Szeretett jó testvérek!
Amikor most valami felé tartunk, valami felé közeledünk, hogyan próbáljuk kihasználni ezt az időt, ezt a lehetőséget, hogy mélyebben megtudjuk élni, azt a szeretett tettet, amellyel a minket szerető Isten megajándékozott. Közeledünk Jézus Krisztus nagy misztériumához, a kereszthalálhoz, s ez mit jelen jelent a mi életünkben? Jézus Krisztus szenvedése, halála és föltámadása el kell hogy gondolkoztasson bennünket, hiszen őszinte bűnbánatra, őszinte bánatra kell hogy ösztönözzön minket, keresztény embereket. Nem elég, hogy elgondolkodunk Jézus szenvedésén, halálán és föltámadásán, mert ezeknek a nagy tetteknek a megélésére és megünneplésére fel kell készülnünk egész lényünkkel, egész életünkkel. Ezért vagyunk ebben a nagyböjti időszakban, hogy rá tudjunk hangolódni, rá tudjunk érezni, próbáljuk felfogni Jézus Krisztusnak ezeket a tetteit, cselekedeteit. Nem könnyű megérteni, talán fel se lehet fogni. De ez nem jelenti azt, hogy nem kell vele foglalkoznunk, nem kell vele törődnünk, hiszen akkor meg is feledkezhetünk róla, mellőzhetjük életünkből. Hiszen mi csetlő, botló emberek vagyunk, sokszor méltatlanok is arra, hogy Jézust követve az Ő útján járjunk. De ahhoz, hogy az Ő útján járjunk, úgy kell élnünk, cselekednünk, ahogyan Jézus élt és cselekedet, hiszen ez által válhatunk igazi követőivé. Ezen az úton kell haladnunk Jézus Krisztus felé, még akkor is, ha nehézségekbe, szenvedésekbe, kellemetlenségekbe ütközünk, nem zúgolódva, nem lázadva, hiszen Jézus sem zúgolódott.
Szerintem mindenki ismeri az árvalányhajat. Kevesen tudják azonban, hogy az árvalányhajnak van egy nagyon szép legendája. Ezt nagy mesemondónk Benedek Elek írja le az árvalányhaj című meséjében. Egyszer volt egy király, aki egyik alkalommal vadászni ment egyedül de eltévedt az erdőben estefelé, amikor haza ment volna. Gondolkozik, hogy lefekszik egy fa alá, megvárja a reggelt, amikor többet fog látni s akkor indul haza. Fülét azonban gyermeksírás ütötte meg. Közelebb ment és megtalálta a gyermeket egy bokor tövében. Amint felvette ölébe a gyermek elhallgatott, a rengeteg erdő szétnyílt, a király pedig hazatérhetett. Mivel senki nem jelentkezett a gyermekért Árvalánynak nevezte el s ez a lány olyan szép lett, hogy csudájára járt a világ, szebb volt, mint két mostoha nővére, a király édesleányai. Már mindhárman abban a korban voltak, hogy férjhez kellett volna menniük. Egyszer távoli országból egy királyfi érkezett, aki választhatott a két nagyobbik királylány közül. Amikor azonban meglátta Árvalányt azonnal őt választotta. A két mostoha testvér azonban éjjel, míg a lány aludt levágták a haját tőből. Reggel, amikor felébredt a lány s meglátta mi történt fájdalmában meghasadt a szíve. A két mostohatestvér megbűnhődött tettéért, mert azonnal csúnya, ráncos lett, mint két banya. Ezért aztán bosszúból Árvalány haját kidobták az ablakon, hogy a szél elvigye. Így az egész világra elvitte a szél az árvalányhajat, hogy legyen mit a legények a kalapjukba tegyenek.
Jézussal is valami hasonló történt. Ő az, aki egész életében megmutatta, hogyan lehet kijutni a bajok rengeteg erdejének sötétségéből, legfőképpen tanítása s főleg a Hegyi Beszédben elmondottak által. Ő is szép volt, az emberek csudájára jártak csodái miatt s ő is a királyi városba ment, Jeruzsálembe, hogy küldetése csúcspontját megvalósíthassa. Őt is körülvették irigy, gonosz emberek, akik megfosztották emberi szépségétől azáltal, hogy megkorbácsolták, kigúnyolták, tövissel megkoronázták. Ő is meg kellett, hogy haljon, ahhoz, hogy feltámadhasson és mi is feltámadhassunk., hogy mi is részesülhessünk isteni küldetésének szépségéből. Jézus nem az árvalány példáját tárja elénk, hanem a földbe elhalt búzamagról beszél. Az is elhal, hogy táplálhasson azáltal, hogy kenyérré változik át. Ez a kenyér Krisztus, akit a szentáldozásban magunkhoz veszünk, amely értünk megtöretetett. Jézusnak a csudájára jártak azonban az idegenek is.
Szent János beszámol az evangéliumi szakasz elején, hogy görögök látogatják meg a Megváltót. Nem pogányságból megtért zsidók ők, hanem olyanok, akik érdeklődnek a zsidók vallása iránt. Érdeklődnek Jézus iránt is. Amit Jézus felkínál az több, mint amit a zsidó vallási vezetők. Jézus az idegeneket is érdekli.
Drága jó testvérek!
India felszabadítóját, a hindu vallású Mahatma Gandhit elbűvölte Jézus. Jobban megértette és átélte Jézus tanítását, mint sok keresztényt. Íme, mit írt ő a Hegyi Beszédről, Jézus leggyönyörűbb tanításáról: „Rájöttem, hogy a Hegyi Beszéd maga a teljes kereszténység azok számára, akik keresztény életet akarnak élni. Ez a beszéd megszerettette velem Jézust.“
Testvéreim!
Jézus pedig kimondja azt, amit eddig még nem: most jött el az órám. Feketevasárnap is ezt jelzi: most jött el Jézus órája. Mivel ezt a vasárnapot még a szenvedés vasárnapjának is nevezik. Most kezdődik az a rövid időszak, amikor bemutatkozik teljes mélységében az Isten, most dicsőül meg. Eljött Jézus órája. Ez az evangéliumi szakasz Szent János evangéliumában azt a részt követi, amely beszámol Jézus bevonulásáról Jeruzsálembe. Eljött a megdicsőülés órája. Isten nem azáltal akarja ismertté tenni magát, hogy erejét fitogtatja sem azáltal, hogy elpusztítja a gonoszt, ahogyan Noé idejében, vagy ahogyan tette Szodomába és Gomorrában, hanem azáltal, hogy szenved, a halálig szenved. Most kezdődik Jézus szenvedése. „Nyugtalan és zavart a lelkem – mondja Jézus – de Atyám, dicsőítsd meg nevedet. Lássák az emberek, hogy mennyire szereted őket“, vagyis megismertetem nevemet, megismertetem magam az emberekkel, hogy lássák a legmegfelelőbb időben, hogy ki is vagyok tulajdonképpen. Én vagyok az aki nagyon szeretlek titeket – mondja a mennyei Atya.
Drága jó testvérek!
Isten nemcsak megadta a szeretetparancsot, hanem Ő maga is betartotta. Annyira szerette az embereket, hogy saját fiát is feláldozta azokért, akiket annyira szeretett s akik mégis annyira hálátlanok iránta. Az emberekről van szó: rólunk, rólad, rólam, de legfőképpen a rosszindulatú emberekről, akik mellettünk és velük együtt élnek, de templomba nem is járnak! Azt már a mesében a gyermekek is megtudják, hogy a rosszindulatúak sorsa az, amely a két nagyobbik lányé: csúnyák lesznek, ráncosak, visszataszítóak. A mese a külsejükről beszél, de a mennyei Atya jóindulatának visszautasítása a lelket teszi csúnyává, ráncossá, visszataszítóvá. Talán köztünk is meghúzódnak vagy inkább feszítenek ilyenek. Gondoljunk többet Istenre s legalább a nagyböjti időszak befejező részében legyünk jóindulatúak és fordítsunk több időt lelkünkre. Ahogyan Jézusban a mennyei Atya bennünk is meg akar dicsőülni, a mi szenvedéseinkben is, amit úgy viselünk el, mint a mi Urunk. Éppen ezért egyesüljünk Jézussal, töviskoronás királyunkkal, hogy rajtunk keresztül is láthassák az emberek, hogy mennyire szép, mennyire szerető, mennyire áldozatkész irántunk az Isten, milyen nagy mértékben akar megdicsőülni, ismertté válni az emberekben. Vajon mi, akik keresztényeknek valljuk magunkat, nem úgy teszünk-e mint a zsidó nép, hiszen ő hála helyett zúgolódott és köszönet mondás helyett lázadt. Vajon mi olyanok vagyunk-e, akik a vállunkra nehezedő kereszteket nem viseljük el, hanem zúgolódunk, sőt letesszük az Istentől kapott keresztjeinket az út szélére és ott hagyjuk. Az tudjuk mindannyian, hogy a minket szerető Isten megajándékoz bennünket különféle keresztekkel. De azt jól meg kell jegyeznünk, hogy az Isten soha erőnkön felül nem próbál meg bennünket, soha nem rak akkora keresztet ránk, amelyet ne tudnánk elviselni.
Egy történetet szeretnék megosztani, amely jól tükrözi az ember zúgolódását a kereszt hordozás alatt.
Ez a történet így szól - Egy ember, akit az Isten megajándékozott különféle keresztekkel, kereszt hordozásokkal. Mindig lázadt, mindig zúgolódott, hogy az Isten mindig nehéz keresztet rak a vállára, amelyet nem tud elviselni, nem tud hordozni. Nem örömmel hordozta ez az ember a keresztjét, hanem kényszerből, teherből, sőt odáig is elért, hogy lerakta egy helyre és ott hagyta. S ezután következett az ember részéről a kérdőrevonás. Az ember kérdőre vonta az Istent, hogy miért adott neki ekkora keresztet, hiszen nem tudja elviselni, nem tudja hordozni. Az Isten bevezette ezt az embert egy olyan terembe, amely tele volt különféle méretű és súlyú keresztekkel. Az ember elcsodálkozott ezt látva, az Isten pedig rábízta, hogy válaszon magának egy olyan keresztet, amelyet úgy gondol, hogy zúgolódás nélkül tud hordozni élete folyamán. Nagy volt a kínálat a keresztek között - volt arany, ezüst, csillogó, ragyogó, nehéz, könnyű, kicsi és nagy. Az ember próbálgatta a kereszteket, hogy melyik talál neki a legjobban, amelyet könnyen eltudna viselni élete folyamán. Amikor sikerült kiválasztania a keresztjét, akkor odavitte az Istenhez, hogy mutassa meg neki. S most jön a legfontosabb, az Isten válasza, amely így hangzott: - Ember eddig is ezt a keresztet hordoztad életedben, s mégis zúgolódtál, lázadtál miatta.
Drága jó testvéreim!
Azt hiszem, hogy ebben a történetben szereplő zúgolódó és lázadó emberben saját magunkra ismerhetünk. Mi, akik a legtöbb esetben zúgolódó, lázadó, hálátlan emberek vagyunk, mert megfeledkezünk az Isten szeretetéről és gondoskodásáról. Zúgolódunk, hogy miért nehéz az élet; lázadunk, hogy miért van annyi kereszt és szenvedés; hálátlanok vagyunk, mert mindent ajándékként szeretnénk kapni, anélkül, hogy valami áldozatot hoznánk érte. Sokszor nem a kereszt hordozás terhe alatt fáradunk, hanem abban merülünk ki, hogy sokat lázadunk elégedetlenkedünk. S ebben a kimerültségben elfelejtjük azt, hogy csak akkora keresztel ajándékoz meg bennünket Isten, amelyet el tudunk viselni. Már annyira elvagyunk a magunk keresztjével, hogy Jézust sem ismerjük meg a kereszt hordozásban. Nem ismerjük fel, mert a mi keresztünket nagyobbnak látjuk Jézus keresztjénél is, sőt azzal hitegetjük magunkat, hogy a mi keresztünknél nagyobb nincs is senkinek. Nézzünk magunkba őszintén és vizsgáljuk meg, hogy milyen a mi kereszt hordozásunk? Hogyan viseljük el mindennap keresztjeinket? Örömmel, szabadon, alázattal vagy pedig zúgolódással, lázadással hordozzuk keresztjeinket? Ha lázadást jelent számunkra a kereszt hordozás, akkor használjuk ki a lehetőséget ebben a nagyböjti szent időben, hogy a kereszt hordozásunkban zúgolódás helyett öröm, a lázadás helyett pedig alázat, szeretet legyen.
Életünkben a keresztet ajándékként fogadjuk, amelyet Isten ajándékként ad a mi számunkra, hogy ezzel minket próbára tegyen. Hiszen az Isten ezzel is megakarja mutatni, hogy nem feledkezett meg rólunk, gondunkat viseli és néha megpróbál bennünket. Avilai Szent Teréz a mi kereszt hordozásunkat így fogalmazza meg:" Aki szereti a keresztre feszített Jézust, annak hasonlóvá kell válnia hozzá a kereszt hordozásban."
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: pxhere
