Krisztusban szeretett testvéreim!
A mai evangéliumi szakaszban két csoda elbeszélése van összekapcsolva. Mindkettőnek közös vonása, hogy Jézus az emberek kérésére veti latba csodatevő erejét, s az ok, az emberi betegség, a földi reménytelenség. A hit készteti az embereket arra, hogy Istentől kérjenek segítséget, s ez a hit nem is téveszti el hatását.
Az evangéliumból azt is megtudhatjuk, hogy Jézus hogyan viselkedik akkor, amikor az emberek hozzá fordulnak bajaikkal, mert a fájdalom űzi őket. Mindkét esetben megértő, együtt érző ember, de egyúttal tudatában van isteni hatalmának is.
Az elbeszélés alapján Jézus a Galileai tenger keleti partjáról visszatér Kafarnaum környékére, ahol azonnal nagy tömeg veszi körül, mert mindenki látni akarta azt, aki parancsolni tudott a háborgó tengernek. Sokan kőrül veszik őt, érdeklődve hallgatják szavait. De elsősorban a csodatevőt látják benne. Ekkor egy Jairus nevű férfi, aki a zsinagóga elöljárója, siet hozzá kérésével. Leborul Jézus előtt, ami az apa megtörtségére és a kérés fontosságára utal. Arra kéri Jézust, hogy menjen és gyógyítsa meg a lányát, aki már a halálán van. Jézus megsajnálja a szenvedő apát. Elindul, hogy teljesítse kérését és meggyógyítsa a lányát, de a tömeg nem tágít mellőle. Szinte magunk előtt láthatjuk a jelenetet, amint az emberek kéréseikkel, kérdéseikkel ostromolják a Mestert. Közben egy asszony is a közelébe furakodik. Megjelenése és bátorsága bizonyítja hite nagyságát és bizalmát. Már tizenkét éve vérfolyásban szenved, minden vagyonát az orvosokra költötte, állapota mégsem javult, sőt rosszabbodott. A vérfolyásban szenvedő, az ószövetségben a zsidótörvények értelmében tisztátalan volt, azaz kerülni kellett őt, és neki is kerülni kellett másokat. Ez az asszony ezért kereste a tömeget, ezért akarta Jézust titokban megérinteni. A törvény előírásai szerint Jézus is tisztátalanná lett. Innen érthető az asszony szerénysége, és félelme, az hogy nem nyíltan fordul Jézushoz, hanem csak lopva, szó nélkül, hátulról közeledik, hogy megérintse Jézus ruháját, s közben arra gondol: „Hacsak ruháját érintem is, meggyógyulok”.
Testvéreim!
Milyen erős hite volt ennek az asszonynak, ami után nem is maradt el a jutalom. Az asszony miután érintette Jézust, érezte, hogy meggyógyult, de ugyanakkor Jézus is „észrevette, hogy erő áradt ki belőle”. „Erő áradt ki belőle” – ez a rövid mondat nagyszerűen tudatja velünk azt, hogy Jézus minden kegyelem forrása. Hogy Ő a fő, Ő a szőlőtő – ahogy nevezte magát, aki éltető nedvvel árasztja el tagjait. Jézus földi működése idején is meg volt a különleges tudása mind arról, ami hozzá tartozott messiási küldetéséhez.
Ennek alapján látott bele az asszony gondolataiba és jutalmazta meg hitét a gyógyulással. De amellett egészen emberi módon viselkedik és megkérdezi, hogy ki érintette meg. Kérdésével felhívja a figyelmet az asszony hitére. A tanítványok csak azt látják, hogy a tömeg minden oldalról szorongatja, nem értik, hogy hogyan kérdezheti: „Ki érintette meg a ruhámat?”
Testvéreim!
Az asszonyban már nem csak a félelem dolgozik, hanem az öröm is, hiszen érezte, hogy meggyógyult. Leborult Jézus előtt és bevallotta merészségét. Szidás helyett azonban bátorítást kap: „Lányom hited meggyógyított, menj békével és maradj egészséges!” Jézus ezzel a tettével is azt igazolta, hogy a szeretetet, az Atya irgalmának kinyilvánítását többre értékeli a törvény léleknélküli betartásánál. Amikor Jézus egész jóságával fordul feléje, az asszony úgy érezte: az Istentől jövő üdvösség ajándékának középpontjába került. Ez hatalmas élmény volt számára, ugyanis eddig az a társadalom kiközösítette, amely pedig annak tudatában volt, hogy Isten az ő szövetségesük. Jézus most rátekintett, megszólította, elfogadta őt. Az asszony ennek következtében szívének sokkal mélyebb rétegében érezte meg a gyógyulást, mint amelyben betegségét élte meg. A csodatévő számára most már az igazi Üdvözítő volt. „Menj békével” ez az ősi köszöntés, amivel Jézus elbocsátja az asszonyt, ezt jelenti: Menj békével, annak az üdvösségnek a birtokában, amelyet csak Isten tud adni, amely konkrét életedet teljesen áthatja, átalakítja, új síkra, az üdvösség síkjára helyezi.
Testvéreim!
Amíg ez a jelenet tartott, addig Jairus lánya meghalt, és az apának meghozták a hírt. Jézus látta az apa megtörtségét, azért bátorította: „Ne félj, csak higgy!” Aztán három apostolával – Péter, Jakab, János – és a szülőkkel belép a halott szobájába, ahol azt életre kelti. Akarja, hogy az isteni jótéteménynek legyenek szemtanúi, de a nagytömeg hamis, politikai messiás várásának nem akar tápot adni. Drága jó testvéreim! Talán fölmerül bennünk a kérdés, hát jó, szép az, hogy Jézus meggyógyította a beteg asszonyt, hogy életre keltette a kislányt, de miért írták le az evangélisták, és egyáltalán miért olvastatja fel az Egyház ezeket a történeteket? Azért, mert Jézus ezen tettével is üzenni akar nekünk, fontos igazságot akar közölni velünk: a hit nagyon sok esetben nehéz helyzetben, veszélyek között ébred fel az ember lelke mélyén. A múlt vasárnapi evangéliumi szakaszban amikor a viharos tengeren vannak az apostolok Jézussal együtt, de a kishitűséggel vádolt apostolok hisznek abban, hogy csak egyedül Jézus mentheti meg őket a biztos haláltól. A mai szakasz szenvedő asszonya Jézushoz megy hisz abban, hogy Jézus meg tudja szabadítani betegségétől. Jairus szintén hittel kéri Jézus segítségét, mert rájön arra, hogy az ö kislányát senki más nem tudja megmenteni.
Testvéreim!
Ezek az emberek rádöbbennek arra, és beismerik azt, hogy az emberi hatalom véges, hogy egy adott ponton az ember tehetetlenné válik, nem tud segíteni magán. Ezért egy olyan valakihez fordulnak segítségért, akiről tudják, hogy hatalma meghaladja az emberét, és erősen hisznek abban, hogy ez a valaki képes segíteni a tehetetlen emberen. Hitüket igazolja már maga a tény, hogy Jézus segítségét kérik. Milyen nehéz sokszor az embernek megalázkodni egy másik ember előtt. Ezt mi magunk is tapasztalhatjuk. Milyen nehéz lehetett a viharedzett és tengerhez szokott halászoknak megalázkodni egy Tanító előtt. Milyen nehéz lehetett megalázkodni a zsinagóga elöljárójának, egy törvényszegéssel és bűnösökkel paktáló szegény rabbi előtt. Vagy milyen nehéz lehetett a beteg asszonynak felszínre hozni azt, hogy ö tisztátlan betegségtől szenved. És ők mégis megteszik, mert hisznek Jézus természet feletti, Isten-i erejében. Ha nem hittek volna benne, akkor nem kérték volna az ö segítségét –, akkor a háborgó tenger nyelte volna el az apostolokat, az asszony tovább szenvedhetett volna és Jairus nyugodtan eltemethette volna lányát. De mert hittek és nem estek kétségbe ezért Jézus hitüket bőségesen megjutalmazta.
Testvéreim!
Nem egy esetben kerülünk mi is hasonló helyzetbe, mint ők. Nem egyszer kell megtapasztalnunk nekünk is, hogy bizonyos esetekben tehetetlenek vagyunk, és saját erőnkből nem tudjuk megoldani a problémákat és elhárítani a veszélyeket. – Az apostolok, a betegasszony és Jairus példája arra akar megtanítani minket, hogy minden nehézségből, a legkilátástalanabb helyzetekből, amikor emberi erőnk felmondta a szolgálatot, akkor nem a kétségbeesés és az öngyilkosság vezet ki, hanem egyes-egyedül a hit. Egyedül a hit mondja nekem azt, hogy súlyos, halálos betegségtől szenvedve is van értelme az életnek. - Egyedül a hit biztosít arról, hogyha az embert az csapja be, akit a leginkább szeretett, még akkor is érdemes élni és bízni az Istenben. - Egyedül a hit ad erőt ahhoz, hogy a kilátástalannak és bizonytalannak látszó jövő esetén is reménykedni tudjunk abban, hogy a történelem kereke mindig forog, hogy a dermesztő hideg tél után mindig rügyfakasztó meleg tavasz és termést érlelő nyár következik.
Testvéreim!
A két evangéliumi elbeszélés alkalmat ad arra, hogy magunknak is feltegyük a kérdést: Jézussal kapcsolatban miben hiszünk igazán? Válaszunk először is az, hogy hiszünk abban az Istenben, aki betegeket gyógyított, halottakat támasztott, hogy igazolja: Jézus a Messiás, aki az üdvösség ajándékával jött közénk. Isten rendkívüli jelekkel mutatja meg: Jézusban Isten jött közénk, hogy az igazi szabadulás lehetőségeit hozza el nekünk. Az igazi gyógyulás azonban, az igazi megszabadulás, amelyet Jézus hozott el nekünk, nem a testi élet területére korlátozódik. Ő a bűn és a halál kilátástalan nyomorúságából szabadít meg minket, ha mi is akarjuk, ha hozzá fordulunk segítségért, mint Jairus, vagy mint az evangéliumi asszony tette. Akkor igazi a hitünk, ha a szenvedésben, a bűn elesettségében, a halál pusztító kilátástalanságában is megmarad az életbe, az örök életbe vetett reményünk, ahogy Pál apostol fogalmazza rómaiakhoz írt levelében: „Jézus ezt táplálja bennünk. Ez a reménytelenség ellenére is az igazi reményt tápláló hit.” „Mindenki eltávozik egyszer az élők sorából, de aki Isten útját járta, annak csak a teste kerül a földbe, lelke és tettei mindig élő valóság maradnak” – mondja Mauriac. Bizalommal forduljunk az élet és halál Urához testi – lelki bajainkban, és érezni fogjuk segítségét. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
