Szent XXIII. János pápa szerint a gazdálkodás olyan nemes feladat, amely révén a családok közelebb kerülnek Istenhez és a természethez.
Minél fejlettebb technológiákat alkalmazunk, annál távolabb kerülünk a természettől, onnan, ahonnan a mindennapi kenyerünk az asztalunkra kerül. Ugyanakkor egyre többen költöznek vidékről a városokba, ezért a városok folyamatosan terjeszkedése is új problémák elé állítja társadalmunkat.
A helyzet fokozódó súlyosságára mutatott rá Szent VI. Pál „Octogesima Adveniens” kezdetű apostoli levelében, melyben a megnövekedett urbanizáció problémáiról ír. (Az Octogesima adveniens-t /lat. ‘Elérkezvén a nyolcvanadik’/ a Rerum novarum megjelenésének 80. évfordulója alkalmából adta ki VI. Pál pápa. A szerk.)
„A mezőgazdaságra alapozott kultúra napjainkban, évszázadok hosszú sora után, hanyatlóban van. Elegendő figyelmet fordítunk-e vajon a mezőgazdasági dolgozók életkörülményeinek helyes rendezésére és javítására, hiszen éppen az ő szűkös, sőt nem ritkán nyomorúságos gazdasági helyzetük az oka annak, hogy elvándorolnak a városok perifériájára, ebbe a szomorú csődületbe, ahol aztán sem munkaalkalmat, sem lakást nem találnak? (…) Vajon nem valóságos kihívás-e az emberi bölcsesség, szervezőképesség, a tervező emberi elme számára az az életmód, amely a túlnépesedett városokat jellemzi és velejárója az ipari termelésre alapozott, egyre terjedő városi civilizációnak?”
Sőt, az urbanizáció növekedése a családi gazdaságok felbomlásához, ugyanakkor mezőgazdasági ipari központok előretöréséhez vezetett, ami tovább befolyásolta a teremtett világ gondozását. Ferenc pápa is nehezményezi a Laudato si’ kezdetű enciklikájában a gazdálkodásnak ezt az iparosodott megközelítését:
„… sok madár és rovar, mely elpusztul a technika által kifejlesztett növényvédő szerektől, hasznos magának a mezőgazdaságnak is, eltűnésüket pedig másik technikai beavatkozással kell helyettesíteni, amely feltehetőleg újabb káros hatásokkal jár. … Úgy tűnik, mintha azon lennénk, hogy egy pótolhatatlan és helyrehozhatatlan szépséget egy másik, általunk készített szépséggel helyettesítsünk.”
A gazdálkodás, mint hivatás
A most felbukkant problémák hosszú évtizedek során alakultak ki. Szent XXIII. János már a 20. század közepén felfigyelt a jelenségre, melyről így ír Mater et Magistra kezdetű enciklikájában:
„A mezőgazdaságról szólva először arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy – bár mi nem látjuk úgy, mintha a parasztság száma annyira vészesen leapadt volna, mégis – kétségkívül nagy a falut elhagyó földművesek száma, akik sűrűbben lakott településekre, vagy egyenest a városba költöznek.”
Ezt sajátos problémának látta, mely szerinte kiegyensúlyozatlan gazdasághoz vezet. Túlságosan sok befektetés valósult meg az iparba, és nem elegendő a mezőgazdaságba.
Továbbá magát a gazdálkodási tevékenységet a keresztény kultúra lényegi részének tartotta, különösen a családi gazdaságok tekintetében.
Aki azonban az ember és a család méltóságát a természetes észjárás, vagy méginkább a keresztény tanítás alapján szemléli, az minden mezőgazdasági vállalkozást az ideális emberi közösség mintájára alkotott társas viszonynak fog fel, amelyben úgy az egyes tagok kapcsolatai, mint a vállalkozás egészének irányítása az igazság törvényeihez és a keresztény tanítás elveihez igazodik.
Ideálisnak kell tekintenünk mindenekelőtt azt a fajta gazdaságot, amelyet a család birtokol és művel. A fennálló körülmények között mindent meg kell tenni az ilyen jellegű mezőgazdasági vállalkozások hatékony ösztönzése érdekében.
Szent XXIII. János azt is megjegyzi, hogy a földművelést, és különösen a családi gazdaságokat hivatásnak, elhívásnak kell tekintenünk.
A családi gazdaságokban végzett munkában az ember személyisége minden ösztönzést megtalál az önkifejezésre, önfejlesztésre és spirituális növekedésre. Ez egy olyan munka tehát, amelyre hivatásként, Istentől kapott küldetésként kell tekintenünk, olyanra, amely válasz Isten hívására, hogy megvalósítsa a történelemben Isten gondviselő, üdvözítő tervét. Végül pedig mindenképpen nemes feladatnak kell tartanunk, amelyet azzal a céllal kell végezni, hogy önmagunkat és másokat a kultúra magasabb fokára emeljük.
Bár nem mindenki lehet gazdálkodó, és nem is kell, hogy az legyen, ne feledkezzünk meg soha arról, hogy a gazdálkodás egy igen nemes hivatás, mely tartalmas, kiteljesedett életet nyújt.
Lehet, hogy nem könnyű, de a földművelés, mint gazdálkodói tevékenység bőséges termést hozhat, ha arra úgy tekintünk, mint az egyetemes isteni terv részére.
Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: zarandok.ma
