35. Mladifest

Ma kezdődik a 35. Ifjúsági Fesztivál Medjugorjéban, mely augusztus 6-ig tart. Az idei programban is szerepelnek a napi katekézisek, tanúságtételek, rózsafüzér imák és szentmisék. Rádiónk élő közvetítéssel jelentkezik a helyszínről a találkozó teljes időtartama alatt.

Minden nap délelőtt 10 órától délután 13 óráig, illetve délután 18 órától késő estig (éjfélig) hallhatnak élő közvetítéseket a helyszínről, mely élőben a Media Mir Medjugorje Magy Youtube csatornán követhető, nézhető. (https://www.youtube.com/channel/UCcpjjiajkLeqaNgAJGWBC2Q)

Meghívunk minden kedves hallgatót, hogy kapcsolódjon be, s a többnyelvűség által érezzük át Egyházunk egyetemességét, adjunk hálát a Jóistennek minden kedves testvérünkért. Ugyanakkor, kísérjük imáinkkal a zarándokokat és főképp a fiatalokat, hiszen ők a jövő nemzedék. Ha ők megerősödnek a hitben és elkötelezik életüket Krisztus mellett, akkor bízhatunk abban, hogy lesz jövőnk és az a jövő biztos alapokon áll majd. Adja a Jóisten, hogy mindannyian megnyissák szívüket, hogy a Szűzanya megérinthesse őket, és elvezesse őket az egy, örök, igaz Istenhez.

Tájékoztatjuk a kedves hallgatókat/látogatókat, hogy az érintett órákban a soron következő, megszokott műsorok elmaradnak. Megértésüket kérjük és köszönjük!

About the author

Emese