Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Ahogyan néhány vonással vagy szóval egy embernek egész földi életét jellemezhetjük, hasonló módon állítja elénk a mai evangéliumi történet annak az összeütközésnek igazi természetét, amely jellemezte Jézus és a farizeusok kapcsolatát. Ez a jelenet bemutatja azt a drámai helyzetet, amelyben Jézus egész nyilvános működése alatt élt és tanított. Jellemzi az ő lelkületét és bepillantást enged azoknak a szívébe, akik ugyan mindig ott voltak hallgatóságában, de csak azért, hogy vádolhassák őt.
Az ószövetségi törvény szombatnapra igen szigorú munkaszünetet írt elő. Természetesen tilos volt szombaton aratni. Jézus korára a törvény előírásait aggályos törvénymagyarázók pontosították. A szombatnapi aratás tilalmát például odáig, hogy tilalmasnak állították a kalászoknak kézzel való leszaggatását is, azt is aratásszámba vették.
Jézus tanítványai éhesek: így hát a gabonatáblák között haladva -- szombatnapon -- mégis kalászt szaggatnak, s rágcsálják az érett magvakat. A farizeusok nyomban szemrehányást tesznek a Mesternek. Jézus megfelel nekik, mégpedig azzal, hogy saját személyének rendbontó fontosságára mutat rá. Ezek az emberek miatta éheztek meg. Ő pedig fontosabb a szombatnapi nyugalmat védő szabályoknál. Ura a szombatnak is.
Jézus halála s föltámadása után a kereszténység egykettőre kiszakadt Izrael vallási közösségéből, s Jézus szavára emlékezve nem tartotta kötelezőnek magára nézve a szombat megülését. Szombat helyett mi a vasárnapot ünnepeljük meg, azt a napot, amelyen Jézus feltámadt a halálból, elsőszülöttként a halottak közül, hogy minden ember fölé odanyissa az örök üdvösség égboltját. A szombat a hatnapos teremtéstörténet szerint a világteremtés zárónapja. Az, hogy Jézus ura a szombatnak, azt jelenti, hogy ő nemcsak a teremtést teljesíti be, hanem újat, minden teremtett jónál nagyobb jót ad nekünk: épp Istent magát. A szombat a visszatekintés napja, a vasárnapból előre nyílik kilátás: az új égre s új földre, amelyeknek megalkotása húsvét hajnalban kezdődött s most is folyik.
Az Egyház szabályokkal vette körül a vasárnap keresztény megünneplését is, majdnem ugyanúgy, mint valamikor Izrael a szombatnapét. A szentmisén való részvétel, a munkaszünet megtartása minden katolikust kötelez. De a mi vasárnapra vonatkozó előírásaink mégsem merevedhetnek úgy meg, mint az izraeliták szombatnapi törvényei. Mert vasárnapunk középpontjában Jézus áll, s az előírásokat mind ő magyarázza, a feledhetetlen elvvel is: "a szombat van az emberért, nem az ember a szombatért". Nem jelenti ez azt, hogy szabad az út minden lustaságra, megalkuvásra. De azt mindenképpen, hogy a törvény betűje nem válhatik embertelenné, nem fordulhat a törvényhozó szándéka s a törvénytől szabályozott élet ellen.
Drága jó testvéreim!
Az esemény, amelyről az evangélium tovább beszámol, a kafarnaumi zsinagógában történik szombati napon. Ez az imádság és a Szentírás olvasásának ideje és helye. Ide tér be Jézus és itt találkozik egy fél kezére béna emberrel. A farizeusok kíváncsian figyelik őt: vajon Jézus meggyógyítja-e a beteget? Szerintük a szombati nyugalom törvénye ezt nem teszi lehetővé. Ezen a napon tiltott volt minden munka. Az evangélium írója számára kevesebb jelentősége van annak, hogy ezt a parancsot minden farizeus olyan szigorúan értelmezte-e, mint például a Holt- tenger mellett élő esszénusok közössége, akiknek írásai a "Holt-tengeri tekercsek" néven váltak ismeretessé, vagy esetleg voltak olyanok is, akiknél a törvény értelmezése nem volt ilyen merev. Persze, ha voltak is ilyenek, ezek nem voltak itt a kafarnaumi zsinagógában.
Elítélő magatartásukkal ellenfelei szinte felszólítják Jézust, foglaljon állást: számára a törvény betűjének vagy értelmének van-e jelentősége. A szombat törvényének, mint minden más törvénynek a célja az, hogy az ember megmentését szolgálja egy olyan világban, amely alá van vetve a halálnak, ne a rosszat, ne a halált támogassa. Ez igen fontos vonása Isten törvényének! Nagyon sok segítséget nyújt nekünk ahhoz, hogy kedvünk legyen teljesítésére. A törvényekben Isten világot alakító eszményei vannak jelen. Amikor teljesítésére törekedünk, akkor nemcsak az üdvösség útján járunk, hanem Isten elgondolásainak megvalósítását is segítjük a világban. Ez a törvény célja, ez a törvény éltető lelke. Ehhez azonban túl kell lépnünk a törvény betűjén. Ez sokszor elhomályosíthatja a törvény igazi célját. A szombati nyugalom törvénye közvetlen jelentésében vonzó dologra kötelez: a pihenésre.
A probléma azonban az, hogy akkor is a nyugalmat kell előnyben részesítenünk, amikor embertársunk megmentéséről lenne szó? Amikor a fél kezére béna ember meggyógyításáról, vagy ennek elhagyásáról van szó a szombati nyugalom napján, e kérdés mögött az előbbi probléma rejtőzik. Jézus ezt a problémát szemlélteti, amikor a bénakezű embert a középre állítva, ezt a kérést intézi a farizeusokhoz: "Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni, vagy pusztulni hagyni?" Jézus ellenfelei vonakodnak állást foglalni. "Azok hallgattak." Jézus ítélőbíróként fordul most feléjük. "Ő szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk." Ítéletét csodájával is aláhúzza. "Nyújtsd ki a kezedet!" E szavakra meggyógyult a beteg. Bizony a történteken nekünk is érdemes elgondolkodnunk: Jézus keményszívűségük miatt haragosan nézett rájuk. Van tehát olyan bűnös magatartás, amelyre Isten haragosan néz. Ezzel akkor számolhatunk, ha szabadságunkat arra használjuk föl, hogy ellenálljunk az Isten szavában megjelenő igazságnak. Ezt nevezi az evangélium keményszívűségnek. Jézus ítéletet mond keményszívűségünk fölött. Tettével azt bizonyítja, hogy ő ura a szombatnak és az életnek.
Drága jó testvéreim!
A farizeusok elzárkóznak Jézus tette és kérdése elől egyaránt. Ők a törvényt csak saját elgondolásuk szerint tudják értelmezni. Jézus ügyével szemben teljesen érzéketlenek. Szívük keménységében attól sem riadnak vissza, hogy szövetséget kössenek a heródiánusokkal, akikkel egyébként ellenséges viszonyban voltak. Keményszívűségükben odáig mennek, hogy ellenségükkel most arról kezdenek el tárgyalni, hogyan okozhatnák Jézus vesztét.
Márk evangéliumának további elbeszélései tehát arról számolnak be, hogy Jézus ellenségeinek ez a keményszívűsége hogyan lehetett olyan hatással az eseményekre, hogy Jézus élete a Golgotára vezetett a keresztáldozathoz. Amikor az evangélium olvasása közben egyre közelebbről ismerjük meg ezt az utat, ez újra és újra lelkiismeretvizsgálatra szólít minket. Vajon hol követünk el bűnt "keményszívűségünk" miatt?
Sokat és sokszor beszélünk a gyengeségből elkövetett bűnökről. Sokszor érezzük bizonyos mértékig felmentve magunkat a bűn súlya alól, mert úgy gondoljuk, nincs meg a teljes beleegyezésünk ahhoz, hogy teljesen szembeforduljunk Isten akaratával. Kevésbé figyelünk arra, mennyire "keményedett meg szívünk" Isten akaratával, terveivel szemben. Pedig ez is nagyon fenyeget minket és következményei súlyosabbak, mint a gyengeségből elkövetett bűnöknek.
Néhány ilyen lehetőség: Ha könnyelmű ítéletet mondunk az Egyház fölött és elutasítjuk, vagy bizonyos mértékig elutasítjuk szerepét az üdvösség közvetítésében. Ha Jézus üdvözítésünkön fáradozó tevékenységének, áldozatának nagyságát azzal kisebbítjük, hogy Isten úgyis szeret minket, úgyis megbocsát. Ha a pénz, vagy az élvezet keményíti meg annyira szívünket, hogy Istent legfeljebb szavainkkal valljuk meg, életünkkel nem. Ha a harag vagy gőg veszi annyira birtokába szívünket, hogy megkeményedünk a gyűlöletben. Jézus segítségével szabadítsuk ki szívünket a keményszívűség bilincséből!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
