Hány milliárd ember él a Földön, és nincs két egyforma közöttük! Egy nagy katolikus gondolkodó mondta, hogy miután Isten egy embert megteremt, összetöri a formát. Persze, ez szimbólum, de nagyon szép gondolat. Minden ember más „öntés”, nincs két egyforma. Mi pedig mindig azt akarjuk, hogy legyen egyforma a nyakkendő, egyforma a menetelés, a dübörgés, egyforma a bakancs, az uniformis. Az ember szeretné a másikat uniformizálni: csak így lehet nézni, csak úgy lehet gondolkodni, csak ezt lehet látni, csak azt lehet mondani. Keresztyénség mérték után: eddig hozzám tartozó, ettől kezdve nem tartozik hozzám. Jézus pedig azt mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan!
Hát kinek van igaza? Nekünk, akik mindent mérték után szabunk, vagy a mi Urunk Jézus Krisztusnak, aki valami határtalan és mértéktelen távlatra tárja ki karjait a másik ember felé?
Nincs itt valami hiba? Nem rontottunk el valamit vésőinkkel, faragcsálásainkkal?
Észre sem vesszük, miként szuggeráljuk a másikat, és ettől hogyan megy tönkre az illető. Emlékszem egy aranyos mamára, akit elhagyott a férje. Ott maradt egy nagyon szép, szőke kisfiúval, akit csak úgy hívott: „Az én kis lovagom”. Abba a kicsi fiúba beleszerette, belefaragta az elvesztett férjet; minden szeretetét, szerelmét, amit elvesztett, és görcsösen ragaszkodott az ő „kis lovagjához”. Aki egyre szebb, nagyobb, derekabb legény lett, míg egy leány szemet nem vetett rá, és jóformán megkérte a kezét. A fiú boldogan igent mondott, mert ebből az iszonyatos, kínzó szorításból ez volt az egyetlen menekvése. Az asszony összeomlott, és mindent elkövetett – még a kórházból is – hogy ez a házasság ne sikerüljön. Mert belefaragta a kis lovagjába élete vágyait. Nagyon okos asszony volt, de amikor ezt megmondtam neki – megsértődött. – „Ne csinálj magadnak faragott képet, ne imádd, ne tiszteld azokat.” Hát, ha láttam imádattal csüngeni valakit egy faragott képen, ez az asszony volt az!
Egészen különös dolog, hogy ha nem akarjuk egymást mindenáron kifaragni, akkor hosszú évek, évtizedek alatt valahogy átvesszük a másikból a jót, és ebből valami nagyon értékes kerül ki: színesebb lesz az együttlét. És ha nem akarjuk lenyelni gyermekünket, az boldogan velünk él, velünk marad. – Próbáljunk egy kicsit jobban tanulgatni Jézus Krisztustól!
Forrás: Gyökössy Endre - Döntő órák nagy pillanatok
Fotó: pexels
