Miközben ezt a néhány sort olvasod, vagy gördíted tovább az idővonaladat különböző platformokon, a most pillanata már el is illant.
Miközben nézed, ahogy fúj a szél vagy esik az eső, a következő másodpercben már nem lesz fontos, amit néztél.
Miközben gyermekeidet készíted elő a nyári táborozásra, a következő percben a gyermeked már nem lesz melletted.
Miközben a reggeli kávédat fogyasztod csendidőben, a csend már a tegnap részévé válik.
Miközben azon gondolkodsz, hogy gyermekednek, társadnak, szülődnek ki kellene mondanod, hogy szereted, talán már lehetőséged sem lesz kimondani.
Miközben ma is elhalasztod a beígért találkozókat, holnap már nem lesz találkozó.
Miközben nem tudsz megbocsátani annak, aki miatt oly sokat szenvedtél, elfelejted, hogy megbocsátás nélkül nem lesz ki felemeljen.
Miközben félsz, hogy mit hoz a jövő, a mai napot csak túléled megélés nélkül.
Miközben eszedbe jut, hogy írnod kellene valakinek, de még sem írsz, a következő percben már nem lesz lehetőséged írni.
Miközben válaszokat keresel a sok miért kérdésre, kiiktatod az életeddel együtt járó kihívásokat és küzdelmeket.
Az élet nem vár, az élet rohan. Most, ebben a másodpercben vagy, beszélgethetsz, megoszthatsz másokkal bármit. A következő perc már a jövő zenéje. Vagy játsszák, vagy nem.
Ha valamit elmondanál, most mondd el.
Ha valamit eljátszanál, most játszd el.
Ha valamit meg kellene bocsátanod, most bocsásd meg.
Ha valamit tennél, most tedd meg.
Ha valamit kérdeznél, most kérdezd meg.
Ha valamit szeretnél, most mondd el.
Ha valamit kérnél, most kérj.
Ha valamit elkészítenél, most készítsd el.
Ha valakit felhívnál, most hívd fel.
Most. Nem holnap. Mert az élet nem vár, az élet rohan.
Ferencz Emese Fotó: pinterst
