Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Egy rosszhírű italbolt közelében történt. Valamelyik este egy férfi későn szállt le az induló villamosról. Imbolyogva kereste egyensúlyát. Rendőr sietett hozzá és igazoltatta: „Kérem a személyi igazolványát!” Azonosította a fényképet, végigkérdezte személyi adatait. Aztán csak ennyit kérdezett „Ki maga tulajdonképpen?” Azután, amikor mindent rendben talált, jó éjszakát kívánt és továbbment. János evangéliumának első fejezete Keresztelő János „igazoltatásával kezdődik. Nem rendőrök, hanem a zsidó nép vezetői faggatják: „Ki vagy te?” „Miért keresztelsz?” „Mit mondasz önmagadról?” Rövid válaszaiból kirajzolódik előttünk a nagy pusztai prédikátor imponáló jelleme. Advent 3. vasárnapjának liturgiája követendő eszményként állítja őt elénk karácsonyi előkészületként.
Keresztelő János adventi erényei
1. Szűkszavúsága Első olvasatra feltűnik csendes lelkülete. Tőmondatokban válaszol a farizeusok kérdéseire. Néha csak egy-egy szóval. A pusztában megtanult hallgatni. Csak akkor beszélt, ha volt mondanivalója. Minden szava mögött aranyfedezetként állt a csend. Ezért beszédének súlya volt. Nála a szavak nem arra szolgáltak, hogy elrejtsék az igazságot, hanem hogy feltárják. A megfontolt beszéd ma nagy hiánycikk. Folyik a szóáradat. A rádióban, tévében gyűléseken, parlamentben órákig ragozzák a semmit. Az üreslelkűség jele. A hallgatag Solontól, a görög bölcstől, megkérdezte királya, a locsogó Periander egy lakomán: „Nincs mondanivalód, vagy ostobaságodat akarod hallgatással leplezni?” A bölcs csak annyit válaszolt: „Ha ostoba lennék, nem hallgatnék!”
Ma az emberek egymás szavába vágnak, letorkolják egymást. Mondják rendületlenül saját bölcsességüket, az ellenvéleményt lesöprik az asztalról. Törekedjünk a megfontolt beszédre. Szeressük a csendet. Tiszteljük meg embertársunkat azzal, hogy nem fecséreljük idejét üresjáratú beszédünkkel! Istennel szemben se szaporítsuk a szót. Ezért figyelmeztet Jézus: „Ne tegyetek úgy, mint a pogányok. Azt hiszik bőbeszédűségük miatt hallgatja meg őket az Isten.”
2. Helyes önismeret Tisztában van önmagával. Tudja, hogy ő kicsoda. Nem lehet hízelgéssel, mellébeszéléssel belezavarni „én-tudatába.” Nem akar „élethazugságba” keveredni. Pedig nagy rá a kísértése. Szinte tálcán kínálják neki a követek az élethazugságot. Nevezze csak magát Illésnek, „a Prófétának”, vagy akár Messiásnak – és elfogadják. De Keresztelő János nem megy bele a csőbe. Megjátszhatná a tudóst, a prófétát, a szentet. De ugyan mit érne vele? Elveszítené önmagát. Akkor folyton vigyáznia kellene, ki ne essék a szerepéből. Három kérdést tesznek fel neki a riporterek:
1. „Te vagy-e a Messiás?” Abban a korban a levegő is tele volt Messiás-várással. Persze elsősorban politikai szabadítót értettek alatta. A Keresztelő válasza: „'Én nem vagyok!' Pontosabban: 'Nem én vagyok!' Tehát eljött, itt van. De nem én vagyok!”
2. „Illés vagy-e?” Malakiás próféta könyvében felhangzik Isten ígérete: „Az ítélet napja előtt elküldöm nektek Illést, aki az atyák szívét a fiatalokhoz fordítja, a fiatalokét az atyákhoz.” Keresztelő János ezt is elutasítja.
3. „A Próféta vagy-e?” Mózes búcsúbeszédében megígérte népének: „Az Úr majd prófétát támaszt köztetek, olyat, mint én voltam.” Ettől kezdve Izrael várta a Mózes-nagyságú isteni küldöttet. János ezt sem akarja megjátszani. Tisztában van hivatásával, nem megy bele a színészkedési ajánlatokba. Az elmúlt évtizedekben a politikai hatalomnak ez volt a ravasz módszere. A középszerűeket magas polcra állította, kitüntetésekkel dekorálta, címeket aggatott rájuk. És a hiú ember elhitte, hogy ő „Übermensch”, „Generalisszimusz”, „Duce”, „Nemzetmentő”. Vagy alacsonyabb szinten: hogy alkalmas egy vállalat vezetésére 8 általánossal, pártvezérségre nyelvtudás nélkül, klinika irányítására politikai múltja miatt. Ezek aztán hamar lebuktak, összeomlottak. Mérjük fel helyesen képességeinket, tegyünk szert igaz önismeretre, ne engedjünk a talpnyalók hízelgésének! Legyünk tudatában annak, hogy kik vagyunk, ne értékeljük túl magunkat! Ez is lehet adventi célkitűzés: helyesen ismerd meg magad!
4. Krisztusról való tanúságtétel Manapság a bírósági tárgyalásnál az ügyvéd tanúkat keres. A tanú elmondja, amit látott és hallott. Aztán hazamehet. A régi világban a tanúnál nem az volt a döntő, amit mondott, hanem hogy ki ő. Ha egy jeles személyiség tanúskodott, az emberek elfogadták, hittek neki és az illetőnek nyert ügye volt. Keresztelő János Krisztusról tett tanúságot. A követek ugyan az ő személyére voltak kíváncsiak „Ki vagy te?” Ő mégsem önéletrajzát vázolta fel. Nem a pusztai eseményeket sorolta fel. A küldöttek az ő személye iránt érdeklődtek, ő mégsem önmagáról beszélt, hanem Jézusra irányította a figyelmet: „A Messiás már köztetek áll, de ti nem ismeritek. Én azért jöttem, hogy bemutassam nektek.” Szavainkkal, főleg életünk példájával irányítsuk Jézusra az emberek figyelmét. Mutassuk meg környezetünknek az Istenhez vezető utat. Ezt azzal tudjuk hitelesíteni, ha eltanuljuk a pusztai prédikátor erényeit: a megfontolt beszédet és tartalmas mondanivalót, a helyes önismeretet és a szerepjátszás elkerülését a beképzeltség kiküszöbölését és a hiteles alázatot. Így leszünk adventi emberek és így jutunk el – mi magunk és a ránk bízottak – a karácsony fényességére.
Egy falú szélén áll Erzsébet néni háza. A ház körül pulykák kapirgálnak, és gabona szemeket keresnek a learatott földön. Erzsébet néni lassan megy utánuk, és a kezében tartott bot egyszer csak valami kemény anyagba ütközik. Megpiszkálja a földet és néhány sárga színű pénzdarab kerül elő. Mikor mélyebbre kezd ásni, egyre több pénz talál. Zsebre teszi őket, majd hoz egy ásót és hamarosan háromszáz régi pénzt talál. Vajon miféle pénz lehet? Mivel Erzsébet néni nem tudja megállapítani, beküldi a város múzeumába és megüzeni, hogy őt kilót gyűjtött össze belőle. A szakemberek megvizsgálják és megállapítják, hogy a pénz aranyból van, és igen értékes kincs.
Vajon miért mondtam el ezt a történetet? Azért mert az emberi szívben is értékes kincsek rejtőznek. Az Isten édes mézzel tölti meg a virágokat, de ennél még édesebb szeretettel tölti meg az emberi szíveket. Ezeket a kincseket meg kell találjuk a szívünkben, és ki kell ásnunk, hogy a másik embernek tudjuk ajándékozni. A szeretet fontosságát megértette az a négy jó barát, akik elhatározták, hogy az adventi szent időben segíteni akarnak öregeken és a betegeken. Az egyik öreg fára hirdetést tűztek ki: „Szívesen segítünk az idős és beteg embereknek takarítani, bevásárolni. Aki igényt tart a szolgálatunkra, adja le címét a Park utca 6. szám alatt.” A nagyon lelkes gyerekek nem maradtak munka nélkül. Éppen egy vak embert vezetet egyikük az állomásra, amikor megállt mellettük egy fekete autó, és kiszállt belőle egy néni, aki tudomást szerzett a fiuk hirdetéséről és jótéteiről. Felajánlotta, hogy szívesen elviszi őket autójával, és részt vesz az ő szerető tevékenységükben. Lám, ezek a fiuk megtalálták szívükben a szeretet aranyát, és értékes ajándékként osztogatták a rászorulóknak.
Ha nem is éppen ilyesmit, de ehhez hasonlót mindnyájan megtehetünk. Rengeteg sok alkalom kínálkozik, hogy jót tegyünk az emberekkel. Nincs és nem is lehet szebb dolog, mint a szeretet gyakorlásával készülni a szeretet ünnepére, a karácsonyra. Ezek a szeretet kincsek sokkal többet érnek Isten szemében, mint Erzsinéni aranypénzei. Szebben ragyognak, mint a karácsonyfa gyertyái és csillagszórói. Keresztelő János tudta magáról, hogy ő kicsoda és mennyit ér. Megvallotta, hogy ő nem a Messiás, csak a Messiás előhírnöke. Nagy dolog ezt megvallani, mert emberi hiba, hogy többre becsüljük magunkat annál, akik vagyunk. Rá kell jöjjünk, hogy nem is olyan kiváló és jó emberek vagyunk, de ezt megvallani nehéz dolog. Sokkal könnyebben észrevesszük a másik hibáit, mint a saját magunkét. Gondoljunk néhány barátunkra és írjuk össze jó és rossz tulajdonságait. Ebből megtudjuk, hogy milyen emberek vagyunk. Ha több jót tudunk elmondani, akkor jó emberek vagyunk, de ha több rosszat mondunk el róla, akkor bizony rosszak vagyunk. Pedig minden emberben több jó van, mint rossz. Azért lát a másik emberben több rosszat, mert nincs benne elég szeretet. Aki nem veszi észre, hogy a másikban több a jó, mint a rossz az nagyon gyengén áll a szeretettel. Akiben kevés a szeretet, az keveset ér, akármilyen vallásos is legyen.
Gyakoroljuk mi is a szeretetet, hogy ne álljunk gyengén a szeretettel, szeressünk és tegyük a jót, mint a gyerekek a történetben, és így akkor boldogan készülhetünk a karácsonyra, és akkor nem kell gondolkozzunk, hogy milyen ajándékot adjunk a kis Jézusnak: nem más ajándékot adunk, mint a szeretetet.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
Fotó: Romkat
