Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Egy érdekes legenda a következőképpen mutatja be a Szűzanya találkozását Gábriel főangyallal: Mária éppen a falu kutjánál vizet merít, amikor megjelenik neki az Úr angyala. Ekkor a názáreti szűz hazasiet és elkezd fonni, ugyanis különleges, szent feladattal bízták meg őt és hat másik lányt a jeruzsálemi templom papjai nevezetesen azzal, hogy megvarrják a salamoni templom bíborszínű függönyét, amely eltakarta a Szentek Szentjét, azt a helyet, ahová csak a főpap léphetett be, hogy tömjénáldozatot mutasson be. Miközben Mária fonta a templom függönyét akkor jelent meg másodszor az angyal hírül adva, hogy ő, az egyszerű názáreti lány lesz az, aki a világnak saját testéből fogja ajándékozni azt, aki mindenkinek szabadulást, békét, megváltást hoz.
Gondolkozzunk el kissé ezen a csendes találkozáson. Gábriel arkangyal meglátogatja Máriát, köszönti: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, Isten veled van. A szent Szűz meglepődik, de az angyal bátorítja és hírül adja a legnagyobb, legszebb hírt, amit valaha asszony kaphatott: Isten fiának édesanyja lesz.
Aztán tanúi lehetünk a csodának, hiszen Mária kérdésére, hogy milyen módon fog ez megtörténni Gábriel főangyal a Szentlélek művének fogja nevezni azt, ami názáreti lányban történik. Ugyanaz a Szentlélek, mely a mindenség fölött lebegett mielőtt Isten a világot megteremtette volna a semmiből. Ilyen teremtés ment végbe Mária méhében is.
Mária hisz és elfogadja semmilyen kétely nélkül Isten küldöttének üzenetét, engedelmeskedik Istennek, de nem kényszerből, hanem szabadon, boldogan. Szerepel az állandó túl „eszes” kérdés: mi lett volna, ha szabadakarata által Mária nem fogadta volna el, hogy Isten Fiát testében viselje. Ez egy lehetetlen kérdés. Isten megtagadásában valami ördögi van, Mária, a tisztalelkű, ezt nem tette volna. Hiszen ő az „ÚR SZOLGÁLÓ leánya.” Szolgálni csak az tud, akiben alázat van.
Drága jó testvéreim!
Igazából ez a mai világ tragédiája: nem tudja összeegyeztetni az engedelmességet és a szabadakaratot.
A mai ember csak jogokat akar, ami szabadakaratának meg is felel, de jogokat adni engedelmesség kérdése. Az engedelmesség azt jelenti, hogy a másik akarata fontosabb, mint az enyém. Engedelmeskedni lehet fogat vicsorgatva is, de az nem a szabadakarat szabadsága, hiszen valami kényszer van benne. Az engedelmességhez tartozik a bűntelenség: aki SZABADON engedelmeskedik, nem félelemből, nem lustaságból, nem kényszerből abban van máriás lelkület. Szent. Lukács evangéliumának ezen jelenete a Szentírás különösen szép részeinek egyike. Egy kis egyszerű hajlékban, egy hétköznapi, igénytelen, de mélyen istenhívő lányt választ ki az Isten, hogy világra hozza a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Nem királyi palotából és mégis királyi sarjként születik meg Jézus, hiszen Mária is, József a nagy, Dávid király leszármazottai voltak. Isten nem vezetőket, mindenki által ismert és ünnepelt vezető családját választja ki, nem palotát szemel ki földre jövetele színterének, még csak nem is a jeruzsálemi templomot, hanem egy egyszerű hajlékot, azért, hogy bemutassa elsősorban az egyszerű embereknek, akik szinte eseménytelenül töltik el életük egyik napját a másik után, hogy Isten legfőképpen hozzájuk van a legközelebb.
Drága jó testvéreim!
A Boldogságos Szűz Mária édesanya lesz, Isten megáldja őt különös módon. Ebből részesül minden édesanya, amikor gyermeket hord méhében, a szíve alatt. Vajon, hány asszony gondol manapság arra, midőn méhében, a szíve alatt gyermeket hordoz, hogy Isten nem egy terhet ad számára, hanem egy áldást, hogy egy életet hordozhat magában, hogy egészen közeli módon lehet részese a teremtésnek, amikor Isten életet ad, létre hoz valakit. Mennyire téves a magyar kifejezés, hogy terhes valaki. Szenvedéssel jár az új élet világrahozatala, az élet fenntartása, a teremtés is munka volt, de minden nap végén Isten megjegyezte, hogy minden amit teremtett jó, hogy minden munka, erőfeszítés és szenvedés mögött van valami jó, de ezt csak az fedezi fel, aki meg tudja érteni, hogy nincs annál nagyobb boldogság, mint Máriaként, felfedezni az Istent, engedelmeskedni akaratának, mindig tudni azt, hogy ha Istenre bízzuk magunkat, akkor nem lehet rossz számunkra, és könnyebben át tudjuk vészelni a mindennapi gondokat. Thomas Merton, aki felnőtt korában tért meg, s lett később trappista szerzetes, még szerzetessége előtt, újságíróként az egyik barátja egy alkalommal neki szegezte a kérdést: "Mit akarsz az életedben?" Thomas Merton pedig szíve szerint válaszolt rá: sikeres újságíró szeretnék lenni, vagy esetleg tanársegéd valamelyik egyetemen, és persze jó katolikus. Mire a barátja a következő meghökkentő felszólítást szegezte neki: "Neked szentnek kell lenned!" Thomas Merton teljesen megzavarodott erre: "Dehát én nem lehetek szent!" A barátja nem hagyta magát: "Dehogynem, a szentséghez csak annyi kell, hogy az ember akarjon szent lenni."
Testvéreim!
Azt hiszem, hogy sokan szintúgy gondolkoznak a szentségről, mint az említett esetben Thomas Merton. Vallásos életük kimerül annyi minimumban, hogy eljárunk a templomba és törekszünk arra, hogy ne kövessünk el halálos bűnt. Úgy gondoljuk a hit további megnyilvánulásai a szentek, esetleg a papok feladata. Az igazság az, hogy nem is akarunk szentek lenni, pedig a szentté váláshoz csak egy kell, hogy akarjuk. A kereszténység nem tan, nem ideológia, nem elmélet, hanem életforma. Ebben példánk Mária, akinek az emberiség sorsát eldöntő döntéséről hallottunk a mai evangéliumban. Évezredek múltak el az angyali üdvözlet óta, s már nem érezzük annak igazi súlyát. Azt, hogy Mária a teljes bizonytalanságba ugrott bele, mikor vállalta, hogy a Megváltó édesanyja lesz. Úgy gondoljuk, hogy a szenteknek könnyű volt mert eleve ki voltak választva. Nem, ez tévedés! Egy szikrányival nem volt több esélyük arra, hogy szentek legyenek, mint nekünk. Az életszentség megvalósításában azonban egy óriási kísértés fenyeget rögtön bennünket: a farizeusi lelkület, amikor valaki csak színleg nagyokat imádkozik, s közben "hasonlatosak a fehérre meszelt sírokhoz, melyek kívülről szépek, de belül tel vannak undokságokkal". Szemináriumi éveim alatt találkoztam olyan papnövendékekkel, akik csillogó szemekkel, hatalmas lelkesedéssel, készültek fel a papságra. Csak egy óriási hibájuk volt: nem papok akartak lenni, hanem főpapok, vagy esetleg tudós, mindenható papok. Életszentségüket megfertőzte az, hogy az Isten mellett még mást is nagyon szerettek az életben: a sikert. Az életszentség az élő Istennel való kapcsolatban kezdődik. Az pedig leginkább a szentségekben valósul meg. Mindenekelőtt a szentmisében: mely egy nagyszerű találkozásra ad lehetőséget Krisztussal - ha engedjük. Szándékosan nem azt mondtam, hogy találkozás Krisztussal a szentáldozásban, mert az áldozásnak igazi értéke csak a szentmise közösségi ünneplésében nyilvánul meg. Ehhez pedig szükséges a helyes részvétel a szentmisén. Régen azt mondtuk, hogy misét hallgatott az ember, mert hiszen latinul voltak az imák, amit kevesen értettek, vagy csak jószerivel a pap. Ma, amikor magyarul hangzanak el a mise imádságai, azt mondjuk: szentmisén részt venni. S ez azt jelenti, hogy az imákba énekekbe kapcsolódjunk bele, nem pedig mást - a rózsafüzért, vagy más imádságot kell imádkozni a mise alatt. Ez egy nagyon rossz szokás, akiknél megkérdőjelezem azt, hogy részt vettek a szentmisén, még ha ki is jött áldozni. Ha a gyerekek esetében megköveteljük az, hogy figyeljenek a misén, akkor nekünk is példát kell adni azzal, hogy eltesszük a rózsafüzért és az oldalas imákat tartalmazó könyveket. Imádkozhatjuk ezeket is, de ne a misén. Az életszentség megvalósítása tehát elsősorban egy élő kapcsolat az igazi Istennel. Ezen túl pedig jelenti az, hogy tudjunk a jelenben élni. A sátán mesterkedése az, hogy folyton a múlttal, vagy a jövővel foglalkoztat, arra irányítja figyelmünket és nem a jelenre, ahol feladataink vannak. Vagy a régi kedves emlékeinken rágódunk állandóan visszasóhajtozva azokat, vagy pedig valami sérelmet vagy múltbeli hibánkat nem akarjuk elfelejteni sehogyse. Vagy pedig állandóan a jövőt tervezgetjük, attól rettegünk, hogy mi lesz holnap. Folyton belefogunk valamibe, de sose fejezzük be. A jelenben kell élni, mert itt és most vannak feladataink. Most, minden nap tár fel valami lehetőséget az Isten, amivel közelebb kerülhetnék az életszentséghez, de ha folyton a múltba vagy a jövőbe tekintek, ezeket a nagyszerű lehetőségeket sosem veszem észre. De mindjárt a jelennel kapcsolatban felmerül a másik kísértés: ha fel is ismerjük a jelenben a nagyszerű lehetőséget, de nem itt akarjuk megvalósítani azokat, hanem máshol. Nem azokkal az emberekkel, akik körül vesznek, mert úgy gondoljuk, hogy velük lehetetlen megvalósítani. Jézus nem egy álomvilágba, egy színeváltozott világba küld, hanem oda küld, ahol eddig is voltál, hogy ott valósítsd meg Isten Országát. Azokkal az emberekkel, akik itt és most körül vesznek téged. "Legyetek olyanok, mint a ti mennyei Atyátok!" Ha össze akarjuk foglalni Jézus tanítását egy mondatba, akkor azt hiszem ebben minden benne van: szentekké kell válnunk. Az életszentséget csak akarni kell, a többit megadja az Isten. Mert amíg nem lesznek szent keresztények sorainkban, amíg nem lesznek szent papok, addig várhatjuk a nagy keresztény megújulást, mint a zsidók a Messiást. Ha jelent neked valamit keresztény hited - azon túl, hogy vasárnaponként itt vagy a templomban, hogy néha imádkozol -, akkor válaszd, akard az életszentséget!
Testvéreim!
Mária szabadon, boldogan, engedelmes szívvel hajlékába fogadta Jézust, hogy a világnak adhassa. Ugyanezt megtehetjük mi is karácsonyra készülve: Jézust magunkhoz tudjuk fogadni elkészíteni a méltó hajlékot számára a bűnbánat és a szentáldozás által. Ezért ilyen módon készüljünk a még hátralevő néhány órában Krisztus Urunk születésére, földre jövetelére. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
