Krisztusban szeretett drága jó testvéreim!
Egy zsidó tanítómese a következőképpen mutatja be a világot és annak kísértéseit. A világ olyan, mint egy szőlőskert. A földies gondolkodású ember pedig olyan, akár egy róka. Egy nap a róka a kerítésen kívülről meglátta a nagy és csodálatos szőlőfürtöket és megkívánta azokat. A kerítésen talált is rést, ahol bemehetett volna, hogyha soványabb lett volna. Ekkor megtagadta három napig magától az eledelt csak hogy a kis résen beférhessen. Sikerült is és tele ette magát, de a mikor a résen ki akart jönni újból nem fért át rajta. Ahhoz, hogy kijöhessen újból koplalnia kellett újabb három napig míg sikerült kiférnie a résen. Amikor kijutott a róka csak ennyit mondott: „Szőlőskert! Semmi hasznát nem vettem gyümölcsödnek. Mindened, ami van szép és jó, de milyen hasznot lehet húzni belőled? Soványan jutsz be, áldozatokat vállalva és soványan jössz ki!“ A tanítómese folytatja az oktatást következő módon: „Amikor egy gyermek a világra jön kezét összeszorítja mintha mondani akarná: Minden az enyém! Amikor valaki meghal mindent kienged kezéből, nyitva hagyva azt, mintha mondaná: Semmit sem viszek magammal ebből a világból!”
Testvéreim!
Evilág és másvilág határán zajlik le az evangélium is. Jézus a mennyei Atyával beszél, imádkozik, de imájába az apostolok, valamint a Krisztus nevét viselők vannak belefoglalva. A világ fölött álló Istennel beszél Jézus a világban élő istenhívőkről. Ez nagyon jó nekünk, mert jó tudni, hogy az apró, csetlő, botló embereknek is van egy hatalmas támaszuk, akit nem lehet lefizetni, lekenyerezni, aki a becsületes, de meg nem értett és kinevetett embert támogatja és megdicséri. Nemcsak a támogatás tudata miatt fontos Jézus imája számunkra, Krisztus követői számára, hanem azért is, mert ezáltal megtudjuk, hogy mi a Megváltó óhaja, mi az, amit ő annyira, de annyira szeretne megvalósítani a világban, hogy imában kéri azt a mennyei Atyától. Jézus kívánja az egységet, mely a szeretetben jut kifejezésre, hiszen csak ezáltal lehet olyan egység az emberek között, amilyen az Atyaisten és a Fiúisten között van. Jézus szeretné, hogy az Ő öröme legyen teljes tanítványaiban. Ez pedig akkor valósul meg, ha valaki képes egész életét rááldozni Isten és az emberek szolgálatára. Ha egy keresztény mindig tudja, hogy amit tesz Isten iránti szolgálatból és nem nyereségből történik, akkor lelke nyugodt és állandóan Jézus öröme járja át. Jézus óhajtja, hogy a világ szelleme ne uralkodjék követőin. A világ mindazt jelenti, amit Isten teremtett, aminek létjogosultsága van itt, a földön, de nem a halál utáni világban is. Krisztus Urunk azt szeretné, hogy az Atya megszenteljen bennünket, vagyis, hogy legyünk az Atya tulajdonává. Nem kiragadni akar a világból, hanem a világban élve kívánja, hogy Isten akaratát szem előtt tartva járjunk-keljünk.
Testvéreim!
Az anyagi világ sokféle módon támadja a keresztényt, sok földi valósággal kísérti az embert, akárcsak a rókát a szőlőskert. S mennyire érdekes, hogy az ember képes áldozatot hozni azért, hogy anyagi álmát megvalósíthassa. Sokkal több áldozatot hoz, mint Istenért! Az ember gyűjt, hogy házat, autót vehessen, hogy érvényesüljön. A világ megkísérti az embert azzal, hogy elé tár mindent, becsepegteti a gazdagság és jólét vágyát az emberbe, minden álmot felkínál neki s aztán otthagyja. Az ember pedig gyötrődik, hogy nem valósíthatja meg a világ által felkínált álmot. Ilyenkor lép színre az elfelejtett Isten és átöleli az embert vigasztalva őt. Isten színre lép, újra felajánlja önmagát. Nem gyors gazdagodást kínál, hanem egy igénytelen életet, nem könnyű kényelmet, hanem édes igát, áldozatot. Édes igát, mert bármennyire nehéz és kilátástalan lenne is az élet Isten soha nem hagy magunkra, mint világi álmaink. És mi mégis a világot választjuk.
Testvéreim!
Soha de soha nem késő Jézus szavain elgondolkozni, soha sem késő elé venni a Szentírást, egy imakönyvet és Istennel kapcsolatba lépni. Szenvedése előtt Jézus is Atyjával lépett kapcsolatba, majd miután a mennybe ment imában hagyta hátra tanítványait, hogy várják a Szentlelket. Miért nem választjuk mi is ezt az utat? Áldozzunk időnkből Istennek ne csak a világnak, ne csak a hétköznapok gondjainak. A teremtett világ amúgyis mulandó. Éljünk úgy benne, hogy mindig lássuk mögötte azt ami örök, azt aki nem hiteget, hanem mindig segít, azt, aki megszentelni akar bennünket igazságával egy hazug világban. Kedves Testvérek! A világban széthúzással találkozunk. Sok családban nincs egység, a szülők nem értik meg egymást, gyermekeiket még kevésbé. Iskolában, munkahelyen egyre több a konfliktus. Ez a gazdasági válság, amelyben élünk, sok feszültséget hoz elő minden emberi közösségben. A terrorizmusról, a háborúkról, a vallási gyűlölködésről ne is beszéljünk. Jézus, mintha előre látta volna ezeket a problémákat, ezért az utolsó vacsorán a főpapi imában az egységért imádkozik, a benne hívők egységéért „hogy egyek legyenek, mint mi.” Az Atya és a Fiú között szeretet van, ezt a szeretetet kínálja követendő példának mindnyájunk számára. A keresztények közül azonban sokan másképp képzelték el az egységet. Azt gondolták, hogy mindenki ugyanazt fogja vallani és tenni, mint ők. Így kezdődtek el a keresztények közötti szakadások és vallásháborúk. Mi katolikusok is úgy tekintettünk a más vallású keresztényekre, mint szakadárokra és eretnekekre. Az egység azonban nem azt jelenti, hogy mindenkinek teljesen egyformának kell lennie. Képzeljünk el egy rétet, ahol csak egyfajta virág nyílna, ez a rét nem lenne tarka, színes, hanem unalmas. Vagy pedig csak egyfajta fa nőne a világon. Vagy pedig csak egyfajta étel létezne, s azt kellene enni egész nap: reggel, délben, este. Isten nagy könyve a természet jó tanítómesterünk. Nincs két egyforma virág, nincs két egyforma fa, nincs két egyforma levél a fán. Isten, a nagy tanítómester arra tanít, hogy nem az uniformizálás az ő akarata, hanem az egység a sokszínűségben. Számunkra, katolikusok számára a II. Vatikáni Zsinat hozta el a változást. Azóta testvérként tekintünk a másvallású keresztényekre.
Testvéreim!
Mindnyájan nagy tisztelettel tekintünk egy szeretetközösségre, amelynek Taizei közösség a neve. Ez a közösség minden évben karácsony és újév között nagyszabású keresztény ifjúsági találkozót szervez valamelyik európai nagyvárosban. Különböző vallású fiatalok ezrei tódulnak oda, hogy együtt imádkozzanak, együtt elmélkedjenek a taizei testvérekkel. A II. világháború után kezdődött az egész. A protestáns vallású Roger testvér társaival együtt egy katolikus szerzethez hasonló közösséget hozott létre. Együtt olvasták a Szentírást és együtt is élték. Fiatalok fedezték fel ezt a közösséget, s egyre többen kezdtek oda járni. Jöttek különböző vallású keresztények, köztük katolikusok is, akik tagjai lettek ennek a közösségnek. Így alakult ki az egység a sokszínűségben. Ma már tudjuk, hogy a keresztények egysége nem úgy alakul ki, hogy mindenki katolikus lesz vagy református, hanem, hogy mindenki közelebb kerül Jézushoz. Jézusban megtaláljuk az egységet.
Kedves Testvérek!
Két eszköz van, amely megerősíti a keresztények közötti egységet, és az emberek közötti szeretetet is. Ez pedig a Szentírás és az Eucharisztia. Ezért fontos, hogy rendszeresen, közösen olvassuk a Szentírást és beszélgessünk is el róla. Ugyanilyen fontos, hogy minden szentmisén mindnyájan járuljunk a szentáldozáshoz, Krisztus Testét vegyük magunkhoz. Ha így teszünk, akkor biztosan megszűnik közöttünk a széthúzás és a gyűlölködés, a szeretet és a békesség fog uralkodni közöttünk. Mi is imádkozzunk közösen minél gyakrabban. A mai napon (szentmisében) is közösen kérjük a Szentlelket, akinek eljövetelére várakozunk, hogy árasszon el minket kegyelmének ajándékaival. Töltsön el minket szeretettel, békességgel, örömmel, hogy mindig azt nézzük, ami összeköt, s ne pedig azt, ami elválaszt egymástól. Adja kegyelmét, hogy köztünk mindig egyetértés és egység legyen, hogy a világ lássa, hogy a Mennyei Atya gyermekei és Jézus Krisztus testvérei vagyunk. Ámen.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: pixabay
