Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Alig kezdődött el az adventi szent időszak, a készület ideje, s máris a második gyertyát gyújtottuk meg az adventi koszorúnkon. Már egy hét el is telt az adventből, eszmélhetünk fel mindannyian. Lehet azt is mondani, hogy a megszokottnál gyorsabban telnek ezek a napok, mintha valami közelebbről megtörténne, mintha valami különös esemény előtt állnánk. S ez valóban így van, mert egy nagyon fontos eseményhez közeledünk, Jézus Krisztus születéséhez. Azért vagyunk ebben az adventi szent időben, hogy valóban fel tudjunk készülni erre a nagy eseményre, Jézus eljövetelére és a bennünk való megszületésére. De mit tegyünk? - tehetjük fel a kérdést mindannyian önmagunk számára. Talán nem elég az, hogy most meggyújtottuk az adventi koszorúnkon a második gyertyát? Vagy, hogy összegyűltünk ide a templombaba, imádkozunk és éneklünk együtt? Ennél többet még mit tehetünk? A válasz egyszerű, amelyet Izajás próféta így fogalmazott meg:" Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit." (Iz 40,3) Készítsük az Úr útját itt együtt a templomban, és ebben követhetjük a mai evangélium szereplőjét, Keresztelő Szent Jánost. Keresztelő Szent János teveszőr ruháját bőrszíjjal övezte. Sáskával meg vadmézzel táplálkozott, aki böjtölt és aszkéta életet élt. Ő, a jordánmelléki prédikátor kemény szavakkal figyelmeztette hallgatóit, amikor ezt mondta: "Utánam jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó leborulva megoldani a saruját." Keresztelő Szent János készítette az utat, de ő saját maga is készült. Mert előbb ő maga megy ki a pusztába, s a tömeg azután követi őt. A nép követte és hallgatta, mert szavai meggyőzőek voltak, hisz aszerint élt.
Drága jó Testvéreim!
Mi, akik együtt vagyunk, ne feledjük azt, hogy egymás útkészítői kell hogy legyünk. Mert minden keresztény Krisztus előfutárra embertársai számára. Igazi szeretetteljes lelkülettel segítenünk kell egymásnak, hogy Jézus útján tudjunk járni és maradni. Gyakran nekünk is ki kell mennünk a pusztába, mint ahogy ezt Keresztelő Szent János tette. Számunkra a pusztát jelképezze itt a templomban az adventi koszorú ebben a készületi időben. Amikor rá pillantunk vagy rá nézünk a koszorúnkra és a rajta égő egyre több gyertya fényére jusson eszünkbe Izajás próféta szavai: "Készítsétek az Úr útját." Sokszor tapasztaljuk mennyire kellemetlen olyan úton menni autóval vagy biciklivel ,mely tele van gödrökkel. Az ember tönkreteszi járművét ilyen utakon. Útegyengetésről van szó az evangéliumban is, a lelki út, az életút egyengetéséről. „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!“ –hangzik Keresztelő Szt. János felhívása, aki idézi a prófétákat, legfőképpen Izajást. A próféták szerepe az volt, hogy mindig ébren tartsák a választott népben az istenközelség érzését, tudatát. János üzenete kissé eltér mégis az ószövetségi próféták intéseitől, mert ő arról az Istenről beszél, aki már ott van, ott él a választott nép körében. Ott él, tehát méltó módon kell fogadni: meg kell térni, magunkba kell szállni, bűnbánatot kell tartani, meg kell tisztulni minden olyantól, mely megzavarná az ünneplést, a fogadást, melyet lelkünkben biztosítani kell az Úrnak. Keresztelő Szent János szavait használva: egyengetni kell lelkünket. Simává, tisztává, fehérré kell varázsolnunk a bűnbánat által bensőnket. Hiszen sokszor mi is olyanok vagyunk, mint az utak, amelyeken közlekedünk: gödrösek, kellemetlenek, megközelíthetetlenek. Sokszor gondolunk vagy cselekszünk olyat, ami embertársunknak kárt okoz. Így, ilyen életvitellel, ilyen életúttal nem lehet az Úr elé menni. Isten számunkra gödör nélküli utat készített s mi tönkretettük: bűntelenekké tett s mi beszennyeztük jóságát. Ezért meg kell tisztulni, egyengetni kell lelkünket, le kell reszelni lelkünkről az érdességet.
Testvéreim!
Egyengetni kell, de hogyan? A választ Keresztelő Szent János életvitele nyújtja. Elég, ha figyelmesen követjük Szent Márk rövid beszámolóját Jánosról, amit ír ruházatáról, táplálkozásáról, mely mind a szegénységről, az egyszerűségről, a lemondásról tanúskodik. Ez azt jelenti, hogy ebben a világban meg kell tanulnunk igénytelennek lenni ami az anyagiakat illeti, nem kell felvenni a versenyt mással ruházkodásban, anyagiak birtoklásában, hanem meg kell elégednünk azzal, amink van és több figyelmet szentelnünk lelkünkre. Minket nem kell a Jordánban megkeresztelni, mert minket már vízzel és szentlélekkel kereszteltek meg, de sajnos ez alig látszik rajtunk. Ezért nem engedhetjük el fülünk mellett a pusztában kiáltónak, Keresztelő Szent Jánosnak a szavát. S mégis sokan megteszik, sokan vagyunk, akik fülünket befogjuk, mert kényelmesebb, ha valaki nem ordítja fülünkbe, nem mondja állandóan, hogy meg kell térni, valamit változtatni kell életvitelünkön. Lelki gödreinket és nem a fülünket kell betömni. Szó van tehát hangról is: ahogyan Keresztelő Szent János a pusztában kiáltó szó, úgy egy gyakorlatilag pogány, közömbös világban, a pusztában az igazi keresztény magatartásával, nem szavaival kell tanúságot tegyen Jézusról, ahogyan Keresztelő Szent János. Prófétákká kell változnunk, egyszerűbbekké válnunk szavainkban, tetteinkben. Nem hiába tanítja a közmondás is: „Sok beszéd szegénység!“ Keveset kell beszélnünk és több jót cselekednünk. Ha mégis szólunk az sose legyen a másik ember cáfolata, bírálata, kibeszélése, megbélyegzése. Ha kell szólnunk csak jót mondjunk másokról. Inkább tetteink, de azok közül is a jótetteink beszéljenek, magatartásunk, legyünk becsületesebbek azért, hogy szívesebben közeledjenek hozzánk is az emberek, ahogyan szívesebben közlekedik bárki az egyenes, sima úton.
Drága jó Testvéreim!
Nemcsak mint egyének kell, hogy megváltozzunk, hanem közösségként is. Közös munkával könnyebb az utat is egyengetni. Gondoljunk csak arra, hogy hányan nem járnak templomba nemcsak magatartásuk, hanem magatartásunk miatt is. Van olyan eset, amelyről nem tehetünk, mert az isteni utat nem akarták vállalni néhányan, mert az isteni értékeknél fontosabbnak tartanak más, mulandó értéket, de a mi hibánk ebben az esetben az, hogy talán nem imádkoztunk eleget értük. Mennyivel szebb, ha az Urat egy közösség fogadja sima úton, mintha egy-egy árva lélek. Advent van. A lelki út egyengetésének ideje. Krisztust várjuk, az Urat. József és Mária nemsokára indul Betlehembe, hogy a népszámláláson számba vegyék, sima utat készítünk-e számukra, és a Kisded számára? Egyénileg, de közösségként is.
Mennyivel szebb lenne, ha közösségeink nem engednék el fülük mellett Keresztelő János hívó szavát s tényleg együtt várnánk az Urat, Jézust egyszerűen, szavainkban és magatartásunkban. Kérjük az Eljövendőt, hogy adja meg az erőt, hogy akarjuk egyengetni lelkünket, tegyünk minél több jót, legalább egymásért imádkozva, főleg akkor, amikor valakiről rosszat akarna mondani ajkunk. Legyünk mi is a talán a pusztába kiáltott szavak, figyelmeztető jelek!
Keresztelő Szent János Krisztus örömhírének csak előfutárra és útkészítője volt. Élete példájával készítette elő az Úr útját és szolgálta Urát, magát Jézus Krisztust. Nekünk is főképp ebben a készületi időben, de mindennapjainkban is nem önmagunkat kell hirdetnünk, hanem nálunknál nagyobbat, jobbat, magasztosabbat és szeretőbbet, vagyis magát Jézus Krisztust. Aki nem vonakodott együtt örvendeni az örvendezőkkel: Lázár és nővérei házában a baráti találkozókon, a kánaáni fiatalok lakodalmán, a tóparti és hegyi tartozkódásainak alkalmával. Ő, aki az örömben sem feledkezett meg a betegekről és a szenvedőkről. Életében mindenkinek a segítségére volt, mégis elítélték és keresztre feszítették. Pedig nem önmagát hirdette, hanem azt képviselte és hirdette, aki küldte Őt. Vagyis minden tettében, cselekedetében és egész életében Istenről beszélt, az ő országát hirdette és képviselte. Mi is ne saját magunk előfutárai legyünk, hanem annak az előfutárra, aki hívott minket. Mert Keresztelő Szent János is ezt tette, amikor azt mondotta az őt hallgatóinak: "Utánam jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó leborulva megoldani a saruját."
Drága jó Testvéreim!
Keresztelő Szent János előfutár volt a pusztában, aki Jézus útját egyengette és készítette elő. Mi is tudatosítsuk saját magunkban, főleg e készület idejében, hogy egymás előfutárai vagyunk mindennapi életünk folyamán. De főképp a minket szerető Istennek is az előfutárai vagyunk. Ezt a meghívást és küldetést őrizgessük, ápolgassuk és védelmezzük, mint e két gyertyának a fényét. Így készüljünk a továbbiakban, hogy valóban éber várakozással és égő gyertyákkal a lelkünkben megtudjon születni mindegyikünkben a Megváltó, Jézus Krisztus. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
