Krisztusban drága jó testvéreim!
A mai napon a házasság felbonthatatlanságának szigorú törvényéről hallottunk az evangéliumban. A szentségi házasságban élő hitvestársaknak, akik Isten színe előtt megkötötték a házasságukat, tilos a válás.
A teremtő Istenek az akarata, hogy a házastársak a szentségi házasság örökre összetartozzanak. De sajnos napjainkban egyre divatabb a válás, egyre jobban kritizálják a felbonthatatlanságot, embertelen törvénynek tartják, és egyre jobban hangsúlyozzak, szinte kötelezővé tesszik az egyneműek házasságának elfogadását. Sajnos szülő egy és szülő kettőről beszélnek már egyes nyugati országokban.
Isten az ember javát akarja vele, a házastársak kölcsönös biztonságát és a hitvesek teljes boldogságát, amelynek a tartós köteléke nem más, mint a szeretet, a kölcsönös hűség, a megbocsátás és a bizalom egymás iránt. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az nemcsak a hitvesének árt, hanem elsősorban magának is és szembe megy Isten teremtő szándékával. Ha a házastársak Istenből élnek, akkor képesek lesznek a sírig tartó szerelemre és hűségre.
Testvéreim!
Krisztus a mai evangéliumban elénk tárta elgondolását a családról: hirdeti a házasság felbonthatatlanságát és megvédi a gyermeket, a házasság gyümölcsét. Ez a kettő ugyanis nagyon szorosan összefügg, összetartozik: éppen a gyermek, vagy gyermekek érdekében kell védeni a házasságot.
Hallottuk az evangéliumban, mit mondott Jézus: „Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségével tart és ketten egy testé lesznek.”
Jézus tanítása szerint a házasságnak egynejűnek, felbonthatatlanak és utódokban, gyermekekben kiteljesedőnek kell lennie. A házastársak kapcsolata nem csak ideig — óráig, csak szakaszokra szól, hanem egy életre, hiszen csak így érhető el a célja. Éppen ezért a válás keresztény szemmel nézve megengedhetetlen, sőt egyenesen bűn. Elvált ember újra házasodása is tilos, az ilyen ember már csak életközösségben él, és nem házassági szentségben.
Talán túl keménynek tűnik Krisztus álláspontja, de minderre szükség van a nagyobb jó elérésére. Mivé válna az ember élete és benne a család, ha annak alapját megbolygatnánk, az emberek kénye — kedvére bíznánk, hogy ők rendelkezzenek a házasság szentsége fölött?
Sajnos testvéreim, hogy a mai világ a házasság szomorú válságával dicsekedhet. Isten nélkül megkötött házasságok, életszövetségek, hűtlenségek és házasságtörések, a szabad szerelem, az egyneműek házassága, a válások, az elárvult gyermekek sokasága hirdeti, hogy mire vezet, ha az ember túl teszi magát Isten örök törvényein. „Kezdetben nem így volt” — mondja Jézus. Vissza kell állítani, tehát a régi rendet, legyen újra szent és Istenek tetsző a házas élet.
Persze testvéreim, a házasság válsága nem új dolog, már Jézus idejében is problémát okozott. Isten örök elgondolása elhomályosult, sőt azt merem mondani lassan feledésbe megy.
A házasság alaptörvénye tudjuk, hogy mi az: „Amit Isten egybekötött, ember szét ne válasza.” Lehet, hogy egyeseknek bizonyos esetekben nehéz, áldozatos, sőt szinte kibírhatatlan a családi élet, de a nagyobb cél elérésére Jézus nagyon is ragaszkodik a házasság szent kötelékéhez. Az alapot nem lehet megingatni, ha megingatjuk az egész épület összedől és nem lesz belőle más, mint egy romhalmaz. A család megingásával, nemcsak annak a családnak az élete törik kettébe, hanem azt megérzi a társadalom, megérzi a nemzet is.
A házasságot Isten alapította, ezért az Ő törvényei vonatkoznak rá. Az egyház sem változtathatja meg az Isten örök törvényeit. Nem bonthatja fel az érvényesen megkötött házasságot, legfeljebb annak érvénytelenségét mondja ki, ha annak érvénytelensége bebizonyítható.
Bárcsak minden egyes fiatal, amikor házastársat választ magának, alaposan megfontolná, hogy megfelel-e Isten törvényeinek a választásuk. Vajon úgy tesznek-e a fiatalok, mint Szécsenyi István, amikor mennyasszonyt választott, ezt írta ugyanis naplójába: „Ha és nem lennék jobb általa és ő sem lenne jobb énáltalam, akkor válassz szét minket Uram, és add, hogy az örök életben újra találkozhassunk.”
Egy édesanya számolt be plébánosának, hogy egy alkalommal a 4 éves fia átölte és megkérdezte: „Anyu tudod, hogy miért vagyok a világon?” Az édesanya látta, hogy a gyermek válaszolni is akar a kérdésre és megkérte, hogy mondja el a válaszát. A gyermek így szólt: „Édesanyám, azért vagyok a világon, hogy téged szeresselek.”
Azt hiszem, hogy ezek a szavak maguk helyett beszélnek. Nekem az a véleményem, hogy minden egyes házastárs azért van egymás számára, hogy mindennap egymás szemébe nézzenek, és azt mondják egymásnak: „Azért vagyok melletted, hogy téged minden körülmény között szeresselek.”
Bárcsak minden házastárs vissza tudna emlékezni a házassági szertartásra, amikor a pap összeköti a kezüket a stólával, megígérik, hogy egymásnak egy életre házastársai lesznek. A nehéz időkben is erre kéne emlékezni, hogy valamikor az oltár előtt kéz a kézben átadtuk egymásnak a kezünket, és elhatároztuk, hogy együtt járjuk életünk útját egészen a sírig, jobban és rosszban.
Bárcsak vissza tudnának emlékezni arra a pillanatra is, amikor a gyűrűket egymásnak átadták. Ekkor egymás újára húzva egymásnak örök hűséget esküdtek. Valahányszor az újatokon lévő gyűrűre néztek, gondoljatok arra, hogy annak idején volt egy férfi, egy nő, aki ezt a gyűrűt az én újamra húzta. Ezek a gyűrűk, kellene, hogy legyenek a húségnek az emlékeztetői.
Minden egyes házasság Isten színe előtt van megpecsételve. És ezzel a megpecsételéssel a házastársak belevonják a házas életükbe az Istent, és vele együtt akarják élni az életüket. Nem szabad az élet nehézségei között sem kihagyni az Istent a házasságból, családból, minden nap rá kell építeni a családi együttlétet és mindig őáltala, ővele és őbenne élni.
Drága jó testvéreim!
Jogosan tehetjük fel a kérdést: hogyan lehet boldog egy házasság? A keresztény ember egyértelműen válaszolja: csak Isten segítségével. A templomi esküvő lényege nem a díszes szőnyeg, a díszes oltár, az orgona szép hangja, a szép gyertyák és a szép ünnepi szertartás. Akik egyházi házasságot kötnek, azok a sok vendéggel együtt Istent is meghívják. Ám az is nyilvánvaló, hogy amint a vendégek, úgy Isten sem jön hozzánk üres kézzel. Vajon mit kapnak Istentől a fiatalok nászajándékba? Azt az értelmet megvilágosító, azt az akaratot erősítő kegyelmet, hogy házasságukat Isten szándéka szerint szeretetben és hőségben éljék meg. Jézus a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. Minden esküvőn ilyen átváltoztató hatalommal lép a jegyesek mellé. Emberi szeretetüket akarja megnemesíteni, istenivé változtatni. Méltán jegyzi meg Prohászka Ottokár püspök: „Minden szeretet egyfelé néz, mint ahogy minden iránytű egy hatalmas meridiánnak erőfolyamát szolgálja. Amely szív nem mutat Istenre, annak csak a csúfneve a szeretet.” Ha manapság oly sok házasság felbomlik, ennek egyik oka, hogy a házastársak nem igénylik Jézus nászajándékát, és kegyelme nélkül vállalkoznak erre a nagy és kockázatos kalandra.
Tolsztoj írja az Anna Karenina című regényében: „A boldog családok mind hasonlok egymáshoz, ám minden boldogtalan család a maga módján boldogtalan.” Vajon miben hasonlok a boldog családok? Abban, hogy az áldozatos szeretet útján keresik és találják meg a boldogságukat.
A házastársak igen komoly ígéreteket tesznek házasságkötésük alkalmával az oltár előtt, hogy életük végéig hűségesek lesznek egymáshoz. Az emberi természet, érzelmeink ismeretében tudjuk, hogy ez a vállalás sokszor roppant nagy erőfeszítést igényel.
Mikor a svédek elfoglalták Finnországot, az ország szabadságának hős védelmezőjét, Wasa Jánost halálra ítélték. Erik király azonban félt a nép haragjától, és a felségsértés ürügyén elítélt herceg halálbüntetését börtönbüntetésre változtatta. Mikor ezt Wasa János hitvese, Katalin megtudta, felkereste a királyt és azt kérte, hogy megoszthassa férjével a börtönéletet. A királyt meglepte a kérés és megjegyezte: a mi protestáns vallásunk megengedi az elválást. Férje élete végéig a börtönbe fog ülni, ön pedig szép és fiatal. Kössön mással házasságot! Ekkor Katalin lehúzta ujjáról az arany karikagyűrűt és a király elé tartotta. Olvassa el, felség, mi van a gyűrűbe vésve! — Mors sola — Egyedül a halál. Igen, egyedül a halál tépheti el azt s köteléket, amivel Isten összeköti a házastársak életét. Lehet, hogy sokak számára ez nem népszerű felfogás, de Isten törvényét nem lehet népszavazással megváltoztatni.
A szellemes angol író, Chesterton jegyzi meg: „A katolikus papnak le kell mondania ezer nőről, a nős férfinak pedig 999-ről.”
Isten adjon erőt, hogy ezt az áldozatot vállalni tudjuk és ezen igaz boldogságunkon munkálkodjunk.
Higgyétek el testvéreim, hogy az Isten törvényei szerint élt házasság boldogságot hoz. Bárcsak minél többen elmondhatnák, amit III. Károly spanyol király mondott felesége halálos ágyánál: „Ez az első szomorúság, amit 22 éves házasságunk alatt okozott nekem!”
Testvéreim! Jézus védi és megáldja a házasság gyümölcsét a gyermeket. Sőt éppen a gyermek érdekében veszi védelmébe a házasságot is. A házasság felbomlását, megromlását, ugyanis a gyermek sínyli meg a legjobban, ő szenvedd a legtöbbet. A gyermekek érdekében akarja Jézus a szülök együtt maradását, egymáshoz való hűségét. Azzal, hogy megáldott Jézus a gyermekeket, azt akarja, hogy Isten ajándékának tekintsük a gyermekeket.
Hány családban nem kell a gyermek, tehernek érzik, felesleges nyűgnek tartják, szabadulni igyekeznek tőle, de kell a kutya, kell a macska, kell a kisállat, és ebben nagy darab önzés van. Az anya a maga világát akarja élni, s nem vállalja a lekötöttséget, a gyermek nevelését. Ezért nemegyszer nem is engedi, hogy világra jöjjön: megöli, mielőtt megszületne.
Befogadni a gyermeket, milyen szép dolog. Aztán Jézushoz vezetni őket, hogy megáldja őket a keresztelés szentségének kiszolgáltatásánál. Székely, magyar népünk jövője, de egyházunk felvirágzása is azon múlik, hogyan fogadják a mai magyar édesanyák és édesapák Isten ajándékaként a gyermekeket, és hogyan nevelik őket. „A nemzet jövője az anyák térdén ring” — mondotta Napóleon, és mennyire igaza van.
Drága jó testvéreim!
A magyar római katolikus egyház október 8-án ünnepli a Boldogságos Szűz Anyát, mint a Magyarok Nagyasszonyát.
Mária, édesanyánk, Neked ajánljuk a magyar családokat, plániáink családjait. Te vigyáz rájuk, hogy az egykor elrebegett esküjükhöz mindig hűségesek maradjanak. Hiszen ők a legnemesebb szándékkal álltak az oltár elé. Elhagyták apát, anyát és ketten egy testé lettek.
Tudjuk, hogy az élet tele van kisértésekkel. Szűz Anyánk, könyörögj, hogy „amit Isten egybekötött, azt ember el ne választaja!”
Add meg, hogy a hitben és a szeretetben kitartsanak, s hitet és szeretetet árasszanak családjuk körében.
A Magyarok Nagyasszonyának oltalmába ajánljuk a gyermekeket is. Ő vezesse őket Jézushoz, hogy „tegye rájuk a kezét” és áldja meg őket! Ámen!
Csiszér Imre, erszébetbányai plébános
