Kettős hívatást és feladatot állít elénk a mai evangélium: az Istenben elmerült szemlélődést és az apostoli tevékenységet. Maga Jézus ad példát mindkettőre: tanítványait a világtól elvonulni és pihenni hívja, hogy a magányban Istennel töltekezzék a lelkük, de a nép igényét látva, megszakítja pihenését és folytatja apostoli munkáját. Nálunk is összhangban kell lennie e kettőnek.
Ha valakinek mobil telefonja van tudja, hogy csak addig beszélni vagy addig tudja használni, amíg annak a batrija, az eleme fel van töltve. Amikor lemerül töltőbe helyezik a telefont s miután feltöltődött újból használhatóvá válik. Így van ez az emberrel is: egy héten keresztül dolgozik és hogy munkáját kellőképpen végezni tudja fel kell hat nap után töltődnie. Ez annyira természetes emberi igény, hogy az evangéliumi szakaszban is találkozunk vele, midőn Jézus a missziós útról visszatérő apostolokat elhívja egy magányos helyre, hogy vele, a Megváltóval megpihenhessenek. Jézus el akar vonulni egy elhagyott helyre, ahol megpihenhet tanítványaival, akik munkából(!!!) jöttek. Jézus ilyen módon hívja félre a keresztény embert is. Hat napod van, dolgozzál, de a hetedik napon gyere, vonuljunk el és pihenjünk együtt mondja az Úr. Megköszönöm neki amit hat nap alatt adott nekem, családomnak, közösségünknek. Nem a papért jön a templomba valaki, nem azért, mert keresztény kötelesség, hanem azért, hogy megmutassa, hogy szereti-e Istent, hogy jól érzi-e magát vele. S ha jól érzi magát vele erejéhez mérten bele is kapcsolódik a Megváltó ünneplésébe: ministrálás, éneklés, imádságok által. Ami pedig az ünnepnapi és a vasárnapi munkát illeti hadd idézzem az egyik egyszerű Medjugorje-i földműves ellenvetését, amikor a jugoszláv hatóságok azt mondták, hogy a templombajárás az embereket vissza tartja a munkától: „Kora reggel kelek, énekelve dolgozok, és minden este elmegyek a misére. Az én földjeimen minden ki van gyomlálva, de nézzétek meg a tieteket!” - mondta a titkosrendőrség embereinek. Van ideje a munkának és van ideje a pihenésnek, az Úrban való megpihenésnek is. Ezt felejtette el sok embertestvérünk, kedves testvéreim: megpihenni az Úrban. Már ünnepelni sem tudnak. Már azt sem tudják, hogy melyik az ünnepnap, melyik a vasárnap, melyik a hétköznap...minden egybemósodik, mert vasárnap is azt csinálják, amit hétköznap.
Minden hivő léleknek kell a csend és a magány, amikor a szív Istenhez emelkedhet. Az imádság és elmélkedés percei, a vasárnapi szentmise, a gyónás és a lelkigyakorlat ilyen alkalmak. A rohanó világban különösen fontos, hogy tudjunk erre is időt szakítani, különben elsodor az élet. Bergson mondja: „Minden bajunk forrása a szétszórtság.” Jézus is ezért mondja apostolainak: „Gyertek velem egy csendes helyre és pihenjétek ki magatokat.” Az ember nem robotolhat állandóan, lelki károsodás nélkül. A túlzásba vitt tevékenység kifáraszt, a magány viszont felüdít. Különösen az Istennel eltöltött magány. Egy szerzetes csodálkozva látta, hogy elöljárója időként szórakozik is. Apátja megmagyarázta: ha az íjat állandóan kifeszítve tartjuk, elpattan. Időnként lazítani kell rajta. Így vagyunk emberségünkkel is. Szeressük a magány csendjét, a mai zajos világban különösen, hogy feltölthessük lelkünket erővel a további munkára.
Gyertek egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit - mondja Jézus az apostoloknak. De akár egy utazási iroda reklámmondata is lehetne ez a felhívás: Gyertek egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit! Egy ilyen mondattal jól lehetne reklámozni például egy Karib-szigeteki vagy egy új-zélandi nyaralást. Most, a nyári időben, amikor a gyermekeknek iskolaszünet van és a felnőttek kiveszik szabadságukat, különösen is aktuális a pihenésre szóló hívás. A folyamatosan végzett munka egy idő után sok embert teljesen kimerít, nyugtalanná, néha idegessé tesz. A munkahelyi főnökök a beosztottak miatt idegeskednek, a beosztottak pedig úgy érzik, hogy a vezetőjük idegesíti őket állandóan. A munkahelyen folyamatosan jól kell teljesíteni, szünet nélkül a kapott feladatra kell koncentrálni, az egyre növekvő követelményeknek egyre nehezebb megfelelni. Mindez nagy lelki terhet jelent az ember számára, s ehhez jön még az is, hogy sokaknak aggódniuk kell munkahelyük miatt, amelyet bármikor elveszíthetnek. Gyertek egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit! Hogyan értsük Jézus szavait, amikor ő nem egy szabadidőprogram-szervező szakember és nem is egy utazási iroda ügynöke? Mindenesetre igen jól hangzik Jézus kérése, szívesen engedelmeskedünk a meghívásnak. Jól jön a nyári szabadság, szívesen pihenünk, vagy pihennénk, ha volna rá lehetőségünk. Miközben egyeseknek drága külföldi nyaralásra telik valamelyik felkapott tengerparti üdülőparadicsomban a föld másik oldalán vagy extrémdrága extrémsportoknak hódolnak különleges helyszíneken, bizony sokan vannak olyanok, akik még annak is örülnek, ha egy rövid balatoni nyaralásra telik fizetésükből vagy ha a gyermekek elmehetnek "a falura a nagymamához két hétre". De talán azok lehetnek a többségben, akiknek egyáltalán nem jut pénz nyaralásra, hanem csak a színes katalógusokat nézegetve álmodoznak arról, hogy valaha eljutnak a távoli szép helyekre.
Gyertek egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit - mondja nekünk Jézus. Szavai megnyugtatnak bennünket, s lassacskán rájövünk, hogy szükségünk van a pihenésre, a feltöltődésre, és arra is ráeszmélünk, hogy nem csak a legdrágább helyeken lehet nyugodtan pihenni. A hétköznapi munka után eljöttünk a templomba, hogy pihenjünk egy kicsit és lélekben feltöltődjünk. A keresztény ember minden vasárnap Jézustól indul el, hogy a hétköznapokban is a Krisztustól tanultakból éljen, s a hétvégén Krisztushoz tér vissza, miként egykor az apostolok is, amikor a Mester missziós útra küldte őket, s hozzá tértek vissza. Tévedés volna azt gondolnunk, hogy Jézus csak egy röpke hétvégi együttlétre hív bennünket, s nem akar velünk lenni a mindennapokban. Mind a munka, mind a kikapcsolódás idején Jézus velünk van.
Gyertek hozzám és pihenjetek egy kicsit! - szól Jézus. Szavai azt is jelentik, hogy a vasárnap megszentelése nem merülhet ki a munkától való tartózkodásban, hanem a lelki feltöltődés ideje ez minden keresztény számára. Azért jövünk Jézushoz, hogy tanításával és Testével tápláljuk lelkünket. Tanításának hallgatása és a szentáldozás erőt ad nekünk a mindennapi feladataink végzéséhez a munkahelyen és otthon, családunk körében. A szünet nélkül végzett fizikai vagy szellemi munka egy idő után teljesen kimeríti az embert, és tragédiához vezet. A legenda szerint Szent János apostol szívesen játszott időnként egy szelíd sasmadárral. Egy vadász, aki egy alkalommal meglátogatta, csodálkozva szemlélte az apostol és a sas játszadozását. Nem értette, hogy egy ilyen kiváló képességű ember miért pazarolja az idejét a játékra. Megkérdezte Szent Jánost: "Miért fecsérled idődet egy állattal való haszontalan játékra?" Az apostol visszakérdezett: "Miért nincs a nyilad, amit a kezedben tartasz, mindig kifeszítve?" A vadász ezt válaszolta: "Ha a nyilam állandóan megfeszítve volna, elveszítené erejét. És ha ki akarnék lőni egy nyílvesszőt, az nem repülne messzire." Szent János a következőkkel fejezte be a beszélgetést: "Látod, én is pontosan ugyanezt teszem. Ha én is állandóan kifeszített állapotban lennék, s minden időmet csak a munkára fordítanám, akkor egy idő után elveszíteném erőmet. Időnként játszom ezzel a sassal, hogy pihenjek és visszanyerjem erőmet. Aztán pedig megújult erővel látok hozzá újra a munkának." A legenda tanulsága világos számunkra: Szükségünk van a pihenésre és a lelki feltöltődésre. Nem dolgozhatunk hétfőtől vasárnapig megállás nélkül. Szükségünk van az értelmes és hasznos kikapcsolódásra.
Jézus jó pásztornak mutatkozik, amikor megsajnálja az Őt kereső tömeget, mert „olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok.” Ezért Ő lett pásztoruk és sok mindenre kezdte őket tanítani. A mi életünkben is adódnak alkalmak, amikor pihenésünket, sőt imánkat megszakítva embertársaink szolgálatába kell álljunk. „A szeretet fontosabb minden áldozatnál” – mondja az evangélium. Néha előbbre való tevékenység az imánál is. A pap is félreteszi imádságát, ha beteghez hívják vagy egyesek gyónni akarnak.
Jézus tanítani kezdi az embereket...mert látja, hogy szükségük van rá. Képesek áldozatot hozni érte, gyalogszerrel is hamarabb odaérnek, ahová hallották, hogy szeretne kissé visszavonulni apostolaival. Látja a várakozó, sóvárgó tömeget és megsajnálja őket. Szereti őket. Ma hol van ez a tömeg? Hol vannak a gyermekek, a fiatalok, a középkorúak? Hol van a tömeg? Nem tudják, hogy Jézus mennyire szereti őket, vagy nem hiszik el, vagy nem is érdekli őket.
Ma azt hiszem, hogy Jézus nyugodtan elvonulhatna apostolaival megpihenni. Nem sokan keresnék. Nem sokan vállalnák az áldozatot, hogy eljöjjenek találkozni vele. Vannak olyan munkák, melyek vasárnap sem állhatnak le, mert megbénulna az élet. A családanya sem hanyagolhatja el családját, gyermekeit azzal a kifogással, hogy ő most imádkozni vagy pihenni akar. A betegeket is gondozni kell, félretéve egyéni dolgainkat. Tehát az élet nemegyszer tevékenységet kíván tőlünk visszavonulás helyett: valakinek szüksége van rám, tehát megyek, ne csalódjanak bennem!
Szent Zita a szolgálóleányok, cselédek védőszentje. 36 évig szolgált egy helyen, ugyanannál a családnál. Ez legjobban bizonyítja jól végzett munkáját. Azt szokta mondani: „A kezünk a munkán legyen, a szívünk pedig Istennél.” Jól összetudta egyeztetni a kettőt. De ezt tette Szent Benedek is és általában a szerzetesek. Jelmondatuk volt: Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál! Mind a kettő egyformán szükséges a maga idejében.
Vianney Szent János is példaképünk lehet: alig aludt, órákat gyóntatott, rengeteg időt eltöltött a lelkek szolgálatában, s mellette igen sokat imádkozott is. Egyszer megjelent neki az ördög és azt mondta: „Elvettél tőlem 180.000 lelket és ha csak egy hozzád hasonló lenne a földön, vége lenne az én uralmamnak.” Íme, a buzgó apostoli munka csökkenti a gonoszlélek uralmát a világban. Minden apostoli lélek az ördög legádázabb ellensége.
Imádságunknak és munkánknak egyetlen közös célja van: Isten országát építeni a földön. Ez volt Jézus legfőbb szándéka is. Ezért vitte bele imájába ezt a kérést: Jöjjön el a Te országod! Ezen kell nekünk is fáradoznunk, a nagy célt elősegítenünk buzgó imánkkal és apostoli tevekénységünkkel. Egykor majd megkapjuk érte az örök jutalmat: magát Istent. Mint Aquinói Szent Tamás, aki oly sokat fáradozott Isten ügyéért tudásával, és amikor Jézus megjelent neki és megkérdezte tőle: „mit kívánsz ezért, Tamás”? Így felelt: „Magadat Uram”!
Ábrahámnak is azt ígérte az Úr: „Én leszek a te igen nagy jutalmad!” Nekünk is önmagát adja jutalmul buzgóságunkért, ha hűségesen kitartunk az Ő szolgálatában és a lelkek szeretetében.
Ezért csak annyit kérek befejezésül tőletek, hogy mondjátok el mindenkinek, akivel találkoztok, hogy Isten szereti őket és szeretne legfőképpen munkájuk után a szívükben megpihenni. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
