Krisztusban kedves Testvérek!
Az elmúlt hét szerdájával, a hamvazószerdával elkezdődött a nagyböjt, amikor hitünk legnagyobb eseményére készülünk: Jézus Krisztus kínszenvedésének, megváltó kereszthalálának és dicsőséges feltámadásának megünneplésére.
A húsvét tehát hitünk legnagyobb ünnepe. De nemcsak egy olyan ünnep, megemlékezés, mint egy társadalmi ünnep, hanem ennél sokkal több. A keresztény ünneplés megjeleníti az ünnepelt eseményt és hatását jelenvalóvá teszi. Ez esetünkben azt jelenti, hogy minden húsvét ünneplésekor a szertartások, a liturgia által titokzatos módon megjelenítődnek Jézus Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának eseményei, és kiárad az a hatás, az a kegyelmi áradat, ami ott és akkor történt meg a történelemben Jeruzsálemben közel kétezer évvel ezelőtt. Ez a megjelenített kegyelmi áradat minden évben húsvétkor a keresztényeket megerősíti hitük megvallásában és megélésében.
Azonban nem mindenki akarja ezt a kegyelmi áradatot, ezt a megerősítést. A Sátán különösképpen is meg akarja akadályozni a kegyelmi kiáradást húsvétkor, mert egyetlen célja az, hogy rombolja Isten Országát közöttünk. Mert hiszen épp a húsvét eseményei azok, melyek megtörték a Sátán uralmát egyszer s mindenkorra. És épp ezért akarja megakadályozni a Sátán, hogy ebből az emberek erőt merítsenek. Ezért nem lehetséges az, hogy csak úgy egyik napról a másikra rátérjünk a húsvét megünneplésére, mert felkészületlenül ki lennénk téve a Sátán támadásainak. Ezért föl kell készülnünk a Sátán támadásaira, s ezért van a nagyböjt.
Drága jó testvéreim!
Jézus Krisztus is felkészült annak idején nyilvános működésére, mert nagy esemény volt Jézus tanítása: az Isten elkezdi végső kinyilatkoztatását általa. Ezért Jézus is kellőképpen felkészült erre az eseményre. Negyven napig böjtölt a pusztában. Negyven napig, mint Mózes a szövetség megkötésekor. Ez a negyvenes szám jelzi: Jézus az új Mózes, aki által megköti Isten az Új és örök szövetséget az emberiséggel. Mi is negyven napig készülünk a húsvétra a nagyböjt során. Jézus negyven napos böjtje során őt is megkísértette a Sátán, mert meg akarta akadályozni az üdvösség kiáradását. Erről a megkísértésről hallottunk többek között a mai evangéliumban. Jézus akkor megvívta harcát a Sátánnal. De nemcsak ott és akkor vívta meg harcát, hanem most is megvívja harcát vele miérettünk, az Egyházáért. R
eményik Sándor költőnknek van egy verse, melynek címe: Ó, Istenem!
A költemény ekképpen hangzik:
Ó, Istenem, szabadíts meg engem magamtól
Tövig, gyökérig hamisság vagyok
Hamis, hazug, üres, idétlen élet
Korcs mozdulatok és hiú beszédek.
Csak akarok, valamit akarok
És minden balra dőlt el.
Add nekem üres locsogás helyett
A hallgatás súlyos, zord aranyát,
Vagy szenvedésemre piros pecsétet,
Add vissza lelkem, szabadságom,
A belső méltóságot add nekem,
Adj nekem igaz, véres szavakat,
Add nekem ajándékba magamat, -
Vagy szabadíts meg örökre magamtól.
Drága jó testvéreim!
Aki igazán Istennel szereti leélni hétköznapjait szükségét érzi annak időnként, hogy felmérje saját értékét, hogy szembesítse magát önmagával, bűneivel, hogy elvonuljon valahová, ahol csak Istennel lehet édeskettesben.
Korunk embere igen hajlamos arra, hogy mosolyogva legyintsen a sátánról szóló tanításra, valami képzeletszülte, mitológiai alaknak minősítse. Ezzel az evangélium egyértelmű tanítása szerint, a sátán komoly szereplője, negatív „hőse” az emberi történet drámájának.
A vele folytatott küzdelem mindennapi feladataink közé tartozik. Jelenléte nem tapasztalható meg érzékszerveinkkel, mivel szellemisége a láthatatlanság sötétjébe burkolja. Kísértéseivel, emberi munkatársaival azonban beavatkozik életünkbe és olykor-olykor komoly sikerekkel büszkélkedhet. Igaz, hogy végső soron bukásra van ítélve, de közben mi is elbukhatunk vele vívott harcainkban. Ezért kell felismerni harcmodorát, kísértései mibenlétét és komolyan venni az általa előidézett veszélyhelyzetet.
Szienai Szent Bernardin Perugia városában prédikált. Nagy szükség volt Isten igéjére, mivel a városban pártviszályok dúltak: gyűlölet töltötte meg a szíveket és napirenden voltak a tettlegességek. Sokan meghallgatták a neves szónok beszédeit, de magatartásukban nem akartak változtatni. Ennek láttán a buzgó lelkipásztor bejelentette: „Holnap mindenkit hívjatok ide, mert megmutatom nektek az ördögöt.” A kíváncsiság alaposan megszaporította hallgatói számát és zsúfolásig megtöltötték másnap a templomot. Beszéde végén kijelentette: „Most pedig ígéretemhez híven megmutatom nektek az ördögöt.” A feszültség tetőpontjára hágott és a szónok így folytatta beszédét: „Most nézzen mindenki magába és akkor meglátja az ördögöt. Vagy nem vagytok ti is azok, ha mindenben utánozzátok sötét cselekedeteit? Aki hazug, aki gyilkos, aki gyűlölködik, az mind az ő társaságába, az ő nemzedékéhez tartozik. Gyümölcseiről ismeritek meg őket”. Így beszélt Szent Bernardin és szavai vízhangra találtak hallgatói lelkében.
Drága jó testvéreim!
Nem kell visszamennünk a múltba, hogy találkozzunk a hatalommal visszaélő sátáni gaztettekkel. A hazugság és gyilkosság atyja szüntelen munkálkodik a világban. Milyen megalázó helyzetbe kényszerül az ember, amikor a zsarnokok erőszakkal kényszerítik a gonoszság dicsőítésére. Bálványt csinálnak magukból és megkívánják, hogy leborulva imádjuk őket. Ám elég a bátor szó, a bátor tett, hogy ezek a bálványok csúfosan ledőljenek. A visszautasításban Jézus ereje munkálkodik. Így figyelmeztet a mai evangélium arra, hogy földi életünk küzdőtérhez hasonlít. Napóleon egy alkalommal vezérei társaságában megállt egy dombon, ahonnan gyönyörű kilátás tárult eléjük. Ebben gyönyörködtek a tisztek, de Napóleon ezt a meglepő kijelentést tette: „Uraim ez a hely pompás csatatér lenne!” Napjainkban abban reménykedünk, hogy földünkön egyre kevesebb hely jut a csatatereknek. Csak annak a harcnak van létjogosultsága, amelyet szívünkben, környezetünkben a gonosz hatalma ellen folyatunk. Ez a harc szellemi fegyverekkel küzd azért a békéért, amelyet Jézus ígér mindazoknak, akik példáját követve szembeszállnak a sátáni kisértésekkel a biztos győzelem reményével.
Drága jó tetvéreim!
A szent negyvennap idejére az Egyház sok évszázados tapasztalattal megélt és kipróbált eszközöket ad kezünkbe, hogy méltó módon készüljük húsvétra és vegyük fel a küzdelmet a Sátán támadásai ellen. Ezek pedig a böjt, az irgalmasság cselekedetei és az imádság.
A böjt valamitől való önmegtartóztatást jelent. A kötelező pénteki bűnbánati napon kívül vállalhatunk még egyéb önmegtagadásokat: kerülni a szórakozást, az ételeket, italokat, ki-ki a mag élethelyzetében gondolkodva tehet elhatározásokat. Ám egy dologra vigyázni kell a böjttel kapcsolatban. A böjt nem lehet sportteljesítmény, nem szabad csak a külsőségekért művelni, mert akkor ugyanabba a hibába esünk, mint a farizeusok, akikről kőkeményen kijelentette Jézus: "hasonlítanak a fehérre meszelt sírokhoz, melyek kívülről szépek, de belül tele vannak a halottak csontjaival és mindenféle undokságokkal".
A böjt megtanít önfegyelmezésre, melyre olyan nagy szükség volna ebben a kapkodó, rohanó, ideges, indulatokkal teli világban. De a legfontosabb cél a böjt esetében az, hogy akaratunkat az Istenéhez igazítsuk. Ahhoz az isteni akarathoz, mely számunkra meghozza a megváltást, az emberhez méltó boldogságot. Az Egyház ajánlja a szent negyvennap idején az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlását. Ez azt jelenti, hogy adjunk másoknak, aki rászorulnak akár anyagi, akár szellemi javainkra. Az irgalmasság azonban ezen túl jelenti a megbocsátást is. Mert ha Isten megbocsát nekünk, akkor nekünk is meg kell bocsátani embertársainknak, akár egyoldalúan is, hiszen elment egészen az ellenségszeretet meghirdetéséig is.
S végül ajánlja az Egyház a szent negyvennapban az imádságot, mert az imádság által a lélek közvetlenül Istenhez emelkedik. Imádkozzunk többet! De az a több nem mennyiséget jelent, mert Isten világában a mennyiségnek nincs értéke. A több imádság több ráfordított időt jelentsen, mert több időt akarunk szentelni Isten megismerésének, mint ahogy a szerelmesek nem tudnak elszakadni egymástól, mert meg akarják ismerni egymást.
Egy komolyan átélt nagyböjt, szent negyvennap biztos meghozza gyümölcsét, mint ahogy Jézus esetében meghozta. Hiszen azt hallottuk az evangéliumba, hogy "vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki". Vadállatokkal együtt lenni azt jelenti, hogy azok nem ártottak neki. Ez a kép jelzi a paradicsomi állapot visszatérését, amikor az ember a bűnbeesése előtt vadállatokkal volt együtt és azok nem ártottak neki.
Egy komolyan átélt szent negyvennap ugyan a mi életünkben nem jelenti a paradicsomi állapot visszatérését. De biztos, hogy megszelídülnek a körülöttünk lévő vadállatok: a Sátán által kiforgatott értékrendű világ visszáságai. Biztos, hogy az Isten egy komoly felkészülés után a húsvét örömében megadja az igazi lelki békét, ami oly nagyon hiányzik ebből a világból. Ámen
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó:
