Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Hallgassunk meg egy kis történetet, hogy hogyan oktatta ki az öreg földművelő a walesi herceget. Híre ment, hogy a herceg szeret vakmerősködni gépkocsijával. Egyik gépkocsi túráján rangját elfedve megállt a földön dolgozó parasztok mellett, és szóba állt velük. Éppen dicsérte a gépkocsi gyorsaságát, amikor a paraszt bácsi megjegyezte:
Jó, jó! De azért nem kellene olyan vadul hajtani. Hallom, hogy a walesi herceg is milyen vadul száguldozik a kocsijával. Majd egyszer kitöri a nyakát.
Erre a herceg megjegyezte: Az az ő nyaka. Ha kitöri, sajátját töri ki. Azt csinál vele, amit akar.
Ön uram téved, - felelte a földműves -, a walesi herceg nyaka egész Angliáé, hiszen ő a trónörökös. Felelőtlenül nem teheti ki magát veszedelemnek.
Igaza volt az öreg bácsinak, és a trónörökös elgondolkozhatott felelősségén.
Drága jó testvéreim!
Az ember ugyanis nem önmagáé, mert ahhoz egy más bolygóra kellene költöznie. A mai evangélium rá akar döbbenteni arra, hogy tehetségünket csak Isten akarata szerint, és a közösség javára használhatja fel, hiszen nem a miénk az sem, ami a miénk, mert mi magunk is máséi, Istené vagyunk. Adottságaink valóban adottságok, ajándékok. Érdemünk nélkül kaptuk azokat Istentől, tehát el kell számolnunk velük. Mindenki bizonyos képességeket, talentumokat kap Istentől. Ezeket Isten nem egyformán juttatja, hanem kinek – kinek mértékére szabva. Nem igazságtalanság ez, amint az elszámolásból is kiderül, hiszen aki többet kap, attól többet kívánnak. Így tehát egyik szolgát sem mondhatjuk szegényebbnek a másiknál. A kapott talentumokról értékük arányában kell számot adniuk. Az első két szolga sikeresen és dicséretre méltóan számolt el. Viszont elmarasztalásban részesült a harmadik szolga, amiért az egy talentumot használatlanul elásva tartotta. Ez a szolga sem volt hűtlen, csak lusta ura akaratának a teljesítésében. Lustaságát még tetézi azzal, hogy a felelősséget ura szigorúságára akarja hárítani, amikor ezt mondja: „Tudtam, hogy szigorú ember vagy”. Ezzel azonban nem hatja meg gazdáját. Az egyszerű kamatot minden kockázat és külön munka nélkül is meg kellett volna kapnia. A gazda visszaveszi a talentumot, s annak adja, aki legjobban gazdálkodott vele.
Testvéreim!
A talentumokkal jelképezi Jézus mindazt a tehetséget és adottságot, amit emberi életünkben használunk. A talentum jelenteni akarja azt a gazdag ajándékot, képességet és adottságot, amit használatra kaptunk Istentől. Ezeket csak jól és csak jóra szabad használni. Az élethez nem elég csupán a készet várni. Nincsen és nem is lehet nagyobb tragédia egy emberi életben annál, mint mikor azzal a tudattal távozik a földi életből: elrontottam, eltékozoltam életemet. Mily sok ember él, jár közöttünk, aki valójában élő halott. Ha valaki elásta talentumait, ha a semmittevés párnáin heverészik, ha belefeküdt egy – egy bűnös szenvedély sírgödrébe, akkor bizony semmit sem ér az élete. Sajnos drága jó testvéreim tele van egy közösség elásott talentumokkal. A férfi, aki naponta részegen jön haza, tulajdonképpen maghalt családja számára. A hitves, akinek nincs egy gyöngéd szava, simogató tekintete, ölelő karja házastársa számára, elásott talentum. Egy ember, aki nem szeret, aki senkit sem boldogít, valójában élő halott. Tele van a föld elásott talentumokkal, eltékozolt életekkel. A példabeszéd hallatára ne csupán természetes képességeink tékozlására gondoljunk. Hiszen itt élünk egy közösségben, amely egyúttal egyházközség is, Krisztus titokzatos testének egy élő darabkája. Isten meghívott minket, tagjai lettünk egyházának és ez számunkra egy nagyon értékes talentum. Az lenne hivatásunk, hogy az evangélium kovászát elkeverjük saját és a ránk bízottak életében. Ne a kegyelem sírjai, hanem az élet, a föltámadás barlangjává legyünk. Ehelyett mit tapasztalunk? Behúzódunk önzésünk csigaházába, mert minket senki sem érdekel. Esetleg ha érdekel is, de csak annyiban, hogy a megszólás, a pletyka, a rágalom, a harag és a gyűlölet köveit dobáljuk feléje. Elássuk szeretetűnk talentumát, elássuk hitünk talentumát a szégyenkezés, a gyávaság sírgödrében. Krisztus ránk bízta az evangélium talentumát, vajon mit teszek érte? Kamatoztatjuk vagy elássuk és elherdáljuk? Sajnos az ember hajlamos a tékozlásra. Meggondolatlanul hatalmas szellemi kincseket dobunk a tagadás, a nemtörődömség sírgödrébe. A divat a nagy sírásó, nem kíméli hitünket és vallásunkat sem.
Drága jó testvéreim!
Bátorításul hadd idézzem egy nyomorult festőművész életét: A szülők boldogan várták a gyermeket. De mit kellett látniuk a születésekor? Ennek a kis babának balról csak egy darabka combja volt, amely véget ér a térd előtt. Jobbról egyáltalán nem volt semmi. Még az ízület is hiányzik. Tulajdonképpen karja sincs, a kezek teljesen hiányoznak. Erre a látványra összecsődül a szomszédság. Azt kérdezgették a szülőktől: Mit fogtok csinálni egy ilyen gyermekkel? Az édesapa csak ennyit válaszolt: szeretni fogjuk, mint a többit…! Megkezdődik egy küzdelmes élet. Szájával ír, varr és rajzol. Legnagyobb szenvedélye a festés lesz. Díjakat nyer. Az egyik alkalommal kijelenti, hogy boldog, mert élhet. Egy tévéinterjúban megkérdezték tőle: miért örül az életnek? Ezt válaszolja a kérdésre: Először is itt vannak a mindenkivel közös kincseim: a tiszta ég, egy gyermek mosolya, bizalmas beszélgetés egy baráttal, egy jó könyv, az ecseteim. Azután azok az okok, amelyek nagy betegségemmel járnak: annak öröme, hogy nem vagyok terhére senkinek, sőt segíthetek embertársaimon. Vagy ott van Nick Vujicic, aki láb és karok nélkül született, de szerinte az Istenbe vetett hitének köszönheti a küzdelmei feletti győzelmet, valamint a mai erejét és életkedvét. Családja, barátai és a sok ember, akikkel útja során találkozott, inspirálták őt, és inspirálják öt, hogy Istenről beszéljen. Tanóságtétele által több ezer ember tért Krisztus útjára. Elmondja, hogy Ő karok és lábak nélkül is boldog. Előttem van az a kép, amikor Budapesten Orbán Viktorral ketten imádkoznak. Viktor melléje letérdelve imára kulcsolt kezekkel.
Drága jó testvéreim!
Ezeknek a történeteknek a hallatára vessünk egy pillantást önmagunkra. Ismerjük fel, ismerd fel talentumaidat! Van kezed, jót tehetsz vele. Van lábad, utána mehetsz az elveszetnek. Van szíved, szerethetsz. Van hited, amellyel a hitben gyöngéket megerősítheted. Van Jézusod, és másnak adhatod. Rajta hát, gyűjtsük a kamatot, hogy letehessük a számadás napján az Isten asztalára és az Úr el tudja mondani: „Jól van te hűséges, derék szolga: menj de Urad örömébe”, és ne azt mondja: „Te mihaszna lusta szolga”.
Testvéreim!
Már az talentum, hogy mindennap jóllakunk egy olyan világban, ahol legalább 1 milliárd ember csak nagyon ritkán lakik jól. Nem figyelmeztet – e helyzetünk arra, hogy nem szabad egyetlen alkalmat sem elszalasztani, amikor a nálunk szegényebbekkel jót tehetünk? Egy másik nagy talentum: van emberhez méltó lakásunk, tisztességes fekvőhelyünk, terített asztalunk. A világon milliószámra élnek emberek tető, étel és remény nélkül. Utcákon, járdákon, hidak alatt alszanak, szálnak meg éjszakára. Vajon kinek az érdeme, hogy mi nem ezek között vagyunk? Nem csoda, hogy számon kéri tőlünk az Úr: mit adtál abból a sokból, amit te is ingyen kaptál, amikor éheztem, fáztam, utas és beteg voltam. Egy másik talentum: a tanulásra és a munkára kapott lehetőség. Hogy ez milyen értékes talentum, azt azokon a tömegeken tudjuk lemérni, akik még ma is írástudatlanok. Milyen sok helyen őrlődnek az emberek a munkanélküliség bizonytalanságban. Erről a talentumról is el kell egyszer számolnunk. Legnagyobb talentum a kegyelem, amely Isten gyermekévé tesz. A talentumokkal való gazdálkodás mindig adást jelent. Egy édesapa meséli el, hogy lánya jó házasságot kötött, elégedett volt. Néhány év múlva, nem tudni miért, érthetetlen változás történt a fiatalasszony magatartásán. Külsejét elhanyagolta. Az édesapa utánanézett a dolgoknak és örömmel állapította meg, hogy ezt a magatartást férje részéről semmi sem indokolja. Hogy a kínos állapot nyitjára rájöjjön az édesapa elutazott a lányáékhoz és egy hetet töltött náluk. Nap, mint nap látta a rendetlenséget, a gondozatlan külsejét. Mielőtt elutazott megajándékozta a lányát egy csomaggal, amelyre rá volt írva: törékeny. Tíz nap múlva a lánya férje örömmel kereste fel apósát és bejelentette: a feleségem teljesen megváltozott, mintha kicserélték volna. Egész nap énekel, mindig vidám, buzgón jár a fodrászhoz, a lakást is rendben tartja. A vej tovább érdeklődött: nem tudom, mivel sikerült a lányát így megváltoztatni? Talán figyelmeztette hibáira, bölcs szavakkal? Ígért neki valamit? Nem, nem tettem ilyesmit, felelte a lány édesapja, csak annyit, hogy az előszobába egy tükröt vásároltam. Amikor a lányom a konyhába vagy a szobába megy, kénytelen belenézni a tükörbe. Ennyi az egész.
Drága jó testvéreim!
Jézus talentumokról szóló példabeszédét szintén tükörnek szánta. Naponta nézzünk bele és tegyük fel a kérdést magunknak: - Felhasználjuk – e, kamatoztatjuk – e az Istentől kapott talentumokat? - Nem ássuk – e el a lustaság gödrében? Mindenki a kérdést saját magának tegye fel, hogy a választ egyenes és tiszta szívvel el tudja mondani az Úrnak. Ámen
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
Fotó: pxhere
