„Ne zárd be ma a szívedet és hallgasd az Úr hangját!”
Bosco Szent János (1815-1888), a fiatalok nagy nevelője szerint minden három keresztény fiúból egy kap meghívást Istentől, hogy pap legyen. Messze vagyunk attól, hogy ezt elérjük. Nem az a kérdés, hogy „nincs-e hiány papokban”, hanem az, hogy ma nincs-e több száz fiatal, és tegnap nem volt-e több ezer férfi, akik most elmulasztják, vagy akkor elmulasztották a hivatásukat. Azaz nem hallották meg a hívást, vagy ami még rosszabb, hallották, de nem válaszoltak rá.
Isten hívására nem válaszolni súlyos cselekedet. Egész életünket elronthatjuk vele. A helyzetet jól ismerő férfiak tanúsítják, hogy a sajnálkozást és azt a bizonyos fokú szomorúságot, amit azért éreznek, mert nem volt bátorságuk követni az Atya hívását, nem szünteti meg semmi. Ezen nem segít sem egy szerető feleség, sem a bájos gyermekek, sem egy sikeres karrier, sem a munka, a nagylelkűség, sem a vallási vagy társadalmi-politikai elkötelezettségek iránti mohó vágy, sem a tagadás vagy a züllöttségbe vagy filozófiai társaságokba való menekülés… Mindig marad egy kis keserű szájíz.
Jusson eszünkbe a gazdag ifjú, aki nem tudta mindenét otthagyni Jézusért, és szomorúan távozott. Emlékezzünk a tékozló fiú jól viselkedő bátyjára, aki elutasítja atyja meghívását, és egyedül marad a sötétségben. Emlékezzünk Izrael száműzetésére, amikor már nem hallgattak az Úr szavára… Nem valami fenyegetésről vagy büntetésről van szó, hanem következményről, amit sokan elfelejtenek: hiba nemet mondani az Atya hívására vagy figyelmen kívül hagyni azt; hiba azt állítani, hogy van egy másik tervünk az életre, amelyik észszerűbb és nem is követel tőlünk olyan sokat. Ez nem marad következmények nélkül egyetlen ember életében sem, különösen azokéban nem, akiket Jézus személyesen hív el arra, hogy hagyjanak el mindent és kövessék őt. (Mk 10,28)
Napjainkban sok oka van annak, hogy a meghívott gyermekek és fiatalok elmennek Isten terve mellett:
– A katolikus családok csendben hallgatnak. Kevés gyermekük született, és félnek attól, hogy „elveszítenek” egy fiút;
– a katolikus közösségek (a papság és a hívek) nem hívogatóak, és az általuk mutatott arculat nem mindig felel meg az Evangéliumnak;
– A fiúk fokozatosan kimaradnak, kirekesztődnek az egyházi és az oltárszolgálatból, a „hölgyek” kerülnek túlsúlyba, a papok és a férfiak kivonulnak a fiatalokkal való foglalkozásból;
– A papságról alkotott képet beszennyezi a visszaélésekkel kapcsolatos válság, amely gyanússá teszi a papjelölteket. A Vádlónak sikerült elhitetnie velünk, hogy a cölibátus bűnös praktikákat takar;
– A világ felől érkező támadások a fiatalok ellen (becsvágy, szex, csábítások, sérelmek…) rendkívül erőszakosak.
Mindezek az akadályok csak semmiségek Isten akaratával szemben, aki hív téged! Micsoda hihetetlen gyönyörűség egy bűnös embernek, egy szegény fickónak, ha elhívást kap Krisztus követésére, hogy az Ő Népét tanítsa, vezesse és megszentelje! Nem jelenthet akadályt a cölibátustól való félelem, vagy az, hogy mindent el kell hagynod Jézusért. Ellenkezőleg, óriási bátorságot igényel, és a papi hivatást egyedivé, hitelessé, „stílusossá” és természetfelettivé teszi!
„Ha nem lenne papunk, nem lenne Urunk, hiszen ki helyezi őt a tabernákulumba? Ki táplálja a lelkünket, ki ad erőt neki? Ki fogja felkészíteni arra, hogy Jézus Krisztus vére által még egyszer utoljára megjelenjen Isten színe előtt? És ha a lelke a bűnben meghal, ki támasztja fel, ki adja vissza neki a nyugalmat és a békét? A pap, mindig a pap. Isten után minden a pap. A pap csak a mennyországban fogja helyesen megérteni önmagát.” (Vianney Szent János)
Nos, ha te fiú vagy, és ezt az oldalt végigolvastad, tedd fel magadnak a nagy kérdést! Legyél pap! Kövesd Jézust, mentsd meg a világot és szolgáld az Egyházat: így kezdődik a testvériség!
Írta: + Fr. David Macaire, Saint-Pierre és Fort-de-France érseke
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: zarandok.ma
