Napjainkban egyre növekvő csodálattal, lelkesedéssel fogadjuk a technika ragyogó eredményeit. Távoli népek, földrészek kerülnek látható, hallható közelségbe. Hatalmas teleszkópokat épít az ember, hátha sikerül felfognia egy távoli égitest feltételezett lakóinak az üzenetét. Egyre többet láttunk, egyre többet hallunk, egyre többet beszélünk. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy korunk emberre elvesztette érzékét a lelki dolgok iránt, és süket fülében nem talál meghallgatásra Isten üzenete. Nem jut Isten számára hely a világi televíziók és rádiók hullámhosszain, nem az Ő igaz tanítását hirdetik, hanem a világ hazugságát, hogy az embert manipulálni tudják. Minket, hívő embereket elsősorban erre figyelmeztet a süketnéma ember Jézus által történő meggyógyítása. Meggyőződésünk szerint a lelki, süketnémaság éppen úgy személyiségünk megcsonkulását eredményezi, mint a testi süketnémaság.
Aesopustól egyszer megkérdezték, hogy melyik az ember legnemesebb tagja? „A nyelve – válaszolta -, mert nélküle semmi jó sem történik a világon.” És melyik a leghitványabb kérdezték tőle tovább? „A nyelve – válaszolta -, mert rengeteg baj származik tőle.” Jézus ma megoldja a néma nyelvét és megnyitja süket fülét, ezzel egy mélyebb tanítást akar nyújtani. Először a hallást kell megadni, hogy a némaság is megszűnjék.
Drága jó testvéreim!
Az Úr Jézus számos csodát tett földi életében. Ma egy süketnéma meggyógyítását hallottuk az evangéliumban. Egyetlen szavával, sőt akaratával is meggyógyíthatta volna, de Ő külső jeleket is alkalmazott: fülébe dugta ujját és érintette a süketnéma ember nyelvét. A szentségek látható jelek, melyek láthatatlan kegyelmet közvetítenek. Emberi természetünknek is nagyon megfelel, hogy külső, látható jelekhez köti Isten a kegyelem közvetítését. Az Úr kezében a holt anyag is életadóvá válik, kegyelemközlő lesz, pl. a víz a keresztségnél, az olaj a bérmálásnál vagy a betegek keneténél. A süketnéma meggyógyításának azonban lelki jelentése is van. Sokan lelkileg süketnémák, s nekik is szól Jézus szava: Nyíljál meg! A csoda arra int, hogy nyíljék meg fülünk Isten szavára és nyelvünk Isten dicséretére.
Jézus a süketnéma ember fülébe dugta az ujját, hogy halljon. Nekünk sem ártana, ha Jézus visszaadná lelki hallásunkat, mert sokszor süketek vagyunk Isten szavára. Minden felesleges, sőt káros és egyenesen bűnös dolgot meghallunk csak Isten szavát nem. Isten szól hozzánk a Szentírásban, a szentbeszédekben, a hitoktatásban, a gyónási intelmekben, jámbor könyvek olvasásakor, az imádságban és az elmélkedésben, de mi nem akarjuk meghallani, pedig nekünk is szól. Nemegyszer a betegség vagy más csapás Isten figyelmeztető szava lehet számunkra. Isten szól hozzánk az Egyház által, a pápa megnyilatkozásaiban, papjaink igehirdetéseiben. De mindez hiába, ha bedugjuk fülünket és nem fogadjuk be. A mag jó, mert Istentől származik, de ha rossz talajra talál lelkünkben, hogyan hozzon termést?!
Drága jó testvéreim!
A Zsoltáros is arra figyelmeztet: „Ha az Ő szavát meghalljátok, ne keményítsétek meg szíveteket!” Ha azt a sok jót, jámbor intelmet, mely egy életen át a lelkünkbe hullott, mind megvalósítottuk volna, már régen szentek lehetnénk. Jézus csodája a lelki nyitottságra figyelmeztet: legyünk nyitottak Isten felé! Szent II. János Pál pápa főpásztori programja is ez volt: „Nyissátok meg szíveteket Krisztusnak!” Isten szavára az ember felelete a hit. „A hit hallásból van” – hirdeti a Szentírás. A hit által fogadhatjuk be Istent. Ez a mi legnagyobb emberi méltóságunk. Egyszer egy társaságban felvetették a kérdést: miben kiválóbb az ember az állatoknál? Mert okosabb, értelme van, mert beszélni tud, mert kétlábon jár és fölfelé néz – voltak a különböző válaszok. De a legszebb felelet ez volt: mert megtudja ismerni és szeretni tudja Istent! Jézus a süketnéma ember nyelvét érintette. Ennek nyomán a néma megszólalt és helyesen beszélt. A nyelvet azért adta Isten, hogy vele Őt dicsérjük. Csak az ember tud imádkozni, Isten dicséretét zengeni. Csak sajnos a mi nyelvünk sokszor másra nyílik: káromkodásra, átkozódásra, rágalmazásra, trágár és csúnya beszédekre. Mindez méltatlan az emberhez, akinek Isten beszélőképességet adott. Mennyivel szebb az imádkozó, mint a káromkodó ember. Mennyivel szebb a másokat tanító, vigasztaló emberi szó, mint a gyűlöletet, rágalmat okádó nyelv!
Drága jó testvéreim!
„A kimondott szó olyan, mint az eldobott kő” – mondja Szent Jeromos. Nem tér vissza az emberbe. Ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg. Nagyon meg kell tehát fontolnunk minden szavunkat. Sőt meg kell tanulnunk a hallgatás tudományát is, mert ez nagy életbölcsesség. Szent Ambrus mondja: „Sokakat láttam vétkezni, mivel szóltak, de keveset, mivel hallgattak.” Ferrarai Szent Vince pedig így int: „Szánkat ép oly megfontoltan nyissuk beszédre, mint erszényűnket a fizetésre.” Egy püspök ünnepi alkalomra vendégeket hívott. Egyik vendég egy távollevőről mindenféle rosszat kezdett beszélni. A püspök azonnal megparancsolta, hogy hívják oda az illetőt, akit becsületében megtámadtak. Hadd védekezhessen a rágalmak ellen. Mert könnyű másokról, főleg távollévőkről rosszat mondani. Szent Ágostonról pedig tudjuk, hogy ebédlője falára felíratta: „Aki a távolevő emberek életét beszédével rágalmazza, annak itt nincs helye.” Megváltó Jézusunkról mondja az evangélium: „Csupa jót cselekedett: a süketeknek visszaadta a hallásukat, a némáknak beszélőképességüket.” Kérjük, érintse meg a mi fülünket és nyelvünket is, hogy Isten szavát meghalljuk és valóra váltsuk, nyelvünket pedig az Ő dicséretére használjuk.
Drága jó testvéreim!
Az egyik író elgondolkoztató történetében szemlélteti a hivő és hitetlen ember Isten létéről vallott felfogását. Két tudományos kutató az őserdőt járja. Az egyik nap egy olyan tisztásra bukkannak, amelyet gyönyörű virágok, szebbnél szebb növények ékesítenek. Egyikük megjegyzi: Ilyen szép kert elképzelhetetlen kertész nélkül. Ennyi szépség nem keletkezhet csak úgy magától, véletlenül. A hitetlen tudós azonban határozottan kijelenti: Semmi ok sem javalja a kertész feltételezését. Hogy vitájukat eldöntsék, sátrat vernek és figyelemmel kísérik a tisztás életét. A kertész azonban nem jelentkezik. Talán titokban látogatja és gondozza a kertet. Hogy láthatatlan látogatását leleplezzék, drótkerítéssel veszik körül a tisztást és áramot vezetnek belé. Finom hallású kutyájuk is segít a megfigyelésben. Ám az eredmény most is elmarad. Sem a drót, sem a kutya nem jelzi a láthatatlan kertész jelenlétét. A hivő tudós ennek ellenére kijelenti: Én mégis kitartok abbéli nézetem mellett, hogy a kertnek van kertésze. Olyan valaki, aki nem érzékelhető emberi eszközeinkkel. Titokban gondozza a kertet, mert szereti. A kételkedő tudós viszont így nyilatkozik: Szerintem a kertész nem létezik, csak a te képzeleted terméke.
Vajon testvéreim mire figyelmeztet az író tanmeséje? Arra a közismert igazságra, hogy Isten léte és tevékenysége sokszor fizikailag nem látványos. Ám mindazok, akik szívük látásával egészítik ki értelmi ismeretüket, a teremtés kertjében fölismerik a teremtő kertészt, az Istent. Akik nyitott szemmel járnak a világ tisztásain, egyértelműen vallják: „Amit és Istenből láttok, elegendő ahhoz, hogy higgyem azt, amit nem láttok.” Jézus Krisztus által megismerhetjük az Atyát, az Isten belső életének titkait. Az igaz Isten Jézus által jött felfogható közelségbe. Nemcsak az isteni üzenet közvetítője Ő, hanem lelkünk halószervének megnyitója. Neki köszönhetjük, ha meghaljuk az evangélium üzenetét és lelkünk mélyén felcsendülő sugallatait. Jézus nem azért jött földünkre, hogy néhány süketnémának visszaadja hallását és beszédét. Küldetése mindenkihez szól, szándéka az, hogy megvilágosítson minden világra jövő embert. Ha elfogadjuk gondolatait, ha megtisztítjuk szívünket, ha kezébe helyezzük életünket, akkor megnyílik a fülünk életünket gazdagitó és boldogitó üzenete előtt. Az ember akkor éri el igazi termetét, ha elfogadó mozdulattal fordul Isten gyógyító keze és életünket gazdagító szeretette felé.
Szent Ágoston mondja: „Az Isten nem lesz nagyobb azáltal, hogy tiszteled, de te nagyobb és boldogabb leszel azáltal, ha Őt szolgálod.” Ennek tudtában foglaljuk imánkba a kérést, hogy nyissa meg lelki fülünket, és adja meg annak lehetőségét, hogy válaszoljunk isteni üzenetére. Jézus eligazító tanítása nélkül értetlenül állunk az élet számos problémája előtt. A sok hamis, hazug emberi hang megronthatja hallásunkat, téves irányba fordíthatja lépteinket. Ezért kérjük a sivatag apostolával, Foucauld atyával: „Istenem add meg nekem azt a kegyelmet, hogy teremtményeidben Téged lássalak, és bennük rejlő testi – lelki szépségben sohase azt az embert, hanem csak a Te művedet lássam… Ha e parány ilyen szép nekünk, milyen szép és tökéletes lény az, aki az életet adta neki, mint alamizsnát, mint a szegénynek vetett fillért.”
Drága jó testvéreim!
Talán nincs nagyobb kegyelem, mint a hit hallásával, a szív szeretetével megkezdeni már itt a földön azt a párbeszédet Istennel, amely megajándékozz a lelki békével, az Istent hallgató és Neki igent mondó élet boldogságával. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
