Krisztusban Drága jó Testvéreim!
Isten kegyelmének tartom, hogy több mint tíz éve elindulhattam zarándoklatra Medjugorjéba. Az ismeretlen felé indulás félelmével, de kíváncsiságával is indultam. Próbáltam mindig arra gondolni, hogy mekkora isteni meg nem érdemelt szeretet és kegyelem részese lehettem, ahonnan úgy jöttem haza, hogy oda még szeretnék eljutni, ahol olyan lelki feltöltődést kaphat az, aki nyílt szívvel megy, hogy talán egész életét megváltoztathatja. Isten kegyelméből és a Szűzanya segítségével azóta már többször zarándokolhattam Medjugoréban és most is készülök a Mladifestre.
Talán én is úgy indultam az első zarándok útra Medjugoréba, mint ahogy a tanítványok, akiket magához szólított az Úr Jézus és elküldte őket kettesével.
Testvéreim!
Vegyük azonban kissé szemügyre és szűrjük át lelkünkön az evangélium üzenetét. Jézus magához hívja apostolait. Lehet, hogy ott voltak körülötte, de magához hívja, vagyis összegyűjti őket. Volt már úgy, hogy a 72 tanítványt küldte szét. Most a küldetés a Tizenkettőnek szól.
Azt is mondhatnánk, hogy a küldetés azoknak szól, akik azt választották, hogy egy életre akarják Jézust szolgálni. Ma azt mondanánk, hogy a papoknak és szerzeteseknek. Szinte egy kisebb papszentelés részesei vagyunk, amikor Jézus hatalmat ad apostolainak a tisztátalan lelkek fölött. Kik lehetnek ezek a tisztátalan lelkek? Azok, akiknek a lelke nem tiszta, de akik nem is akarják, hogy a lelkük tiszta legyen. Nem akarják, mert valaki, valami fogva tartja őket, valaki, valami távol tartja őket Isten szeretetétől.
Pontosan ezekre a valami, valakikre hívja fel a figyelmet Jézus midőn küldi az örömhírrel tanítványait az emberekhez. Megparancsolja nekik, hogy ne vigyenek semmit magukkal. Egyetlen kincsük legyen az a hatalom, amelyet a Megváltó adott nekik, vagyis, hogy uralkodhassanak a tisztátalan lelkek fölött. Elég nekik az, hogy eredményesen hirdethessék, semmi másra nem gondolva az örömhírt. Mást ne vigyenek csak vándorbotot.
Drága jó testvéreim!
Azt hiszem az idősek tudják a legjobban mit jelent egy bot, amelyre támaszkodhatnak, amikor mennek. A vándorbot azonban védekező eszköz is lehet, ha szükséges állatok ellen. Lehet ez egy jelképes bot is, a mi hitünk, a mi bizalmunk Istenben, amely megakadályoz bennünket, hogy földhöz vágódjunk és hogy talpon tudjunk maradni, állva egy olyan világban, melynek egyik fő tulajdonsága, a másikon, a gyengébben való taposás.
Hitünk a bot, amelybe megkapaszkodhatunk. A bizalom Istenben. Jézus felsorolja konkrétabban is, hogy mit ne vigyenek magukkal az apostolok. Ne vigyenek magukkal kenyeret, vagyis földi táplálékot. Majd gondoskodni fognak róluk azok, akiket szolgálnak, akiknek az örömhírt tovább adják. Ne vigyenek pénzt. Akinek túl sok a pénze általában kevesebb a bizalma Istenben. Biztosítva van a jövője, biztosítva van a holnapi nap, de vajon amikor eljön a számadás napja akkor ez fog-e használni. Ezt ellophatják emberek, bankok, hivatalok különböző formában. Mennyire hibás az az imádság, hogy adjál Uram sok pénzt. Helyesebb lenne azt mondani: adj annyi pénzt, amennyi szükséges máról holnapra. Mert akkor tudom, hogy elsősorban tőled függők, Uram. Ezt akarja megértetni apostolaival Jézus, amikor azt mondja nekik, hogy ne vigyenek pénzt. Csak így tanulják meg, hogy teljesen Istenre kell hagyatkozni, mert Isten mindent megad, ami szükséges és nem fölösleges.
Jézus felhívja apostolai figyelmét, hogy tarisznyát se vigyenek magukkal. Ezt azért hangsúlyozza ki, hogy ha az Úr kegyelméből valami jót tehettek, ha gyógyíthattak és meg akarják őket jutalmazni ne legyen ahová tenni. Teljesen ingyen, az Úr kegyelméből adják azt, amit kaptak.
Testvéreim!
Aztán szó esik azokról, akikhez mennek. Lesznek olyanok, akik befogadják, lesznek olyanok, akik visszautasítják. Legyenek azoknál, akik befogadják. Boldogok azok, akik az utasokat be tudják fogadni siránkozás nélkül és azt teszik az asztalra, amit ők is fogyasztanak. A jóindulatú emberek nem kell, hogy féljenek, hogy ott fognak letelepedni azok, akiket Jézus küldött. Hiszen ők útközben vannak, tovább kell, hogy haladjanak Mesterük példájára, hogy minél több emberen segíthessenek. Szó van azokról is, akik visszautasítják Isten küldötteit. Jézus érdekesen fogalmaz: menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük. Lerázni azt a port, ami onnan származik azt jelenti, hogy ne vigyétek magatokkal azt a rosszindulatot, amit ott találtatok. Ne vigyétek magatokkal, hagyjátok ott. Ha valaki megbántott, ne vidd magaddal a megbántást és ne mondd el másnak. Az a múlt, az már megtörtént, nem a jelen. Élj Isten szeretetének és küldetésének jelen idejében és ne a múlton rágódj és gyűlölj. A tanítványok betartották a tanácsokat. Ezért aztán sok ördögöt kiűztek és sok beteget meggyógyítottak. Sok ördögöt kiűztek, mert szeretettel válaszoltak minden szeretetre és minden rosszindulatra. Sok beteget meggyógyítottak, elsősorban hitükben. Mert Jézus is csak ott tudott igazán, csak ott gyógyított, ahol hitet talált.
Drága jó testvéreim!
Manapság Isten hasonló módon küldi napjaink apostolait a papokat, minket. Tudjuk mindig, amikor a kinevezést a kezünkbe kapjuk a püspöktől, hogy ott ahová küld találkozni fogunk jó és rossz emberekkel, de hinnünk kell mindig, hogy mindenki jó. Ehhez azonban szükséges, hogy Jézus küldjön, hogy vele találkozzunk naponta. Ez a találkozás történik meg elsősorban a szentmisében, a szentségimádásban, az imádságban és a szentségek kiszolgáltatásában. Akkor is, ha sokan vannak a pap mellett, akik Jézussal találkoznak, akkor is, ha csupán egy személy, aki a válaszokat a közösség nevében megadja. A találkozás azonban meg kell, hogy történjen: akár vannak hívek, akár nem, akár vannak ministránsok, akár nem, mert Jézus küldetését csak akkor tudjuk átélni mi papok hozzátok, testvéreinkhez, ha tudjuk, hogy a kereszten feláldozott Jézust magunkhoz vehettük a szentmisében. Ezt akarom szem előtt tartani: a felemelt ostyát, amelyről elmondhatom: Ez Krisztus teste, ez táplál és én azért szeretem, mert vándorbotom, kenyerem, pénzem, tarisznyám és második ruhám, amit magamra öltve hordozhatok köztetek. Csak annyit kérek tőletek, testvérek, hogy imádkozzatok értünk, papokért vagy legalább gondolkozzatok el, hogy milyen lenne, ha már nem lenne, akit Jézus küldjön manapság, milyen lenne, ha évekig nem találkoznátok pappal...Gondolkozzatok ezen és imádkozzatok.
Testvéreim!
Az Ószövetségben fügét termesztő és békés pásztor életet élő Ámosz isteni megbízatást kap, hogy próféta legyen. E hivatás nem is képzelhető el anélkül, hogy ne kapna valaki meghívást, s ne lenne rajta Isten áldása. Sokan hallják a hangot, a hívást, de nem válaszolnak, nem adják fel biztosnak vélt életkörülményeiket, mert nem eléggé erős bennük a meggyőződés. Szent Pál apostol efezusi levele Isten tervéről elmélkedik, annak Jézus Krisztusban való kiteljesedéséről. Az apostol magasztalja Isten fölséges kegyelmét, ajándékozó jóságát, Jézus Krisztusért. Valóban, Jézus Krisztusban minden egyé válik, mert halála árán ledöntött minden válaszfalat, Isten és ember, ember és ember között. Az eget is összekötötte a földdel, s az idő korlátait is megszüntette. Mostantól fogva mindazok, akik Krisztushoz kapcsolódnak, az örökkévalóság fiai.
A tizenkét apostol nem tölt be miniszteri állást, nem nyitnak irodát, hanem felövezik magukat és útra kelnek, hogy az Úrtól kapott hatalommal hirdessék az Igét, s számos csodát téve, megszilárdítsák az Istenbe vetett hitet. Útravalójuk az erő és hatalom, melyet Jézustól kaptak.
Az emberek utazáskor rengeteg dolgot visznek magukkal, s nagyon bíznak abban, hogy szükség esetén majd segítségükre lesznek ezek a tárgyak. Évi szabadságra, pihenőnkre vigyük magunkkal a Szentírást, imakönyvünket, lelki olvasmányt, rózsafűzért! S legfőképpen magunkat, azt a tiszta lelkiismeretből fakadó meggyőződést, hogy amit most teszünk, az Istennek is kedves. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: Keresztény Élet
