Egy hajléktalan csavargó kimentett a vízből egy négyéves kisfiút. A fiú édesanyja meg akarta hálálni neki, de a férfi semmit nem fogadott el, csak egy finom ebédet. Abbéli igyekezetében, hogy fia megmentőjének mégiscsak meghálálja tettét, az anya a lehető legértékesebbet akarta nekiadni, ami a fiún volt: a csodás érmet egy ezüstláncon. Az asszony unszolására a hajléktalan végül megengedte, hogy a nyakába akassza. Megígérte, hogy mindig hordani fogja, sőt - vonakodva bár - még azt is hozzátette: naponta elmond egy Üdvözlégyet. Ígéretét megtartotta, de semmit sem változtatott gyarlósággal és bűnökkel teli életén.
A férfi hosszú évek múltán halálosan megbetegedett, s külföldön került kórházba. A papot, aki meglátogatta, gúnyolódva és átkozódva utasította el. Amikor azonban kiderült, hogy a lelkész és a csavargó Németország ugyanazon vidékéről származik, mégis szóba állt vele. Ám Istenről és a szentségekről hallani sem akart. - Isteni Irgalom!... Ugyan milyen bizonyítékot tud mutatni, hogy elhiggyem, van még remény a számomra? - mondta, majd a fal felé fordulva hozzátette: - Menjen el már végre!
De a lelkész nem ment el, mert észrevette a beteg nyakán a láncot a csodás éremmel. Megjegyezte, bizonyára még gyermekkorában az édesanyja akasztotta a nyakába.
Ekkor a beteg mesélni kezdett...
És a pap tulajdonképpen saját gyerekkori történetét hallgatta végig! A beteg ágyához térdelt, és könnyekkel a szemében imádkozott.
A hajléktalan zavarba jött. Csak nagy nehezen értette meg, hogy a kisfiú, akinek valaha megmentette az életét, most itt térdel az ágya előtt. Az Isteni Irgalom ilyen hatalmas bizonyítékát már nem hagyhatta figyelmen kívül és nem utasíthatta el. Töredelmesen meggyónt, majd Istennel megbékélve elaludt az Úrban. Mária, a bűnösök menedéke, segített a huszonnegyedik órában!
Forrás: K. M. Harrer - P. Matuska:A csodás érem
