Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Ha azt kutatjuk, hogy melyik családi ünnep érdemli meg az elsőséget, azt hiszem a legtöbben az esküvőre és az ezt követő lakodalomra szavaznának. Történik mindez azért, mert az ember földi boldogsága nagy mértékben függ házassága sikerétől. Nem véletlen, hogy szerte a világon ezt az ünnepet veszik körül legjobban a különféle szertartások, ősi szokások, vidám mulatságok koszorújával. Így történt ez Jézus korában is. Ezért érthető, ha Urunk az esküvőhöz hasonlítja az Istennel kialakított életközösséget. A tíz szűzről szóló példabeszédben is a szüzek a vőlegényt várják, hogy bemenjenek a mulatságra. Nem járunk messze az evangéliumtól, ha erre a kérdésre: mi a legszebb az életünkben, ezt válaszoljuk: várni valakire, akit szeretünk.
Milyen szépek a gyermeküket váró édesanyák. Egy gyermek, akit várnak, és egy édesanya, aki gyermekét várja. Milyen szívdobogtató édes izgalom várni valakit, akinek szívünkben az első helyet szánunk. Várni a barátot, a barátnőt, várni a jegyes érkezését, ölünkbe zárni egy szerető hitvestársat. Milyen boldog az a férj és feleség, akit várnak, mert méltó arra, hogy várják. Talán legszebb dolog az életben várni valakit, akit szeretünk.
Drága testvéreim!
A keresztény ember akkor lesz boldog, ha várja azt a Jézust, akit szeret. Jézus szerette, és ma is szereti övéit és megígérte, hogy az ismeretlen jövendő kapujában váratlanul ismét megjelenik. Ezért kéri, hogy virrasszunk, mert nem tudjuk, sem a napot, sem az órát. A hűséges intéző készen várja az ítéletre érkező urát. Aki jól kamatoztatta talentumait, adottságait, az megkapja jutalmát. Akinek lámpása világit, az beléphet az örök lakodalomra.
A példabeszédben szereplő szüzek okossága és balgasága semmi esetre sem szellemi képességeikre vonatkozott.
Az okos és balga szüzek közötti különbség abban mutatkozik meg, hogy milyen gondoskodással készültek fel kitüntető szerepük betöltésére. Természetes, hogy az olajról gondoskodniuk kellett. A vőlegény késet a szüzek mindannyian elbóbiskoltak.
A példabeszéd ezzel rámutat arra, hogy a Krisztusra váró keresztény ember is belefáradhat a várakozásba. Viszont az okos szüzek azonnal készenlétben vannak, mert ha ő maguk elaludtak is, de lámpásaik tovább világítottak. Ébredéskor azonnal beléphetnek a lakodalmas házba. A balgák viszont ekkor veszik észre, hogy nincs olajuk, és az okos szüzek nem osztják meg olajukat.
Ezzel a visszautasító magatartással Jézus arra akar figyelmeztetni, hogy döntő órában mindenki önmagáért felelős, és senkinek sem adhatja kölcsön a saját készenlétét. Nem kell meglepődnünk azon sem, hogy a balga szüzek éjszaka mennek el olajat vásárolni, hiszen végső kétségbeesésben, álmukból felébredve, fűhöz – fához kapkodnak. Aztán már hiába zörgettek a bezárt ajtón, a vőlegény elutasítja őket: „Nem ismerlek titeket Az ismertetőjel a lámpák világossága lett volna kellő időben. Fénytelen utakon nem lehet Istenhez találni.
Drága jó testvéreim!
A hit fényében látjuk meg csak földi utunk célját. A balga szüzek azokat az embereket jelentik, akik sohasem néznek előbbre a pillanatnál. Nem az a fontos nekik, hogy mi lesz, hanem mi van. Az ember józan ésszel nem rekedhet meg azzal, ami van, hanem a jövőre kell gondolnia, a holnapra is, de nem elég csak a holnapra rákérdeznünk, a holnap bizonytalan, de a halál biztos. Vallásosnak lenni annyit jelent, mint szüntelen utánpótolni a hit olaját. Miért járunk templomba? Miért hallgatunk szentbeszédet? Miért imádkozunk és énekeljük szent énekeinket? Miért olvassuk a Szentírást?
Azért, hogy utántölthessük a hit lámpásunk olaját, hogy a fény ki ne aludjék. Nagy szükség van arra, hogy a hit fénye ki ne aludjék.
Arany János így sóhajt fel a Fiamnak című versében: Ó ha bennem is mint egykor épen Élne a hit vigaszul nekem! Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál édes gyermekem.
Testvéreim!
Könnyen megfigyelhető miként halványul el, majd alszik ki a hit lángja ott, ahol a vallási gyakorlatok abbamaradnak. A Krisztusra várakozok lámpájában nem hiányozhat a kegyelem fénye sem. Ennek megőrzése csak áldozatokkal lehetséges. Sokszor komoly erőfeszítést kíván tőlünk, és gyengének bizonyulunk a hűségben. Nem szabad hagynunk, hogy fény nélkül maradjunk. Rendelkezésünkre és segítségünkre van a bűnbánat szentsége, hogy a kegyelem fényét újra kigyújtsa szívünkben. Sajnos, az ember könnyen beleszokik a sötétségbe, és halogatja a fény visszaszerzését. A sötétben nem láthatjuk, milyen közelről fenyeget bennünket maga a kárhozat. Át kell éreznünk a felelősséget a kegyelem fényéért. Hiszen naponta látjuk, hogy mennyire igaz: „Nem tudjátok sem a napot, sem az órát”, de még a percet sem, figyelmeztet a sok hirtelen haláleset.
Egy pilóta így beszélte el a halálküszöb élményét. Valahol Észak – Afrikában egy sivatag felett repültek, amikor gépük meghibásodott, és parancsot kaptak az azonnali kiugrásra. Ő is ugrott, de ejtőernyője nem nyílott ki. Háromezer méter magasságból zuhant lefele. Úgy érezte, hogy élete már csak egy pár másodperc, amíg földet ér. És, ekkor másodpercek alatt végigvonult előtte egész élete és érezte, hogy ennek a gyors filmnek pillanatok alatt vége szakad. A megsemmisülés félelme és szörnyű sötétsége öntötte el lelkét és értelmét, amikor kinyílt az ejtőernyő, nem messze a földtől. A zuhanás lelassult és ő egy nagy ütődéssel, de mégis élve találta magát a homokban.
Testvéreim!
Nagy kérdés: vajon boldog öröklétben találta volna – e magát, ha a másvilágon köt ki? Jézus azzal biztat: „Aki engem követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8, 12) Ő tehát az egyetlen biztos út számunkra. Sajnos azonban az emberiség, de még mi keresztények sem tartozunk mindig az okos szüzek közé. Vajon miért? Mert a vőlegénnyel azok találkoznak, azok várják igazán, akik elébe mennek, és olajat visznek magukkal. Vajon mit jelent ez? Mindenekelőtt azt, hogy tevékeny várakozásra van szükségünk. Valahogy úgy kell várakoznunk, mint az édesanya, aki türelmetlenül várja gyermekét. Ezért kilép a lakásból, sőt elindul az úton, amelyen gyermekének kell érkeznie. A szeretet mindig elébe megy annak, akit szeret. Isten a kezdeményező, Ő az, aki jön, Ő az, aki keres, de néhány lépést legalább nekünk is tennünk kell feléje. Aki Jézust nem várja, az nem veszi észre érkezését. Ezért hangsúlyozza, hogy menjük elébe.
Vajon mit jelent ez? Egyszerűen annyit, hogy gyakorló keresztény életet kell élnünk. Nemcsak névlegesen tartozni az egyházhoz, hanem részt venni annak minden bujában és örömében. Ami pedig a legfontosabb: meglátni Őt, elindulni feléje, amikor embertársainkban közeledik hozzánk. Szent Ágoston beszéli el, hogy az egyik vasárnap temploma felé igyekezett. Útközben az árok szélén megpillant egy rongyokba öltözött koldust. Látja, amint kérően nyújtja kezét a templomba igyekvők felé. Egyesek megszánják, mások részvétlenül mennek el mellette. Mindezt látja Ágoston és prédikációjában nem is hagyta szó nélkül. Testvéreim, ti azért jöttetek ide, hogy találkozzatok Krisztussal. Tudjátok meg, hogy mielőtt beléptetek a templomba, már találkoztatok vele. Krisztus ott üldögélt az árok szélén, az út mentén és sokan még néhány fillért sem vetettek a kalapjába. Pedig tudjátok meg, hogy az a nyomorék, rongyos koldus, az volt a Krisztus. Nemde Ő mondotta: „Amit egynek a legkisebbnek tettetek, nekem tettétek…”
Drága jó testvéreim!
Az evangéliumi olaj, a szeretet nélkül mi is az oktalan szüzekhez hasonlítunk. Bezárul előttünk az isteni szeretet kapuja.
Mi a legszebb a földi életben? Várni valakire, akit szeretünk, és aki szeret minket! Mi a legszebb a keresztény életben? Jézusra várni! Mi a legfontosabb ebben a várakozásban? Hogy a szeretet olaja töltse meg szívünket, és az evangéliumi élet ragyogjon fel benne.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: eszterkonyve.com
