Ma, július negyedik vasárnapján tartjuk a Nagyszülők és Idősek Negyedik Világnapját, amelyet Ferenc pápa hívott életre. Idei témája: „Ne hagyj magamra öregkoromban” (vö. Zsolt 71:9 – „Öregkoromban se taszíts el magadtól, akkor se hagyj el, ha erőm elfogy!”).
Kedves nagyszülők és idősek!
Miközben lélekben és imádságban készültem a mai ünnepre, a ti köszöntésetekre, nagymamám alakja és tekintete volt előttem. Azé a nagymamámé, aki megtanított imádkozni. Aki alig négy évesen kézen fogott és elvitt a templomba. Annak a nagymamámnak a képe volt előttem, aki álmában, rózsafüzért imádkozva távozott Isten karjaiba. Aki sosem feküdt le úgy, hogy ne olvasta volna a Szentírást vagy ne mondta volna azt, hogy imádkozik értem.
Sokszor, számtalan módon és helyzetben kérdezték tőlem az idősek: mi végett élnek még? Mi az életfeladatuk 80/90 évesen, amikor már semmit nem tudnak elvégezni, gyengék, tehernek érzik magukat, erejük fogytán van. Pont az, amit láttam és tanultam a nagyszüleimtől. Ha gyermekként nem karolnak fel, nem tanítanak imádkozni és nem visznek el a templomba, ma nem lennék itt és nem volna mit mondanom. A nagyszülők sajátos életfeladatot és küldetést kaptak. Gondoljunk csak Szent Annára, akinek az volt az élethivatása, feladata, hogy világra hozza és fölnevelje Máriát, Szűz Máriának pedig, hogy ugyanezt tegye Jézussal, amely küldetésnek, hivatásnak is nevezhető. Küldetésnek, mert minden munkában találkozom a másik emberrel, megnyitom életemet mások számára. Isten minden feladatban a másik emberhez küld, így a feladat, a küldetés, vagyis a találkozás a másik emberrel egyben hivatás. Isten szeretete nagymamáról unokára és mesterről tanítványra száll. Ma, a nagyszülők és idősek negyedik világnapján, különös szeretettel gondolunk rátok, nagymamák és nagypapák, imádkozunk értetek, mert egy jó nagyszülő nagy kincs. Ha ti nem vagytok, mi sem vagyunk. Ha ti nem fogtok kézen és nem hoztok el a templomba, a templom nem lesz fontos számunkra. A telefon és számítógép annál inkább. Ti vagytok azok, akik ebben a nagyon értéktelen és kiselejtezett világban, értéket hordoztok és közvetítetek a mi számunkra is. Higgyétek el, nem akarunk telefon mögé bújva beszélgetni. Nem akarjuk, hogy az életünk középpontjában a virtuális tér álljon. Tudjátok, az igazság az, hogy magányosak vagyunk. Nincs pad, ahová kiülhetünk veletek beszélgetni. Nincs egy tér, ahol ne lenne telefon, tévé vagy bármi más. Hiányoztok, és tudjuk: mi is hiányzunk nektek.
Kedves nagyszülők és idősek,
Köszönünk mindent, amit értünk tettetek és tesztek. Kérünk benneteket: imádkozzatok sokat értünk! Mi pedig ígérjük: nem hagyunk magatokra öregkorotokban akkor sem, ha nem fogjátok már hallani, amit mondunk, ha ágyba kerültök, ha erőtők fogytán lesz, ha nem tudtok már olyan finomakat főzni/sütni, mint most, ha elcsüggedtek vagy haszontalannak érzitek magatokat. Nem hagyunk el titeket! Nem hagyunk magatokra!
Ferencz Emese
