"A" vízen járás történetének végén ezt olvassuk János evangéliumában: "Ekkor fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak." Ez az Ige a történet célja. Röviden: Jézussal együtt a célban. Eddig a történet.
Mit üzen ma nekünk ez a néhány versnyi különös esemény, amelyre János még hetven év múlva is úgy emlékszik, hogy azt érzi, nem volna teljes az evangéliuma, ha kihagyná? Hiszen minden bizonnyal azért írta le, hogy évszázadok, sőt ma már évezredek múlva is minden idők embere, így itt és most mi is, üzenetet halljuk ki belőle. Nos, mi az üzenet?
Jézus soha, sehol nem ígérte, hogy a tanítványság afféle ünnepi csónakázás egy tükörsima tavon. Bizony, sokszor és sokféleképpen viharokkal kell megküszködni, mégpedig - látszólag - magunkra hagyva. Sokan szeretnék, hogy a tanítványság vagy a Jézushoz tartozás, sőt még a vallásosság is afféle életbiztosítás legyen; hogy aki vallásos ember vagy Jézus-követő, azzal ne történjék baj, annak jól menjen a sora, hiszen ennyit csak megérdemel az Istentől! - Nos, ez az, amit ez a történet elsősorban elárul, hogy ilyen ígéretünk nincs. Nem vagyunk Isten kivételezettjei. Sőt, gyakran azt kell látnunk, hogy nekünk több próba és szenvedés jut, mint másnak, több viharon kell átküzdenünk magunkat, hiszen pontosan ez az Isten iskolája az övéi számára.
Ám van egy különös, szinte misztikus üzenete az Igének, de csak annak számára, akinek van füle a hallásra: ha készek vagyunk bevenni Jézust életünk hajójába, mint ahogy a tanítványok is tették - máris ott vagyunk, ahová menni akarunk. Hadd tegyem hozzá: ahová Nélküle aligha érkeznénk meg.
Egy édesapára emlékezem, aki patriarkális szigorral, a legkülönbözőbb fegyelmi eszközökkel akarta kikényszeríteni családjától és számos gyermekétől, hogy őt tiszteljék és szeressék, de se nem tisztelték, se nem szerették, csak féltek tőle. Aztán ez az ember, az ötvenes évek egy konferenciáján, kész volt befogadni az életébe Jézust. Amikor hazatért, egy új édesapát és egy új férjet kapott vissza a család. Megszűnt többé zsebdiktátor lenni, szelíd lett és csöndes. És egyszerre ott volt, ahová menni akart; szeretni és tisztelni kezdte a családja.
Két társbérlőre gondolok, akik éveken át ki akarták utálni egymást a lakásból. Mindent elkövettek, hogy megkeserítsék egymás életét. Akkor az egyik karácsony előtt súlyosan megbetegedett. A másik, egy hívő barátnője tanácsára, amelyet nem könnyen fogadott meg, de végül is megtette, befőttet vitt a beteg társbérlő számára karácsony estén. Aztán ott maradt egész este, együtt töltötték a karácsonyt, csöndesen beszélgetve - és egyszerre ott volt mind a kettő, ahová menni akartak; mindkettő megszabadult az ellenségétől, s mindketten kaptak a másikban egy jó barátnőt...
Gyökössy Endre: Életet adó örömhír
