Krisztusban drága jó testvéreim!
Jézus a mai evangéliumban szokatlanul kemény szavakat használ. Nyilván nem szó szerint kell érteni, értelmezni, de kitűnik belőlük, hogy nagyon komoly dologról van szó, arról, hogy örök sorsunkról nekünk kell döntenünk s a döntések előtt komoly akadályok állnak. Döntenünk kell: vagy lelkiismeretünk szavát követjük, vagy vágyaink szavát. Szinte naponta hallunk terrorcselekményekről, vérfürdőkről. Mi áll ezek mögött? Bosszúvágy! Széjjel mennek a családok, gyerekek maradnak apa, anya nélkül. Mi áll mögöttük? Szexuális vágy! Nincs többé becsület, megbízhatóság, sajnos mindenütt csúszópénz, kenőpénz kell. Mi áll mögötte? A szerzési vágy! Lassan szétomlik a társadalom, egyedül a pénz dirigál. Nézzük közelebbről a kérdést!
Drága jó testvéreim!
A mai evangélium három tanítást is tartalmaz, melyek összefüggenek egymással: irigység, féltékenység, botrány. Ezek nagyon is megronthatják ez ember életét. Minden azon múlik, melyik kerül bennünk uralomra: a test vagy a lélek. Éppen emiatt kell magunkat megtagadnunk: fegyelmeznünk a jó győzelmének érdekében. Csak akkor leszünk boldogok, ha megfékezzük bűnös szenvedélyeinket. Féltékenység: János apostol irigykedik, hogy mások is űznek ki ördögöt Jézus nevében. Lelkét elönti a féltékenység csúnya bűne. Jézus azonban megfelel neki: „Aki nincs ellenetek, veletek van.” Inkább örülni kellene, hogy terjed az Isten országa. Hasonló féltékenységi jelenetről olvashattunk az Ószövetségben is, amikor a választott nép a pusztában vonul az ígéret földje felé. Mózes kiválaszt hetven férfiút az Úr parancsára, hogy segítségére legyenek a nép vezetésében. És az Úr kiárasztotta rájuk a lelket és rögtön prófétai elragadtatásba estek. Sokan elkezdtek ezekre az emberekre féltékenykedni, de Mózes lehiggasztja őket: „Bár csak az egész nép prófétálna és Isten nekik adná lelkét!” A féltékenység ma is sok bajt okoz. Nemcsak a családi életben, hanem még a vallási életünkben is. Amikor irigyeljük másoktól Isten kegyelmét, hogy az többre vitte a vallásos jámborságban, amikor papok féltékenykednek paptestvérük elért eredményeik miatt, hogy az ő hívei jobbak, jámborabbak. Szent Pál adta meg ennek orvosságát, amikor ezt írja: „Nem számít semmi, csak Krisztust hirdessék.” Ez kellene legyen a legfontosabb. Hogy kik által, az nem fontos. Örüljünk minden jónnak és szépnek, ami Isten országában, az Egyházban megvalósul. Szent Ciprián mondja: „Az irigy az ördögöt utánozza.” Mennyire igaza van drága jó testvéreim. Az ördögnek ez a célja, hogy irigyek legyünk egymásra.
Drága jó testvéreim!
Ott van a botrány: „Jaj annak, aki megbotránkoztat egyet is!” Botránkoztatással az vétkezik, aki mást bűnre vezet vagy alkalmat ad neki a bűnre. Ez mindenképpen nagy aljasság. Megérdemli a malomkövet, különösen, ha ártatlan gyermekek megbotránkoztatásáról van szó. A tapasztalat szerint mindig a rossz rontja el a jót és nem fordítva. A közmondás szerint is egyetlen rothadt alma egy egész kosár jó almát megronthat. Nagyon kell tehát vigyáznunk szavainkra, tetteinkre, hogy általuk bűnre ne vezessük embertársainkat. Egy kislányt azért dorgált meg az édesanyja, mert rossz barátnője volt és attól ő is csak rosszat tanulhatót. A leány nem akarta elhinni, hogy a másik rossz példája őt is megronthatja. Az okos édesanya így szemléltette, hogy neki van igaza: ebbe a pohár tiszta vízbe cseppents tintát! Látod, az egész pohár vizet mocskossá tette az egyetlen csepp tinta. Most önts bele egy csepp tiszta vizet. Megtisztul-e tőle a tintás víz? Soha! Ezért kell vigyáznunk, hogy mocsok ne kerüljön a lelkünkbe, mert minket is a rossz, a mocsok megronthat. Vianney Szent János szokta mondani: „A bűn mindig lealacsonyítja az embert.” Nekünk inkább felemelkednünk kell a bűnből Isten kegyelmével.
Drága jó testvéreim!
Lemondásról is ejtsünk néhány szót! Lelkünk érdekében meg kell fegyelmeznünk önmagunkat. Le kell mondanunk még a legszükségesebbről is, hogy lelkünket üdvözítsük. Jézus nagyon kemény szavakat használ, amivel azt akarja szemléltetni, hogy még olyan fontos tagjainkról is, mint a kezünk, lábunk vagy a szemünk, le kell mondani, ha akadályozza üdvösségünket. Vágd le! Vájd ki! Jobb neked csonkán, sántán vagy félszegen bemenned Isten országába, mint két kézzel, két lábbal, két szemmel a kárhozatra jutnod! Ezzel rossz szokásaink, bűnös szenvedélyeink megfékezésére int az Úr. Ezekről le kell mondanunk, ha „igazán élni akarunk!” Krisztus követése tehát áldozatot és lemondást kíván tőlünk. A bűnt választani, szenvedélyeinket uralkodni hagyni, végső soron nem kifizetődő. Egyben választás elé állít Krisztus komoly szava: test vagy lélek, Isten vagy a sátán, erény vagy bűn? Fel kell vérteznünk magunkat a lelki küzdelmekre. Olyan a jó elhatározás, olvasható egy régi könyvben, mint a dugó az üvegben, vagy a fedő az edényen. Őrzi, ami benne van. Hiába teszem a legjobb bort az üvegben, ha nem dugom be. Hiába fő a legfinomabb étel a fazékban, ha nem fedem le, s minden zamata elpárolog. Éppígy hiába minden buzgóság, jó akarat, ha nincs bennem erős és komoly elhatározás, amely azt meg is védi. Szent Pál apostol erre figyelmeztet: „Lélek szerint járjatok és akkor nem fogjátok véghez vinni a test cselekedeteit.” A szentek komolyan vették ezt és azért lettek szentek. Jelmondatuk volt: „Inkább a halált, mint a bűnt!” Ennek érdekében vállalták az önmegtagadást, áldozatot, lemondást. Küzdelmünk jutalmát a Szentírásban így jelzi előre az Úr: „Aki győz, annak megadom, hogy velem üljön a trónomon.”
Drága jó testvéreim!
Mit jelent a kisértés? Annyit jelent, hogy Isten megpróbál bennünket. Minden ember, legyen gazdag vagy szegény, egészséges vagy beteg, fiatal vagy idős, döntés előtt áll: ki kell mutatnia, komolyan veszi-e az Istent? Michelangelo mondotta: „A kisértés óráin születnek a szentek.” Át kell éreznünk Jézus szavainak mély igazságát: „Nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni.” Választanunk kell: lelkiismeretünk szava azt mondja: ne tedd meg! Ösztöneink szava meg azt: tedd meg! Egyik oldalon az Isten, a másik oldalon a világ, a közvélemény és a rosszra hajló természetünk van. Odabent a lélekben dúl a vihar. De a viharban a gyermek a szüleihez bújik, a viharban a fák gyökerei is erősödnek, a viharban a hajóskapitány kimutatja képeségeit – a belső vihar pedig az Istenhez sodorja lelkünket! Ahol nemes ércet bányásznak, ott együtt van az érc és a salak. Az egésznek tisztitóba kell kerülni, hogy az érc elkülönüljön a salaktól, a mocsoktól. Azután újra az olvasztó kemencébe, hogy végleg megtisztuljon a salaktól, a mocsoktól. Az ember életében a kisértés az olvasztókemence. Az olvasztótégelyben az ezüst, az ékszerész pedig egyre figyelmesebben hajlik föléje. Miért? Mert amikor az ezüst olyan tiszta, hogy meglátja benne saját arcát, akkor elérte az eredményt. Isten is saját képére teremtett bennünket, a megpróbáltatásokkal addig tisztit, míg újra felragyog lelkünkben az Ő arca.
Drága jó testvéreim!
Mit kell tennünk a kisértések idején? Először is ébren kell tartanunk a hitünket. Jézus búcsúbeszédében az Atyához fordul: „Nem azt kérem, hogy vedd el ôket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” Tehát a világban kell élnünk és dolgoznunk. Ugyanakkor János apostol az ő levelében figyelmeztet: „Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van. Minden, ami a világon van a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége.” A rengeteg ember siet, fut a pénze után, az élvezete után, de sajnos nagyon kevés ember az örök üdvössége után. Már elvesztették a hitüket, már nincsenek tudatában annak, hogy az élet feladat, amit meg kell oldani. Már nem is sejtik, hogy egykor el kell számolniuk cselekedeteikről. Valamennyiünknek ebben az gonosz, istentelen világban kell élnünk és megőriznünk a hitünket. Másodszor mit kell tennünk a kisértések ellen? Hitünk szerint kell berendeznünk a mindennapi életünket, más szóval ébren kell tartanunk lelkiismeretünket és arra hallgatnunk is kell. Talán a legfájdalmasabb jelenség, hogy a fiatalságból teljesen kihal a lelkiismerete. Ha a rádió adását folyton zavarják, belefárad az ember és elzárja a készüléket. Nos az egész körülöttünk zajló világ ilyen zavaró állomás, éppen ellenkezőjét harsogja, mint a jó Isten és dicséri azt ami hamis és hazug és azon dolgozik, hogy kikapcsolja az emberben a lelkiismeret hangját. Mi ennek a következmény-e? Nincs többé iránytű, az emberek gondolkodás nélkül loholnak ösztöneik után. Végül harmadszor drága jó testvéreim az Úr Jézus figyelmeztet, hogy mit kell tennünk a kisértés idején: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kisértébe ne essetek!” Aki komolyan veszi az életet az komolyan veszi az imádságot is. Átéli az emberi élet feladatának komolyságát, ugyanakkor átéli saját életének a gyöngeségeit is. Isten nem hagy magunkra, hanem erőt is add a küzdelemhez. Ismerjük Jákob történetét, amikor egész éjjel birkózik a titokzatos angyallal. Hajnalban mondja: „El nem bocsátalak, míg meg nem áldasz engem.” Végig kell imádkozni a sötétség órái, heteit azzal a bizalommal, hogy Isten nem hagy el engem. Ezek az imádságok nem az ajkunkon, hanem a szívünkben fakadnak. „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád” – mondjuk, kiáltjuk, nyöszörögjük a zsoltárossal. Ilyenkor a szív imádkozik és a szív a szavak nélkül többet ér, mint a szavak szív nélkül. Aki így imádkozik, az hisz a változásban, a gyógyulásban, az örök üdvösségben. Az a világ, amely már nem imádkozik, az halálosan beteg. Testvéreim újra imádságot kell sugároznunk ebbe a világba, hogy kigyógyuljon a betegségéből. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
