Krisztusban drága jó testvéreim!
Szt. Gellért püspök életéből maradt fenn a következő történet. A püspök nyugalmát utazás közben egy éjjel víg ének zavarta meg. Megkérdezte az őt kísérő paptól: „Miféle hangok ezek?“ A pap ezt válaszolta: „Egy szegény szolgáló hajtja a kézi malmot és a munka terhét énekkel könnyíti.“ „Menj fiam-szólt akkor a püspök – és vigy neki egy kis ajándékot, hogy nehéz sorsát ily vígan viseli.“ És gazdagon megajándékozta a szegény szolgálót.
Nagyböjt negyedik vasárnapján különös ajándékkal lep meg a minket szerető Istenünk. Eszünkbe juttatja, hogy Krisztussal nem az tud igazán egyesülni, aki állandóan szomorú, aki állandóan siránkozik, hanem az, aki a szenvedésben is képes látni a kiutat, a fájdalmak között is mindig tudja, hogy Isten vele van, hordozza terhét, ha látja a legnagyobb sötétségben is a fényt. Amikor szenvedésünkben Istenhez kiáltunk jó tudni, hogy a mindeneket szerető ott van és segít rajtunk. Ez az ő válasza. Nem láthatjuk szemtől szembe az Istent mégis beszélünk hozzá, mert tudjuk, hogy válaszol.
A mai evangélium Jézusa is a párbeszéd Jézusa, aki próbálja megértetni velünk is, akik valamennyire ismerjük a Szentírást, hogy minden szó a Bibliában Istenről beszél, hogy soha nem volt olyan esemény, amelyből Isten a benne hívőket ki ne mentette volna. Ma Jézus az igazi Írástudó szerepét vállalja, ma ő magyarázza az Írásokat egy írástudónak, Nikodémusnak. Jézus ma a párbeszéd embere: leülteti az éjszaka, titokban őt meglátogató Nikodémust és kifejti az írásokat.
Testvéreim!
„Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni a Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen”. A mai evangéliumból ragadjuk ki a pusztában felállított rézkígyó történetét. Hogyan, miért és mi történt? Isten meg akarta menteni népét, amely hazájától távol, idegen földön, Egyiptomban vált egy néppé. Az egyiptomiak egy idő után szorongatni kezdték a zsidókat. Kizsákmányolták, elnyomták és kínozták őket. A nép erre Istenhez fordult segítségért és ô meghallgatta kérését. Kiválasztotta Mózest és megbízta, hogy kivezesse népét Egyiptomból. Sok huzavona után Mózesnek sikerült elérnie a fáraónál, hogy ez elbocsássa a zsidó népet. Mindannyian elindultak a Vörös-tenger mellékén a Sínai-félsziget felé. A pusztai vándorlás megviselte a népet. Visszakívánkozott az egyiptomi húsosfazekak mellé, a korábbi rabszolgaságba. A pusztai vándorlás idején hamar elfelejtette Isten nagy tetteit és azt, hogy tőle kapta szabadságát. Zúgolódni kezdett szabadító Istene ellen. Erre Isten kígyómarások által fenyítette meg. A fájdalom, a csapás, mint ahogyan ez már lenni szokott, ismét Istenhez térítette Izrael fiait. A csapások eszükbe juttatták, hogy Isten a kemény pusztai vándorlással javukat akarja. Mózeshez fordultak és kérték, hogy járjon közbe értük Istennél. Isten erre meghallgatta a bűnbánók és a hozzátérők kérését. Mózes Isten parancsára rézkígyót állíttatott fel a pusztában, hogy mindazok, akik Istenbe vetett hittel rátekintenek, megszabaduljanak és életben maradjanak. Akik nem akarták figyelembe venni ezt az isteni jelet, azok elpusztultak.
Testvéreim!
Ez a kép szolgált háttérként Nikodémus és Jézus éjszakai beszélgetésénél, amelyről a mai evangéliumban hallottunk. Nikodémus tudni akarta Jézustól az igazságot. Jézus megismertette Nikodémussal Isten igazságait, a krisztusi megváltás igazságait. Ez miben áll? Válaszoljunk evangéliumi hasonlatunk szavaival. Az emberiség kezdettől fogva a bűn marása alatt szenvedett. Ez keseríti meg életünket, kínossá teszi azt. A gonosz, a kígyóhoz hasonlóan, belemar életünkbe, megmérgezi és megkeseríti azt. A kígyó az Ószövetségi Szentírás első lapján a Sátán megszemélyesítőjeként jelenik meg. Alattomos kísértő, amely földön csúszva, halkan, észrevétlenül és álnok módon támad az emberre. Sarkunk után leselkedik: támad és mar. Keresi, hogy kit nyeljen el. Ezért figyelmeztet Péter apostol: ,,Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy a testvéreiteket is ezek a szenvedések sújtják a világban'' Ismert képpel kezdi Jézus a tanítást: Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, hogy mindaz, akit a kígyó megmart meggyógyulhasson, ha e rézkígyóra föltekint és el ne vesszen, meg ne haljon. Gyógyító jelként fogják Jézust is felemelni a kereszten, hogy valahányszor a keresztre tekintünk, a keresztre gondolunk, keresztünket hordozzuk tudjuk, hogy őt, ott a kereszten felemelték, hogy mindenki láthassa, erőt merítsen, mert a kereszt a gyógyítás fája. Sok csodát tett Jézus életében, sok beteget meggyógyított, de ekkora gyógyítást, mint a kereszten soha nem hajtott végre. Halottakat támasztott fel, hozott vissza az életbe, ebbe a mulandó életbe Jézus, de mindenkinek a lehetőséget egy örökké tartó életre csak a kereszten felemelve nyújtott.
Testvéreim!
Jézus és Nikodémus egymás mellett ülnek: Jézus kifejti az Írásokat, Nikodémus pedig figyelmesen követi és magába issza az isteni igéket. Mennyire más ez a beszélgetés, mint amit mi folytatunk napról napra, szinte percről percre: hitbeli dolgokról beszélnek, az Írásokról, nem hétköznapi eseményekről pletykálnak, nem a mások cselekedeteiről, azokéról, akik nincsenek jelen, hanem az Írásokról. Miért nem tudunk mi is tanulni ebből a párbeszédből? Miért ne tudnánk a hitről, a Szentírásról beszélni szomszédainkkal, ismerőseinkkel, legfőbb pletykapartnereinkkel? Miért ne tudnánk erről is beszélni és miért csak az árakról, a divatról, a sorozatfilmekről, a fociról, a politikáról, a polgármesterről, a papról, a szomszédról és sorolhatnám? Miért próbálunk más valós vagy kitalált hibáiról beszélni? Miért nem értjük meg, hogy ezekből a beszélgetésekből lelkileg egyáltalán nem épülünk csak rombolunk? Inkább arról szóljunk, amit imádságaink nyomán megtapasztaltunk, arról, hogy egy gyönyörű verset olvastunk, egy csodálatos részt a Szentírásból, valami hasznosat hallottunk, miért nem próbálunk egy felebarátot dicsérni is, ne csak hibáit figyelni tágra nyílt szemekkel. Gyökössy Endre, a híres református lelkész és pszichológus mesélte, hogy édesapja, aki szintén lelkész volt olykor elmerült a zsoltárok olvasásába és aztán családjával erről beszélgetett el. Gyökössy visszaemlékezik apja szavaira, melyek később is sokszor visszacsengtek fülébe: „Fiam, gyere nézd meg, milyen szép zsoltárt olvastam.“ Hányszor fordult ez elő veled testvérem, mikor beszéltél legutoljára a Szentírásról vagy arról, amit benne olvastál, mikor lelted örömedet utoljára a Biblia igéiben és nem a sorozatfilmekben vagy a pletykákban?
Testvéreim!
Nikodémus megtudhatta Jézustól, hogy szabadulás csak általa, az Úr által lehetséges. Isten egykor a Golgotán felállíttatta a keresztet, amelyet a pusztai rézkígyó már előre jelzett. Aki Jézus keresztjére feltekint és hisz a kereszten függő Megváltó erejében, megszabadul a gonosz marásaitól és életben marad mindörökre. A Szentírásban ez az élet nemcsak a biológiai életet jelzi, hanem a teljes életet, amelyre Isten mindannyiunkat meghívott és rendelt. Az Anyaszentegyház nagyböjt folyamán képekkel idézi fel megváltásunk szent titkát. Felszólít, tekintsünk fel megváltásunk szent jelére, a keresztre, és megszabadulunk, akárcsak egykor a zsidók a pusztában felállított rézkígyó láttán. Aki Krisztus Urunk örömhírét elfogadja és valóra váltja, annak kibontakozó teljes élete lesz. A nagyböjti idő a teljes életre akar felkészíteni. Nemcsak az örök üdvösségről van itt szó, hanem a földi boldogságról is. Már földi életünk teljesebbé válik, ha Isten törvényei és parancsolatai alapján rendezzük be azt. Ezért a keresztény ember a nagyböjt folyamán különösen törekszik, hogy a krisztusi megváltás örömhírét a mindennapi életbe átültesse. Ennek megvalósítására különféle gyakorlatokat alkalmaz. Ezek jelzik és valósítják meg látható formában üdvözítő Istenünk örömhírét. A böjttel Isten iránti szeretetünk mellett hitünkről teszünk tanúságot. Kifejezésre juttatjuk: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról származik. Imáinkkal Istenhez fordulunk megváltásunk reményében. A kereszt üdvösségünk jele. Aki rajta függött, szabadítónk és megmentőnk. Látja sorsunkat és képes segíteni. Az alamizsnálkodás által megosztjuk másokkal javainkat és a legfőbb parancsolatnak, a szeretet parancsának igyekszünk vele eleget tenni. Viszonylagos jólétünket megosztjuk a rászorulókkal és így igyekszünk szeretetünknek jelét adni. A szentmise, a szentségek őszinte vétele, a bűnbánat szentségének elfogadása Istenhez fordulásunk és térésünk jele, amely mindig szabadulással jár. Ma sokszor halljuk: nincs bűnöm. Mit gyónjak? Ugyanakkor elég csak egy pillantás a médiákra és azonnal észrevesszük, hogy a gonosz közöttünk tombol és garázdálkodik. Gondoljunk a haragosokra, az irigyekre és a sok bosszúállásra. Ezekkel naponta találkozunk. Nem igaz, hogy ártatlanok vagyunk, mert bűn vesz körül bennünket és annak okozói vagyunk. Ha komolyan és őszintén önmagunkba szállunk, hamarosan észrevesszük saját bűneinket. Nagyböjt az önvizsgálat ideje. Alkalom a megtérésre, arra, hogy ismét feltekintsünk a keresztre és így megszabaduljunk a bűn gyötrelmétől. Jézus és Nikodémus egymás mellett ülnek és beszélgetnek... Légy te is testvérem Nikodémus, aki figyelsz Jézus szavára!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: ezazanap.hu
