Ha valaki hazaérkezik, nagy örömet jelent számára, hogy újra együtt lehet a családjával, barátaival. Adódik a kérdés: felismerjük-e a mennyországban mindazokat, akiket itt a földi életben ismertünk és szerettünk? Még elgondolni is kellemetlen, hogy hazaérkezünk, de a családunk, a barátaink nincsenek sehol. A kérdésre tehát igennel felelhetünk, mert mennyben együtt leszünk mindazokkal, akiket szerettünk, kedveltünk ezen a világon. Az örök élet reményéről elmélkedve sokan hasonlították már a mennyországot családi találkozásokhoz, összejövetelekhez, hiszen oly találónak gondolták ezt a képet. A III. században élt karthágói püspök, Szent Ciprián azzal bátorította az üldözött keresztényeket, hogy a halál a hazatérésük lesz, együtt lesznek szeretteikkel. Ezt írta:
Köszöntsük a napot, amely mindegyikünknek megmutatja az otthonát. Miért nem sietünk, rohanunk, hogy megláthassuk hazánkat, hogy köszönthessük szüleinket? Sokan várnak ránk, akik drágák számunkra, és akik már biztonságban vannak, s vágynak arra, hogy mi is elnyerjük az üdvösséget! Micsoda öröm lesz nekik és nekünk, amikor eljutunk hozzájuk, és megöleljük egymást!
Kapcsolódik az előző kérdéshez, hogy vajon szeretteink a mennyben most tudnak-e rólunk. Karl Rahner teológus világos véleménye szerint igen:
Nagy és szomorú hibája sokaknak, hogy azt képzelik, akiket elvitt a halál, azok elhagytak bennünket. Nem hagytak el. Maradtak! Hol vannak? A sötétségben? Nem! Mi vagyunk, akik sötétségben vagyunk. Mi nem látjuk őket, de ők látnak minket. Ragyogó szemük szemükbe néz, de a mi szemünk könnyes. Ó, végtelen vigasztalás! Habár számunkra nem láthatóak, halottaink nincsenek távol.
Gyakran szoktam azon gondolkozni, mi a legbiztosabb vigasztalás a gyászolók számára. Ez: az erős hit szeretteink igazi és folytatódó jelenlétében, a tiszta és átütő meggyőződés, hogy a halál nem semmisítette meg, és nem vitte el őket.
Nincsenek távol, hozzánk közel élnek, átváltozva, és ebben a csodálatos átváltozásban nem vesztették el lelkük finomságát, szívük gyöngédségét, sem azt, hogy valakit különlegesen szeressenek. Ellenkezőleg, százszorosan is gazdagodtak a szeretetben. A jók számára a halál átváltozás a fénybe, az erőbe, a szeretetbe. Akik a Földön átlagos keresztények voltak, tökéletessé válnak. Akik jók voltak, felmagasztosulnak...
Forrás: William H. Shannon: Úton a túlvilág felé- Gondolatok a halálról
Fotó: Csendben Gyászolók
