Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Gyermekkoromban egy furfangos mondással mindig viccelődtünk és még biztos most is sokan ismerik ezt a mondást, amellyel szívesen húztuk a csőbe gyanútlanul társainkat, ami így hangzik: „Én vagyok én, Te vagy te. Ki a szamár én vagy te”. Ebbe a mondókában az a pláne, hogy bármit válaszol rá a másik, a szamár mindig a választ adó marad. Legjobb volt tehát semmit sem válaszolni rá.
Testvérek!
A mai evangéliumban is hasonló helyzettel találkozunk, amikor a farizeusok csőbe akarják húzni Jézust egy beugrató kérdéssel, amit hízelgés és megtévesztő bókolás előzött meg: „tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére.” Olyan kérdést tettek fel Jézusnak, amelyre nem lehetett egyszerű nemmel vagy igennel válaszolni. Ha Jézus így cselekedett volna, akkor maga alól vágta volna ki a fát. Szabad-e adót fizetni a császárnak? - hangzott a kérdés. Ha Jézus igennel válaszol, akkor saját népe ellen beszél, és azzal vádolják majd be, hogy az elnyomó rómaiak malmára hajtja a vizet. Ha nemmel válaszol akkor a római hatóságnál jelentik majd fel a hivatalos rend ellen való lázítás vádjával. Szerencsére Jézus átlátta a dolgot, mint sok más alkalmakkor, mint pl. szabad-e szombaton jót tenni, gyógyítani, elbocsátani az embernek feleségét. Látta ezek hátsó szándékait és nem válaszol nekik direkte a kérdésre. Mint a többi esetekben Jézus egy példát, egy hasonlatot mond el melyben mondanivalóját szemlélteti. A mai evangélium is nem mondja azt, hogy a római hatalom rossz ne fizessetek neki adót és azt sem mondta igen is kötelesek fizetni. A kérdezői sokkal többet tudtak meg, mint amennyire kíváncsiak lettek volna. Jézus ugyanis figyelmeztette őket az adó fizetésen kívül a legfontosabbra. Adjátok meg az Istennek és a császárnak, ami jár nekik. Nem vagy-vagy, hanem mind a kettőt. Erre a válaszra a zsidók nem számítottak, hogy még Istennek is meg kell adni, ami neki jár.
Mivel tartozzunk mi Istennek, mi az ami az övé? A Miatyánk végén ökumenikus formában szoktuk énekelni vagy mondani „tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké!” Ez pontosan megfogalmazza mivel is tartozzunk Istennek. Mindenünk, amink van neki köszönhetjük, jogos tehát az evangéliumi követelmény: adjuk meg Istennek, ami az Istenné. Istennek pedig elsősorban imádással és hálaadással tartozunk. Ez a „tartozás” azonban nem valami teher, hanem valami felemelő, amely minket embereket jobbá, emberibbé tesz. Olyan ez, mint amikor a legjobb barátunknak tartozunk egy látogatással, vagy annak akit nagyon szeretünk tartozunk egy csókkal. Az imádság csak akkor és azáltal lesz őszinte, ha mellette van a törekvés is a mindennapi életben, döntéseinkben és konfliktusainkban is Isten felöl közelíteni meg a dolgokat. Ahol Isten csak a temetések, keresztelők, esküvők vagy csapások alkalmával jut eszünkbe ott biztos, hogy nincs igazi keresztény élet. Keresztény élet éppen azt jelenti engedem életemben tért hódítani Krisztust. A tartozás azonban nemcsak Istennek jár ki, hanem az embereknek is. És csak akkor adjuk meg Istennek ami az Istenné, amikor embertársainknak megadjuk ami nekik jár. Sz. János első levelébe mondja „aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.” Sz. Pál a rómaiakhoz írt levelébe pedig azt mondja „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel.” Tehát a kölcsönös szeretet az, amivel tartozunk egymásnak, mert Jézus mondja ma is, arról ismernek meg benneteket, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. Legyen számunkra is a mai evangélium üzenete, az hogy megpróbáljuk családtagjainkat jobban szeretni, azzal, hogy odafigyelünk jobban mire is lenne szüksége vagy mi is az a tartozás amivel kifejezzem és tudomására hozom iránta való szeretettemet. Jobban szerettem egyházamat, és megadom neki is ami jár.
Drága jó testvéreim!
Sokszor mi is próbának vetjük alá Jézust, ahogyan a farizeusok tették az evangéliumi szakaszban. Sokszor mi is így tesszük fel a kérdést Istennek: az evilági javak vagy az örök élet? Tulajdonképpen melyik az istenünk: a pénz és az anyagiak, amelyek több energiát kötnek le életünkben, vagy az egy, igaz, mindeneket szerető élő Isten? Itt élünk a világban, ezt Jézus sem tagadja, hiszen azt mondja, hogy ami a világé, azt a világnak meg kell adni, de ami az Istené azt meg kell adni az Istennek. Akkor lennénk mi igazi missziósok, Krisztushirdetők, ha legalább ugyanannyi energiát szánnánk Istennek, mint anyagi gondjainknak. Még boldogabb eset az, amikor valaki Istenért semmibe veszi az anyagiakat s csak annyit tart meg, amennyi megélhetéséhez szükséges. Ezen evangélium üzenete tehát az, hogy legyünk hirdetői a krisztusi szeretetnek szóban, cselekedetben, gondolatban és jóindulatban.
Kedves testvérem, Krisztus számít rád. Vedd komolyan felhívását s légy hirdetője, ott ahol élsz. Ne a saját gondjaidról beszélj, hanem arról, hogy majd az Úr megsegít, ne zárkózz be önző világodba, hanem nyílj meg mások felé. Imádkozz missziós hivatásodért, missziós hivatásokért. Gondolj arra, hogy talán a te imád folytán valahol a világon, vagy talán éppen ott ahol élsz valaki majd arra fog gondolni, hogy mindent elhagyva (családot, szerelmet, anyagi jólétet) követni fogja Jézust, ahogyan az apostolok is tették. Ámen.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
