Az tud lemondani valamiről, akinek már van valamije. Hadd illusztráljam ezt egy gyermekkori élményemmel!
Kiskoromban Büdszentmihályon, egy kis szabolcsi faluban töltöttem vakációimat. Volt ott egy nagy gyerekkori ideálom: Matuska Jóskának hívták. Ez a fiú úgy tudott fára mászni, mint egy légtornász. Talán életemben olyan irigy nem voltam, mint amikor láttam őt fára mászni úgy, ahogy én, a városi kis vézna gyerek soha nem tudtam.
Sose felejtem el: egyszer elkapta az egyik ágat ragyogó, mosolygó arccal - és az elkezdett recsegni alatta! Nem tört le, csak meghajlott, vészesen recsegett. Kétségbeesett arccal, görcsösen kapaszkodott, meg sem mozdult, míg el nem szaladtam Matuska bácsiért, és az jött is a kétágú létrával. Megfogta Jóska lábát és le akarta emelni, de Jóska még akkor se merte elengedni az ágat. Szinte lecibálta az apja.
Nos, akinek bizonytalanok a kapcsolatai, az egy életen át görcsösen kapaszkodik azokba. Akinek nem volt biztos kapcsolata gyermekkorában, az a gyermekkori bizonytalan kapcsolatokba kapaszkodik infantilis módon egy életen át. Talán az apjába vagy az anyjába harminc-negyvenéves korában is, mert nem kapott tőlük elég szeretetet, és még mindig tőlük szeretne szeretetet kapni. Ezért nem tud férjhez menni vagy nem mer megnősülni, mert recsegő ágba kapaszkodik, öregedő szüleibe, ahonnan nem tudja magát a következő kapcsolat felé lendíteni.
Hívő és bölcs merészség az, amikor át mered lendíteni magad a másik ágra! Kapcsolatban voltál a fiatalsággal, középkoroddal - most ezt elengeded, és kapcsolatban leszel az öregséggel. Gyakorolnunk kell "ágakat" elengednünk és "ágakat" elkapnunk, hiszen egyszer mindent el kell engednünk. Ezek az elengedések - előgyakorlatok.
Bölcs dolog tehát hittel lendülni, kapcsolatban lenni, majd elengedni és belekapaszkodni a következőbe, amit Isten lendít felénk.
Forrás: Gyökössy Endre - Lélekápolás
