Krisztusban drága jó testvéreim!
Jézus nem változtat a hallgatók kedvéért. Valaki egyszer azt mondta nekem – amikor prédikációmat készítettem – úgy kell fogalmazni, hogy az emberek ne rettenjenek el. Elgondolkodtam e kijelentésen, mert tényleg fontos Isten Igéjét szépen és kedvesen mások elé tárni. Megpróbálni bemutatni Isten igéjének szépségét, kellemes ízét valóban szép dolog.
A mai evangélium tanításával Jézus hozzánk szól és fordulópont elé állit. Amint egykor a tizenkettőnek, úgy ma nekünk is felteszi a kérdést: „Ti is el akartok menni?” Vajon testvéreim tudunk-e úgy válaszolni, mint Péter: „Uram, kihez mennék? Tiéd az örök életet adó tanítás.”
Ezt az elmélkedésemet, ha röviden össze akarnám foglalni, két szóban tudnám meghatározni: HIT és HŰSÉG. Ezt a két szót szeretném egy kicsit most itt körbejárni és boncolgatni.
Életünk során gyakran szívünkbe szúrnak a csalódásoknak a tövisei. Szomorúan emlegetjük: úgy megbíztam ebben vagy abban az emberben, és lám az ellenkezője valósult meg. Legtöbbször én azt hiszem, hogy ott a baj, hogy nem is annyira másokban, mint saját elképzeléseinkben csalódunk. Valahogy így lehetek Jézus hallgatói is, mert a kafarnaumi beszéde, az Oltáriszentség megígérése, megoszlást idézet elő hallgatói között. Voltak, akik kemény beszédnek, vagyis elfogadhatatlanak tartották és többé nem jártak vele, mások hittel fogadták és kitartottak mellette. Jézus szava tehát állásfoglalást kíván az embertől, választás elé állit mindenkit. Elfogadjuk-e igaznak, amit az örök Igazság állit vagy kételkedve és megtagadva elszakadunk Tőle? A krisztusban való hitre és a hozzá való hűségre int a mai evangélium.
Testvéreim!
Hit: „Kemény beszéd ez” – mondták és ma is mondják sokan., amikor Jézus szavait hallották és hallják, nem tudták, nem tudják elfogadni, hogy Ő önmagát adja nekünk eledelül. Vajon testvéreim, valóban kemény beszéd az Oltáriszentség titka? Eszünket valóban felülmúlja, hiszen hittitok, de nem észellenes, nem lehetetlen, hiszen Isten mindenhatóságának nincs határa. Aki a vizet borrá változtatta, az a kenyeret és a bort testévé és vérévé teheti. Aki a világmindenséget alkotta, elrejtheti magát a csöppnyi ostyában, egy korty borban, Istennek nincs kiterjeszkedése, nem lehet Őt korlátok közé szorítani, hisz mindenütt jelen van, még a szentségi színek alatt is, abban a kicsike kenyérben és abban a kevéske borban. De testvéreim az Oltáriszentség rendelésénél nemcsak az igazságot kell néznünk, hanem a szeretetet is. Azért rendelte ezt a szentséget, mert nagyon szeretett. Hogyan lehetne kemény beszéd, amit Isten szeretette adott az embereknek? Inkább az Ő gondviselő és az emberekkel tőröd jóságának és szeretetének a jele és bizonyítéka. Megtehette és meg is tette, irántunk való szeretetből. Chantal Szent Franciska édesapja egyszer egy vendégével vallási dolgokról vitatkozott. Jézus jelenlétéről volt szó az Oltáriszentségben. Franciska a szomszéd szobában hallotta, amint a vendég kételkedik benne, és mérgesen átszaladt és azt kiáltotta: „Ön azt állítja, hogy Krisztus nincs jelen az Oltáriszentségben? Akkor ezzel azt állítja, hogy hazudott, amikor ezt mondta: Ez az én testem, ez az én vére. Hogyan meri Krisztust hazugnak nevezni?” Valóban, ha Jézust Isten Fiának valljuk, minden további nélkül igaznak kell elfogadnunk szavait, többek közt azt, hogy jelen van a szentségi színekben, a kenyérben és a borban.
Testvéreim!
Hűség: Voltak, akik hittek és vele maradtak. Hitüket és hűségüket ezeknek az embereknek Péter apostol vallotta meg: „Uram, kihez menjük? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk és megismertük, hogy Te vagy az Isten Szentje.” És azóta is ez az Egyház hitte, és ez is lesz egészen a világ végezetéig. Akik Jézussal maradtak, azok megtapasztalhatták az ígéret beteljesedését nagycsütörtökön este, az utolsó vacsorán, amikor Jézus valóra váltotta, amit ígért. Kiáradt az apostolokra a Megváltó szeretete, amely azóta is árad a hűséges és hivő lelkekre. Akik viszont elfordulnak tőle, örökre elvesznek. Ugyanaz a szentség javunkra és kárunkra is lehet, amint Aquinói Szent Tamás mondja az Oltáriszentségről irt himnuszában: „Rossznak átok, üdv a jónak.” Testvéreim, Krisztus szava csak addig kemény beszéd, ameddig a lelkünk kemény és büszke. Ha a kegyelem megpuhítja, ha Isten szeretete meggyőzi, jósága eltölti, akkor boldogan tud hinni e nagy titokban, és boldogan tud élni belőle. Savio Szent Domonkos mindig letérdelt, ha az utcán beteghez siető pappal találkozott. Egyszer nagy sárban is letérdelt, nem törődött a nadrágjával. Barátja szóvá is tett neki: „ezt nem kívánhatja az Isten.” Mire Domonkos azt felelte: „Térdem és nadrágom is az Úré, bennem mindennek az Ő tiszteletét kell szolgálnia. Krisztusért nemcsak a sárba térdelnék le, de még a tüzes kemencébe is beugranék.” Vajon mi testvéreim, hogyan cselekszünk? Milyen a gyenge a hitünk, gyarló a buzgóságunk, és milyen hamar eltűnik a hűségünk. Egykor az Ószövetségben az ígéret földjének elfoglalása után Józsue az egész nép nevében kijelenti: „Én és házamnépe az Úrnak fogunk szolgálni.” Érdemes Őt választani, hozzá hűségesnek lenni. Mi már mindannyian választottunk: Krisztust és az Ő tanítását, keresztségi fogadásunkkal, majd azt megújítva előáldozásunkkor és bérmálkozásunkkor. Maradjunk is mindenkor hűségesek az Úrhoz s akkor hitünk, és hűségünk elnyeri jutalmát a Vele való, soha, de soha meg nem szűnő, örök együttlétben. Az örömhír nem mindig kellemes. Mikor tanítványai is megütköznek, akkor szeretettel kérdezi meg őket, de nem változtat a tanításon. Nem változtathat, mert az alapigazságok nem változtathatóak. Mi talán sokszor megváltoztatnánk sok mindent saját ízlésünknek megfelelően, azonban hitünk alapigazságai nem szupermarket termékek: ami tetszik, csak azt vesszük meg. A szeretetnek csak a kellemes oldala kellene. A szenvedést inkább mellőznénk életünkből. A szeretetben nagyon is benne van a szenvedés. Ha kell a SZERETET, jön vele a szenvedés is. Nagy titok ez, mégis így van! Az igazi szeretet szabadon hagyja a másikat. Ezt teszi Isten is az emberrel. Jézus ezt mutatja meg a mai evangéliumon keresztül. Nem tudja tanítványait visszatartani – mert ők szabadok (úgy ahogy mi is) – de szeretettel kérdezi őket: Csaknem akartok ti is elmenni? Ők nem tudnak ennek a szeretetnek ellenállni. És a mi viszonyulásunk? A mai evangélium minket is szabad választásra szólít fel. Annyira érződik ez, hogy a szűk kör nem tud ellenállni. Nincs kényszer. Ez a félelmetes és zavaró egyben. Ami kényszer, annak semmi köze a szabad döntéshez. Ezért van az a házasságban is, hogy ha bebizonyosodik a kényszerből létrejött házasság, akkor, az szétválasztható. Miért?
Mert az a házasság nem is jött létre. A házasságnak is szabadnak kell lennie, mert egy életszövetség nem történhet kényszer hatására. Isten sem kényszerít. Nem tud, és nem teheti, mert szabadnak teremtett, s ellene mondana saját magának. Ez világlik ki Jézus szavaiból is. Ellene lehet mondani, el lehet menni. Nem vagy megkötve. Mert egy ideig ellene lehet mondani, de meddig? Lehet menekülni, de meddig? J. d arc filmje: Mindnyájan Isten kezében vagyunk. Még azok is, akik ezt másképp gondolják.
Ennek megtapasztalása örömmel ajándékoz meg és olyan szabadsággal, amelyre nem is gondoltunk addig. Ha nem veszik rajtunk észre az örömet, akkor talán nem vagyunk eléggé szabadok. Ha tudatosul bennünk, hogy megváltottak vagyunk, akkor már nem lehetünk szomorú keresztények. Persze ez nem jelenti azt, hogy erőltetjük az örömet. Ami nem jön, nem kell erőltetni. De kérni lehet. És kell is.
Ez a belső öröm ugyanakkor nem zárja ki a szomorúságot sem. Talán mi is sokszor vagyunk úgy, hogy valakit boldognak szeretnénk tudni és nem az. Szívesen segítenénk, és tehetetlenek vagyunk. Ezért örömünk nem teljes. Vagy látjuk azokat, akik megátalkodottak és gúnyolnak minket. Nem szabad haragudnunk rájuk, de egész biztos, hogy boldogok sem tudunk lenni egészen. Örömünk nem teljes, mert szeretnénk másokkal is megértetni, hogy Jézus mindig velünk van. Nemcsak az örömben, hanem a bánat idején is. Mert mi sokszor csak a jólétben hiszünk neki.
Ha balsors ér, akkor máris másfelé indulnunk. Ez a nagy baj! Sokan követték Jézust a kenyérszaporításig, de kevesen a kereszthalálig. Egyet azonban tehetünk mi is, akik itt vagyunk másokért. Imádkozunk értük, de nagy hittel. Mert nem nekünk kell másokat megtérésre kényszerítenünk, hanem azt kell kérnünk, hogy Isten érintse meg szívüket az igazság megértésére.
És mi? Ha ma éppen szelíden és csöndesen megérint ez a kérdés: Csaknem akartok ti is elmenni? Mit válaszolunk? Az embernek természetesen többször is megfordul a fejében. Biztosan neked is megfordult a fejedben: elmenni és hagyni mindent! Nekem meg. És én azt hiszem, nincs kivétel. Sokan el is mennek. De aki tényleg találkozott CSAK EGYSZER IS ezzel a szabadító Istennel, nem tud véglegesen elszakadni tőle. Még vannak bűnök, de valami visszatart. S ez az Ő szeretete, ami vonz, és amitől nem tudunk szabadulni. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumban: „Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.”
Mindig újra döntenünk kell. Mindig meg kell erősítenünk első döntésünket. Az első mindig könnyebb, mert talán lelkesebben tesszük meg, de ÚJRA DÖNTENI a már sokszor unalmasnak tűnő házastárs vagy hivatás mellett, az már sokkal nehezebb. Benne van a változtatás lehetősége. El lehet futni, de meddig? Bárhova megyünk, magunkat visszük. Igazából magunk elől menekülünk, de Isten mindig utolér. Mert VELÜNK VAN, MINDIG VELÜNK VAN!
Köszönjük Urunk, hogy minket is magadhoz hívtál. Ne engedd, hogy valaha is elszakadjunk Tőled! Mindig legyen bennünk az a fölismerés, hogy Hozzád menni az egyetlen garancia életünk sikere mellett! Ámen.
