A megbocsátásban elengedjük az igazságtétel és a jóvátétel ügyét, és átadjuk Istennek. Lemondunk a bosszúról, még arról a látszólag jogos formájáról is, hogy rosszat mondunk arról, aki vétkezett ellenünk. A bűnről beszélhetünk, de a bűnöst nem szabad bántanunk. "Utáld a bűnt és szeresd a bűnöst" - mondta Szent Ágoston.
Le kell lepleznünk és le kell állítanunk magunkban az olyan gondolatokat is, mint hogy milyen jogon merészel ő ott lenni, ahol én vagyok, például a templomban. Ezek ítélkező gondolatok, márpedig a megbocsátásban az ítélkezést teljes egészében átengedjük Istennek. Ki kell engesztelődnünk ellenségünkkel, ami abban nyilvánul meg, hogy hajlandóak vagyunk adott esetben akár szóba is állni vele. Ám Jézus még ennél is többre hív, amikor azt mondja: "Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal!" És ezt nemcsak mondja, hanem példát is adott rá a kereszten, ahol tanúsította, hogy ellenségeit jobban szereti, mint a saját életét. Szükséges, hogy ez legyen a kiindulópontja keresztény életünknek.
Ha Krisztust akarjuk követni, akkor késznek kell lennünk arra is, hogy akár meg is haljunk az ellenségünkért, ahogy ő tette. A megbocsátás mércéje Ő maga, aki megbocsátott nekünk, és életét adta értünk, amikor még az ellenségei voltunk. A megbocsátás kötelező, és amit vétkeink bocsánatára - az eredeti görög szöveg szerint tartozásaink elengedésére - vonatkozóan a Miatyánkban mindennap elmondunk, azzal saját magunk fölött mondunk ítéletet, amennyiben nem akarunk megbocsátani.
Ne elégedjünk meg a középszerű, langyos keresztény élettel, hanem törekedjünk szentségre, vagyis alázattal nyissunk teret az életünkben az egyedül szent Istennek! Kérjük az Úr kegyelmét, hogy újra meg újra szítsa fel lelkünkben az életszentség utáni vágyakozást.
Forrás: Csókay András - Megbocsátás Jézus-imával
