Pünkösd ünnepének tájékán gyakran és többször gondolok a Lélek gyümölcseire, melyek a Gal 5,22 szerint a következők: szeretet, öröm, béke, türelem, barátságosság, jóság, hűség, szelídség, önuralom. Ilyenkor általában azon töprengek, hogy ezek a gyümölcsök milyen mértékben vannak jelen az én, és a körülöttem lévő emberek életében. Miközben tűnődtem, hogy e jellemzők közül melyikről írjak a mai vasárnapon, a Lélek hangját követve, az örömnél maradtam. Miért? Mert úgy vélem, hogy az öröm az egyetlen, ami tartós boldogságot okozhat egy változó világban. Persze, először le kell küzdenünk mindazokat az akadályokat, melyek oly gyakran elérhetetetlenné teszik az örömet.
Az öröm sokkal nagyobb a boldogságnál. Míg a boldogság gyakran valamilyen külső körülmény függvénye, az öröm nem, mert bennünk van. Belülről fakad. Létállapot. Szelíd lelkületet és magával ragadó személyiséget eredményez. Mégis nap, mint nap, hányszor tesszük fel a kérdést: hogy lehet derűsnek maradni és örömteli életet élni a mindennapi nehézségek közepette? Amikor jönnek a megpróbáltatások, sokszor úgy viselkedünk, mintha Isten elment volna nyaralni. Elkezdjük kérdőre vonni: Miért történik ez velünk? Mivel érdemeltük ezt ki? Elvégre minden vasárnap részt veszünk a szentmisén, rendszeresen gyónunk és áldozunk, bőkezűen adakozunk, stb. Akkor mégis miért kerülünk ilyen nehéz helyzetbe? Vajon honnan vettük azt az elgondolást, hogy az életnek gondtalannak, próbák nélkülinek kellene lennie? Pedig ott van az ígéret: noha próbákban és nyomorúságban lesz részünk, „bízzatok én legyőztem a világot” (Jn 16,33). Tehát Jézus azt mondja, hogy amikor üldöznek bennünket, ne törődjünk vele. Ő már legyőzte a világot, minden megpróbáltatásunk és nyomorúságunk forrását. Ő már minden megpróbáltatást leküzdött, és nekünk is megadja hozzá a szükséges erőt. Mi ez, ha nem ok az örömre? Az az öröm, amit a Galata levélben olvasunk, az, amire Jézus utalt: „Az én örömömet adom nektek, hogy a ti örömötök teljes legyen”. Nem alkalmi kis örömöket ígér, melyek elillannak. Ez az öröm betölti a szívünket akkor is, ha például gyászolunk és a zsebkendő után nyúlva törölgetjük a könnyeinket. Ez az öröm nem illan el a legnagyobb nyomorúság közepette sem. Sőt, azt mondja Jézus: azért adom, hogy a ti örömötök teljes legyen, hogy még ki is csordul. Még másnak is jut belőle.
Évekkel ezelőtt kísértem egy 11 éves, leukémiával diagnosztizált kislányt. A szülei napfelkeltének nevezték, mert az ő társaságában mindig felkelt a nap. Azt is tudni kell róla, hogy egy komolyan hívő, megszentelt életű, imádkozó kislány volt. Sugárzott az öröm belőle mindig. Akármi baj történt, akármi váratlan csapás jött, akármennyi feszültséggel jöttek haza a család tagjai, az a csendes öröm, ami áradt belőle, mindenkit felderített. Emberfeletti módon küzdött a betegséggel. Az utolsó lélegzetvétel is mosollyal az arcán történt. Annak ellenére, hogy a betegség mindenkit megviselt, élni tanította a körülötte levőket: az örömre, az elfogadásra és a saját személyes boldogságunkért tett lépésekre tanított meg. Hitte, vallotta és élte: csak úgy lelhetünk rá az örömre, ha örömet szerzünk másoknak. A Lélek gyümölcse is úgy érik be, ha minden napban, találkozásban, beszélgetésben és tragédiában megtaláljuk az apró örömet. Ha reggelente, kinézve az ablakon és meghallva a madarak énekét hálát tudunk adni azért, hogy láthatjuk és hallhatjuk mindezt. A tartós öröm elérése, az apró csodák felfedezésében rejlik. Együttérzéssel és szeretettel az öröm tünékeny érzelemből tartós létállapottá formálható át. Mától tudatosan lehet figyelni arra, hogy mindenben megtaláljuk és felfedezzük az apró örömöket. Ehhez segítse hozzá olvasóinkat a következő feladat: minden este jegyezzék fel azokat a tevékenységeket, melyek során aznap örömet éreztek (pl. séta a természetben, színház, egy kedvenc könyv olvasása, egy jó beszélgetés, énidő, kertészkedés, stb.) A naponkénti jegyzet és visszatekintés segíthet felfedezni az örömforrásokat és megerősíteni a pozitív érzéket.
Örömteli belső és külső munkát kívánok mindenkinek, ugyanakkor áldott pünkösdi ünnepeket!
Ferencz Emese
Fotó: pexels
