Idős ember halálos ágya mellett ültem, aki egész életében hatalomra tört, érvényesülésre törekedett. Öregkorára megbetegedett, összeroppant, a felesége hívott az ágyához. Valamikor nagy úr volt. Egyik utolsó mondata így hangzott: "Becsapott az élet." - Keserű búcsú az élettől.
Évekkel ezelőtt döbbenetes filmet vetítettek a tévében, ez volt a címe: Hely a tetőn. Egy fiatalember nagyon alulról indulva, szívről szívre, emberről emberre taposva felküzdötte magát a "tetőre", feleségül véve azt, akit nem szeretett, otthagyva azt, akit szeretett. A városka első tíz embere közé jutott. Azzal végződik a film, hogy áll halálos szomorúan az ablakban, s amikor a "tetőről" lenéz, megjelenik előtte az, akit szeretett és otthagyott a "helyért a tetőn". Egész magatartásán érződik, hogy megnyerte ugyan a világot, de elvesztette az életet.
Ki lehet tanítvány? Sőt, ki lehet több, mint homo sapiens? Csak kettő közül lehet választani: vagy berozsdásodunk, vagy elégünk. Aki meg akarja tartani az életét, az berozsdásodik, elkopik, elmeszesedik. Ha nem akarunk berozsdásodni - és ez a krisztusi, az emberi többlet -, akkor elégünk. Hogyan mondja Jézus? Ti vagytok a só, a fény, a hegyen épített város (vö. Mt 5,13-14). A só, ami feloldódik az ételben; a tűz, amely világít, melegít, de közben felemészti magát és elhamvad.
Mi felé halad az életünk? Rozsdásodunk? Nyikorgunk? Még mindig van egy lehetőség: elégni! És közben világítani és melegíteni, munkahelyen, családban, bárhol. Nagyon sokat jelent egy kicsi fény, ha sötét van, egy kis meleg, ha hideg van.
A harmadik válasz az előbbi kérdésre: növekedve válhatunk tanítvánnyá. Használhatunk másik szót is, amit nagyon szívesen hallunk: gyarapodva. De ez mást jelent. Ám gyarapodjunk, de közben növekedjünk is emberségben, szeretetben, hűségben, lobogásban.
Gyökössy Endre: Az öregkor örömei és áldásai
Fotó: pexels
