Kedves Testvéreim!
Az evangéliumban azt hallottuk, hogy Jézus azt mondja én vagyok a jó pásztor. Jézus a jó pásztornak két fontos tulajdonságát emeli ki, azt, hogy ismeri juhait és életét adja övéiért, nem kényszerből, hanem önszántából. Bizonyára mindannyian láttunk juhait terelgető pásztort. A jó pásztor minden bárányt egyenként ismer. Elnevezi őket, név szerint, mindeniknek tudja a történetét, ismeri a hűségeset, a simulósat, a csintalant, a mindig elkóborlót. Tudja melyik beteges, melyiknek tört el a lába, melyiknek sebezték fel tövisek a bőrét. Mindeniket egyenként számon tartja, felügyeli, dús füvű legelőkre vezeti. Ha valamelyik veszélybe kerül azonnal segítségére siet, ha elcsatangol utánamegy és szembeszáll a farkassal is, úgy védelmezi őket. A legtöbb azonban, amit megtehet és meg is tesz, hogy életét adja értük.
Testvéreim! Ilyen pásztor a mi Jézusunk. Jézus önmagát, a Jó Pásztort szembe állítja a béressel. Azt mondja, hogy a béresnek a juhok nem sajátjai ezért, ha meglátja a farkast elfut és otthagyja a juhokat. A farkas pedig elragadja és szétszéleszti őket. A béres azért van a nyájjal, mert haszna van belőle, mert ebből él.
Ezzel szemben az igazi pásztor – mondja Jézus – a nyájat sajátjának tekinti. A juhok az ő tulajdonai, egytől egyig ismeri őket. Amikor Jézus azt mondja, hogy én vagyok a jó pásztor, akkor azt mondja, hogy: nekem fontosak vagytok, én a sajátomnak tekintelek benneteket, számomra értékesek és drágák vagytok. Nem azért törődöm veletek, nem azért vagyok pásztor, mert nekem ebből hasznom van. Nem azért szólítgatlak benneteket, és nem azért van rátok gondom, mert az érdekeim úgy kívánják. Hanem engem az Atya küldött el, hogy ti ne legyetek olyanok, mint egy pásztor nélküli nyáj. Hogy ne legyetek szétszóródottak, sebesültek, betegek, éhesek - és én örömmel jöttem. Mert ti az Ő alkotásai vagytok, az Övéi vagytok, Isten népe és legelőjének nyája. Jézus egészen másként cselekszik mint a béres. Azt mondja, hogy a béres elhagy titeket, akik úgymond gondoskodnak rólatok, azokban mind csalódtok, mert amikor a legjobban szükség van rájuk, akkor nincsenek ott. De bennem, a jó pásztorban nem csalódhatsz. Én nem hagylak cserben, nem fordulok el, és nem felejtelek el. Testvéreim! Jézus, ma arra tanít, hogy mi lelkipásztorok, egyházi és világi vezetők, anyák és apák az ő példája szerint éljünk, cselekedjünk. Arra int, hogy hasonlóan gondolkodjunk a ránkbízottakról. Mert a lelkipásztorok, a vezetők is juhok, csak különleges megbizatást kaptak, ők az egyetlen Pásztor közvetlen segítőtársai. Vagyis a jó Pásztor kiváló tulajdonságait nemcsak az egyházi személyeknek kell megvalósítaniuk, hanem minden megkeresztelt embernek. Ti is pásztorok vagytok. Jézus, titeket is megbízott küldetéssel. Tulajdonképpen minden keresztény megkapja a pásztor hivatását, minden keresztény hívőnek jó pásztornak kell lennie. Testvérem! Te hogyan teljesíted ezt a küldetésed? Most gondolkodj el azon, hogy milyen pásztora vagy a rádbízottaknak? Lehet nincs nagy nyájad, nem vagy munkaadó, lehet nem vagy tanár, óvónő, nevelő, hogy sok gyermekért felelj. Lehet, hogy csak egy kis család van rád bízva, egy feleség, egy gyerek, vagy talán még te magad vagy gyerek, de vannak kisebb testvéreid, barátaid. Egyszóval mindenki felelős valakiért, valakikért, mindenkire rábízott az Úr Jézus legalább egy báránykát.
Te hogyan figyelsz a bárányaidra? Szükségben melléjük állsz-e, tudod-e milyen gondokkal küszködnek, vagy csak akkor figyelsz fel, ha valami nagy baj történik? Tudod-e merre jár a gyermeked, kik a barátai? Milyen sérelmeket szenvedett az iskolában, vagy csak azt tudod, hogy jó jegyet hozott haza? Tudod-e mi fáj a munkatársadnak, beosztottadnak? Lehet épp elhagyta a férje, csalódott a barátjában, beteg lett a szülője, te ezt tudod, vagy csak megállapítod, milyen magába zárkózó lett, és vállrándítva továbbállsz?
Testvéreim! A jó pásztor észreveszi a bajt, mindig ott van, ahol segítségre van szükség és nem tesz különbséget bárányai között. És ami a legtöbb, életét is adja értük. Te már gondoltál arra, hogy életedet tudnád-e adni embertásaidért vagy legalább egyvalakiért? Úgy őszintén, képes lennél rá? Olvastam valahol egy történetet, ami idevág: Három felnőtt kávézott a konyhában, miközben a gyermekek a földön ülve játszadoztak. A beszélgetés arra terelődött, mit tennének, ha valami veszély fenyegetne? Mindenik azt mondta, az lenne az első dolga, hogy a gyerekeket mentse. Abban a pillanatban a kukta szelepe hangosan beindult és óriási gőzfelhő szabadult fel. Pillanatokon belül kiszaladt mindenki a konyhából, kivéve a földön játszó gyerekek. Hát testvérek, azt hiszem magunkra ismerhetünk. Néha mi is ilyen pásztorok vagyunk, megfeledkezünk mindenkiről, csak saját magunkra figyelünk. A mai vasárnap üzenete számunkra, hogy az Atya mindannyiunkat meghívott, mindannyiunknak pásztori küldetést adott, tehát figyeljünk azokra, szeressük azokat akiket ránk bízott.
Drága jó testvéreim!
A Jó Pásztor vasárnapját az egyház különösen a papi hivatásoknak szenteli, a papi hivatásokért imádkozik. Ennek kapcsán megkérdezhetjük: Hogyan születik egy hivatás? Hogy lesz valakiből pap? Válaszul elsősorban elmondhatjuk, hogy a hivatás alapja Isten hívó szava, Jézus megszólítása: „amikor látta a tömeget, megesett rajtuk a szíve, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül a juhok”, és azt mondta: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz”
A hivatásébresztésre kiváló példát találunk a Szentírásban, amikor Jézus meghívja tanítványait, hogy kövessék őt, majd szeretettel és figyelemmel neveli, oktatja őket. Különösen figyelemre méltó, hogyan hívta meg Jézus legközvetlenebb munkatársait, hogy hirdessék Isten országát.
Mindenekelőtt világos, hogy először is imádkozott értük. Mielőtt meghívta őket, Jézus egyedül töltötte az éjszakát, imádkozott és figyelte az Atya akaratát. A tanítványok hivatása éppen abból a bensőséges beszélgetésből fakad, amelyet Jézus folytatott az Atyával. Jézus nyilvános működése kezdetén meghívott néhány halászt, akik munkájukkal voltak elfoglalva a Galileai tó partján: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” Szavaival és tetteivel tanította őket, hogy készek legyenek folytatni az Ő megváltó művét. Végül, mivel „tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához”, rájuk bízta halála és feltámadása emlékének ünneplését, s mielőtt az Égbe emelkedett, elküldte őket az egész világra ezzel a paranccsal: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!”.
Testvéreim!
Azóta a Jó Isten mindig gondoskodik arról, hogy hivatásokat ébresszen, megszólítson fiatal embereket. De mégis hogy érzi meg az ember hogy pap kell legyen? – kérdezhetjük! A válasz, hogy jól megértsük kb. olyan érzés, mint amikor egy fiatal fiú vagy lány érzi, hogy tetszik neki valaki, valakiben szerelmes, csak a papi hívatás arra az életre szolgál, hogy Istent és az embereket szolgálják. Jó Pásztor! Köszönöm, hogy életedet adtad értünk. Köszönöm, hogy utánunk jössz, ha eltévedünk. Köszönöm, hogy te sosem hagysz el. Köszönöm, hogy saját példád által mutattad meg, mit vársz tőlünk, hogyan gondoskodjunk a ránkbízottakról, miként szeressünk. Add meg nekem, hogy én is jó pásztor lehessek! Ámen.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: pikist
