Idősek betegágya mellett ülve, megszámlálhatatlan alkalommal hangzik el a megbánás szó. Sokan könnyek között, mélységes fájdalommal beszélnek arról, amit az életük során megbántak és amit már nem tudnak jóvá tenni. Döntéseket, kapcsolódások hiányát, megfelelő munkahelyválasztást, mulasztásokat, történéseket, életcélokat, karriert, családot, kimondott vagy épp nem mondott szavakat és mondatokat siratnak. Nehéz, sőt azt hiszem lehetetlen vállalkozás egy 80-90 évest meggyőzni arról, hogy emberek vagyunk, cselekszünk, jól és rosszul döntünk. Természetesen nem kell idősnek lenni ahhoz, hogy lelket hasítóan tudjon fájni a sok-sok álmatlan éjszakát kiváltó megbánási lista felidézése vagy épp a mindennapos kiegészítése. Mégis nap mint nap tudatosítanunk kell, hogy emberi teremtettségünkből adódóan emberi érzésekkel és cselekedetekkel rendelkezünk, mely azt is maga után vonja, hogy tévedünk, helytelenül, hibásan viselkedünk, és ezt később megbánjuk. Kortól függetlenül a megbánás minden érett, egészséges személyiségű ember érzelemvilágához hozzátartozik.
A megbánás az egyik legintimebb és leghétköznapibb érzés. Hozzánk tartozik, bennünk él, velünk rezdül és mozog. Ott van a lépteinkben, az elcsukló hangunkban, a könnyeinkben, a sokszor lapozott Bibliánk megannyi oldalán. A lelkünk egyik legmélyebb érzése, mely arra szolgál, hogy felismerjük és elfogadjuk saját hibáinkat, tévedéseinket. Lehetőséget ad a változásra, a fejlődésre és a megbocsátásra. Amikor megbánunk valamit, elismerjük, hogy hibáztunk, és készek vagyunk tanulni belőle. Tudjuk, milyen – akarva vagy akaratlanul – hibát véteni, rossz döntést hozni, lehetőséget kihagyni. Tudjuk, milyen érzés kimondani a megbánás nehéz szavait. És kevés annál jobb érzés van, mint amikor megértésre, megbocsájtásra, feloldozásra lelünk. A megbánást annak kimondása, felvállalása és beismerése teszi különlegessé, elfogadhatóvá, megközelíthetővé. Manapság nehéz nyilvánosan megbánni valamit, mert rögtön a gyenge és rossz ember kategóriába kerülünk. Azzal, hogy nyilvánosan bocsánatot kérünk vagy felvállaljuk valamilyen rossz döntésünket, azonnal sebezhetővé, kihasználhatóvá tesszük magunkat. Másodpercen belül érkezik a véleménydopping, a leértékelés, a közösségből való kirekesztés. Miért? Mert csak önmagunk számára vagyunk elviselhetőek (sok esetben még önmagunknak sem). Az a helyes, amit mi teszünk, amit más követ el, az megbocsáthatatlan. Rendkívül tudom értékelni azokat az embereket, akik a nyilvánosság elé állva, fel merik vállalni hibáikat, gyengeségeiket, elbotlásaikat, rosszul meghozott vagy meggondolatlan döntéseiket. Akik nem félnek attól, ami azt követően várja őket. Akik hitelesen és felelősséget vállalva, példát mutatnak a megbánásról.
Az életünk során rengeteg hibát követünk el és ezekkel szembe kell néznünk. Nem önostorozva, nem szégyenkezve és nem bénítóan. Csupán emberien. Mert a helyzet az, hogyha vannak céljaink és álmaink, és meg akarjuk tenni a tőlünk telhetőt, és ha szeretjük az embereket, és ha nem akarjuk megbántani vagy elveszíteni őket, fájdalmat kellene éreznünk, amikor a dolgok nem sikerülnek. Nem az a lényeg, hogy megbánás nélkül éljünk. A lényeg az, hogy ne gyülöljük magunkat miatta.
Most egy olyan gyakorlatra hívlak, melyet én is kipróbáltam és segített. Ha úgy érzed az életed során sok rossz döntést hoztál vagy lehetőséget mulasztottál el és állandóan ostorozod magad miatta, állj meg a tükör előtt és mondd a következőt: a legjobb elhatározást hoztam, amit csak lehetett, ahhoz képest, ki voltam akkor, ahhoz képest, milyen információk álltak a rendelkezésemre. Tanultam belőle. Valahogyan eljuttatott az életben oda, ahol ma vagyok. És ez rendben van, nem változtatnék rajta.
Ne félj kipróbálni a gyakorlatot! Ne félj kimondani önmagad számára! Bármit tettél vagy bármilyen meggondolt vagy meggondolatlan döntést hoztál, az tett azzá, akivé váltál. Közhelyek nélkül. És ez nem felmentést jelent a tetteid alól, csupán más perspektívát ad hozzá az emberi életedhez. A tanulság az, hogy meg kell tanulnod szeretni a hibás, tökéletlen dolgokat is, amiket létrehoztál, és meg kell bocsátanod magadnak, amiért létrehoztad őket. A megbánás nem arra emlékeztet, hogy valamit rosszul csináltál. Arra emlékeztet, hogy tudd, jobban is csinálhatod.
Segíts magadnak, hogy jobbá lehess!
Ferencz Emese
