Krisztusban drága jó testvéreim!
Teljes bíbordíszben, koronával a fején, jogarral a kezében, kísérettel lép föl s vonul el a keresztúton a mindenség királya. Aki ezt megérti, sírni kezd, -- aki elindul nyomában nem győzi tisztára mosni lelkét. Jézus alázatba s szenvedésbe öltözve eleget tesz bűneinkért; mélyebben fölfogva bűneimért. Mert akit a penitencia kegyelme megérint, annak szemei előtt a passió izgalmas jeleneteinek alakjai szétfoszlanak, a zaj elcsitul, Jeruzsálem környéke puszta lesz, a két lator keresztje eltűnik s a lélek magára marad Jézusával. Keresztje előtt térdelek, vérének csepegését hallom, összes kínja lelkemre borul; megnyitja ajkait s kérdi: ,,Ember, mit tettél?'' És a bűnbánatra ébredt ember feleli s az egész világnak kiáltja: Vétkeztem! És Jézus, miután kérdőre vont, magára veszi bűneimet; megrémülve kérdezem: Mit akarsz Uram? Hová mész? ,,Kereszthalálba'', feleli. Én voltam a bűnös, de a penitenciát az Úr Jézus tartotta meg helyettem s meghalt értem. Értem halt meg. Az Úr Jézus értem szenved; értem gyullad ki a lelke vérvörösen. S azt mondják a szentek: Értem, értem halt meg, ezt mondja a Szent Szűz a maga módja szerint; ezt mondom én is: Értem, értem szenved; úgy szeret, hogy értem halt meg.
Ah, Istenem, van-e melegebb, feneketlenebb mélység, mint ez az igazság: Értem halt meg az Úr!
Erőszakos, szenvedélyes bánattá válik szeretetem, ha hozzágondolom, hogy hol volnék nélküle. Bűnben születtem, s ha jogról van szó, nincs a kegyelemre nagyobb jogom, mint más embereknek! Örvényből, pokolból emel ki minket Jézus Megváltó szeretete. Ha az Úr nem könyörül rajtunk, olyanok ,,lettünk volna mint Szodoma, és hasonlók volnánk Gomorrához''. Azért karolják át a keresztet bűnösök és szentek. Nem, nem szentek; itt nincsenek szentek; a kereszt alatt a ragyogó szentek is mind-mind elkárhozandó lelkek. Az ő kegyelméből lettek szentek, lettek bűnbánó, lettek szerető lelkek! A kereszt alatt megszállja őket is méltatlanságuk érzete, nem találják helyüket. Zsákba öltöznek a keresztje alatt álló emberek és penitenciát tartanak és sírnak! Mindnyájan lelkek vagyunk, kikhez lehajolt a keresztre feszítettnek kegyelme s fölemelt minket.
Drága jó testvéreim!
Virágvasárnap a Nagyhét és Húsvét kapuja. Olyan, mintha egy nagy zenemű nyitányát hallgatnánk meg, amely összesűrítve minden fontos elemet tartalmaz már. Ünnepélyes esemény, amely kiemeli Jézus messiási nagyságát, és öröm forrása a tanítványok számára. Ezen a napon együtt van az öröm és a fájdalom. Két kép, két jelenet áll előttünk: a Jézust dicsőítve fogadó, hozsannázó tömeg és azok, akik keresztre kivájnák. Jeruzsálem kapujában Jézust királyként ünnepelték, örömrivalgásokkal fogatták, pálmaágakat lengettek. Azonban néhány nap múlva ugyanaz a tömeg, ugyan olyan egyöntetűleg azt kiáltotta: feszítsd meg őt keresztre vele!
Testvéreim!
Ezen a vasárnapon Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepeljük, de az evangélium az ő szenvedéséről szól. A mai szentmise ezt sajátosan jeleníti meg. Szentmise elején van a barkaszentelés és körmenet. Az evangéliumban Jézus szenvedés történetét halljuk. Mindez megmozgatja a gondolatvilágunkat, érzéseinket és cselekvésre ösztönöz. Évenként megismétlődve csodálkozva kérdezzük, hogyan kiálthat ugyanaz a tömeg hozsannát és hogyan kérheti később Jézus keresztre feszítését. Azonban ebben nem nehéz felismernünk az ember ingatag jellemét. A megváltás drámáját szemlélve eszünkbe jut, hogy Jézus szenvedés története tele van összeesküvőkkel, cinkosokkal, farizeusi lelkületű, kétszínű vagy hétszínú emberekkel. Júdás elárulta őt, szent Péter megtagadta, az Isten által kiválasztott nép tagjai a rómaiak kezére adták. Pilátus pedig mossa a kezét, hogy nem ő a hibás, de ez csupán képmutatás. A tömeg „feszítsd meg, keresztre vele” kiáltja.
Drága jó testvéreim!
Sajnos a tömegben mi is ott vagyunk. Ott vagyunk virágvasárnap is – örömünkben pálmát lengetve. De ott vagyunk a feldühödött elvakult tömegben is, amikor a nép azt kiáltja nincs királyunk, feszítsd meg őt keresztre vele. Ugyanis van úgy, hogy lelkesedéssel tölt el az Úr Jézushoz való tartozás ténye, a keresztény élet. Máskor éppen az ellentéte próbál eluralkodni rajtunk és nehéznek, fáradságosnak találjuk Krisztus követését. Jézus szándéka azonban, hogy ne ilyen tömeg emberek legyünk. Nem feledhetjük, hogy a mi hivatásunk az, hogy a megváltás fényénél lássuk önmagunkat, a világot, a történéseket. Ugyanis már nem alaktalan tömeg vagyunk, hanem megváltott személyek. Ha valamit tehetünk azt Cirenei Simon helyéről, tehetjük meg: Hordozzuk Krisztussal együtt a megváltás eszközét, vagy éppen Veronika kendőjével törljük le a síró emberek könnyeit. A századossal együtt boruljunk le és valljuk meg. Ő valóban Isten Fia, az életünk szabadító Megváltója.
Drága jó testvéreim!
Ahogyan Jézus megérkezik Jeruzsálembe, ahol élete véget ér, ugyanúgy mi is nagyböjti utunk végéhez közeledünk. A mai napon elkezdődik a nagyhét, amely során Jézus életének utolsó napjaira emlékezünk: virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására, nagycsütörtökön az utolsó vacsorára és az Úr elfogására az Olajfák-hegyén a Getszemáni kertben, nagypénteken kereszthordozására és kereszthalálára emlékezünk, szombaton éjszaka, a sötétedés beállta után kezdődő szertartás keretében és húsvétvasárnap megünnepeljük Jézus dicsőséges feltámadását.
A 2000 évvel ezelőtti történet nagyon egyszerű: Van egy ember, aki örömhírt hirdet. A városokat és a falvakat bejárva csodákat tesz. Szavaira és tetteire felfigyelnek az emberek, de népszerűsége nem tetszik a vallási vezetőknek. Miközben barátokat szerez magának és tanítványokat gyűjt maga köré, ellenségei is lesznek. Ez utóbbiak azzal a váddal, hogy Istennek tartja magát, halálra ítéltetik és kivégeztetik a rómaiakkal. Igen, ő Jézus Krisztus, aki hitünk szerint az Isten Fia.
Testvéreim!
Az utolsó napokban megdöbbentően gyorsan zajlanak és váltakoznak az események. A Jeruzsálembe szamárháton érkező Jézust királyként köszönti és énekekkel dicsőíti a nép, majd öt nap múlva talán éppen ezek az emberek ordítva követelik keresztre feszítését. A városba most dicsőségesen bevonuló Úr néhány nappal később megszégyenítve, keresztjét hordozva jön ki onnan és megy fel a Golgotára. Bár a nép egy része részvéttel tekint rá és megsiratják az asszonyok, bár egy darabon más személlyel, Cirenei Simonnal cipeltetik keresztjét és bár a kendőjét neki nyújtó Veronika is iránta való együttérzését fejezi ki cselekedetével, senki sem tudja megállítani az eseményeket. A súlyos bántalmazások, a megostorozás, a tövissel koronázás után keresztre szegezik. Tanítványai az utolsó órákban elmenekülnek, egyedül a fiatal János áll ott közülük a kereszt alatt, valamint édesanyja és néhány asszony. A teljesen elgyengült Jézus három órás szenvedés után kileheli lelkét, meghal. Még aznap este leveszik holttestét a keresztről és egy sziklasírba helyezik. És a történet itt véget is érne, ha Jézus csak egy ugyanolyan ember lett volna, mint bárki más. De ő nem csak valóságos ember volt, hanem valóságos Isten is! Egész életét kudarcnak nevezhetnénk, ha kereszthalálával minden véget érne. De feltámadása mindent megváltoztatott! A feltámadás fényében halála megváltó és üdvösséget szerző esemény, amely reményt ad nekünk arra, hogy várjuk az örök életet és higgyünk saját feltámadásunkban.
Drága jó testvéreim!
Ma mindenkit arra hívok, hogy kísérjük el utolsó napjaiban a mi Urunkat! Vegyünk részt a nagyheti szertartásokon, ha nem is fizikailag, mert talán a betegség nem engedi, de lélekben a Mária Rádion át bekapcsolódva, amelyek lehetőséget adnak nekünk arra, hogy ne csupán kívülállóként szemléljük az eseményeket, hanem csatlakozzunk Jézushoz, akinek követői vagyunk. A világban sok ember csak szájtátva bámulja vagy értetlenül nézi a Krisztussal történteket, s azt gondolja, hogy semmi köze Jézus halálához. Számunkra, hívő keresztények számára viszont nem kényelmes fotelből nézhető színházi előadás sem a nagycsütörtöki vacsora, sem a nagypénteki kereszthalál. Jézus bevon minket az eseményekbe. Az utolsó vacsora estéjén szeretetének nagy jeleként nekünk adja Testét és Vérét a kenyérben és a borban. Fogadjuk el szeretetét és ne mulasszuk el a szentáldozást életünkben! Ezután megkér bennünket, hogy vele menjünk az Olajfák-hegyére és virrasszunk. Szombaton késő este az év talán legszebb szertartására kerül sor, amelyen megünnepeljük Jézus halálon aratott győzelmét, feltámadását, amely a lelki újjászületést jelenti számunkra. Jézus arra hív minket, hogy kísérjük el őt utolsó napjaiban. Nem maradhatunk kívülállók! Ha kitartunk mellette és részesedünk halálában, a feltámadás örömében is részesíteni fog minket! Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
