Krisztusban drága jó testvéreim!
Mikor Árpádházi Szent Erzsébet özvegy lett, elhagyta Wartburg várát és a tökéletes szegénységet választotta. A főurak és az egyszerű nép egyformán örültnek tartotta, sógora pedig a világ bolondjának nevezte. Halála után négy évvel a pápa szenté avatta s ekkor Marburgban, 1236 május 1-én érsekek és püspökök és legalább egymillió ember jött össze sírja körül. II. Frigyes császár levette fejéről a koronát és Szent Erzsébet koporsójára tette és ezeket mondta: „Ha nem tudtalak császárnővé koronázni a földön, fogadd tiszteletem jeléül ezt a koronát, mert Isten országában már királynő vagy.”
Emberileg nem lehet megérteni, puszta ésszel nem lehet felfogni, hogy egy 24 éves fiatal nő ekkora tiszteletben részesüljön, hogy ilyen rajongás vegye körül az egész világ részéről. Mi a titka?
Az, hogy megértette Krisztus tanítását, és teljesen e tanítás szerint rendezte be életét. Elhagyta a világi pompát és a főúri életet, a szegénységet választotta. Tökéletesen megértette, amiről a mai evangélium beszél. Sajnálatos dolog, hogy a szavakat félre lehet érteni, félre lehet magyarázni, mikor Jézus azt mondja: „Boldogok a szegények”, az emberek megbotránkoznak, hiszen korunk társadalma a gazdagságot isteníti, a gazdag embert helyezi előtérbe és szinte istenek kijáró imádatban, tiszteletben részesíti. Jézus azonban nem a szegénységet akarja, hanem az anyagiaktól való függetlenséget. És ezt magyarázza ma félre az anyagias világ. Jézus azt akarja, hogy fölszabaduljunk a mindennapi szorongástól. Jézus azt akarja, hogy fölszabaduljunk a mindennapi rabságból. Jézus azt akarja, hogy nyerjük vissza magunknak a rohanó világunkban a helyes istenképünket.
Drága jó testvéreim!
A mai evangélium végső soron Krisztus követéséről szól. Ezen az úton az első követelmény az Isten parancsainak a megtartása. A tökéletes Krisztus követéshez azonban ez nem elég. Le kell mondani a földiekről, hogy miénk lehessen az örök kincs. A gazdag ifjú esete világosan szemlélteti, hogy aki nem tud lemondani, elveszíti Jézust, aki viszont minden elhagy Jézusért, megtalálja Őt, és százszoros jutalmat kap már itt a földön és ráadásul a mennyországot. Ezt ígérte Jézus az ő apostolainak és minden követőjének.
Ezt mondja a mai evangéliumban Jézus: „Nehéz a gazdagnak bejutni a mennyek országába.” Ezt röviden így fogalmazhatnánk meg: a gazdagságnak vannak akadályai.
A gazdagság tehát akadály a mennybe vezető úton. Ezért nem követe végül is Jézust a gazdag ifjú: nagy vagyona volt s nem bírt arról lemondani. A földi vagyon tehát visszahúzó erő, nagy kolonc, mely akadályozza Krisztus követését.
Helyesen kell vélekednünk és gondolkodnunk a földi dolgokról. Belátni, hogy a vagyon nem cél kell legyen az életünkben, hanem csak eszköz az emberhez méltó élethez. A legnagyobb érték az életünkben az Isten és csak az lesz igazán boldog, aki Istent magáénak mondhatja, aki Istent célként magába be tudja fogadni. Jól mondja Jézus a Hegyi beszédében: „Ahol a kincsed, ott a szíved is!” Ha a szíved a földiekhez túlságosan is tapadd, ragaszkodik, magad is földies leszel, földiesen fogsz csak gondolkodni és ez nem méltó az Isten országához. De ha Istent tekinted legnagyobb kincsednek életed folyamán, boldog leszel Istenben a sok nehézség ellenére is.
A pénz nem boldogít, de jó, ha van. Sajnos sokszor elfordítja lelkünket az örök céltól és sokszor bűnbe ránt. Aki a földieknek él, nem is igen kívánkozik az örök kincsek után. Ezért szemlélteti Urunk a gazdagság átkát érdekes hasonlattal, amikor azt mondja: „Könnyeb a tevének a tű fokán átjutni, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országában.”
Ferrarai Szent Vince mondja: „Az anyagi vagyon a forró fazékhoz hasonlít, vigyáz, meg ne égesd vele magadat.”
Egy amerikai milliomos és pénzkirály, aki vasúti kocsikat gyártott, öregkorában bevallotta, hogy egyszerű munkásemberként boldogabbnak érezte magát. „Sokkal elégedettebb voltam, amikor csak egy dollár volt a vagyonom s egyik napról a másikra éltem, egésznap keményen dolgoztam. Az egyszerű étel is jobban ízlett, mint ma az ínyenc falatok. Kevés gondom volt és jó aludtam. Akkor voltam igazán boldog.” – vallja magáról ez az amerikai milliomos pénzkirály.
Drága jó testvéreim!
Az egykori remetéről, Szofroniuszról tartja a legenda. Elhagyta egyszer a remetei magányát, hogy részt vegyen egy búcsújáró helyen tartott szentmisén. Tudatosan vagy akaratlanul kifordítva vette a hátára a köpenyét. A zarándokoknak szemet szúrt a furcsa viselet, és csúfolni kezdték a remetét. Valaki figyelmeztette kifordítot köpenyére, mire ő ezt mondta a gúnyolódó embereknek: „Újjal mutogattok rám, mert rendetlenül van rajtam ez a köpeny. Azon viszont nem csodálkoztok és nem botránkoztok, hogy kiforgatjátok az evangéliumot és Isten törvényeit. A felrúgott erkölcsi rendből nagyobb kár származik, mint a kifordított köpenyemből…”
Az örök életért lelkesedő ifjú fellélegezve és bizonyos büszkeséggel vallotta meg Jézusnak, hogy Isten parancsait gyermekkora óta megtartotta. Bárcsak mi is büszkélkedhetnénk ilyesmivel! Ám az Úr nem érte be ezzel a vallomással. Figyelmeztette a gazdag ifjút, hogy a mindenki számára kötelező törvények útján kívül van egy olyan út is, ami magasabbra vezet. Ez pedig nem más, mint a szegénység vállalása és Krisztus követése. Nem ítélte el a gazdagságot, de elvetendőnek tartotta, ha ezt rosszul használjuk és akadály lesz az Ő követésében.
Aranyszájú Szent János mondotta egyik prédikációjában a következőket: „Olyan a vagyon, a pénz, mint a tövis. Ha nyitott tenyerünkbe helyezzük, nem tesz kárt benne. Ha azonban összeszorítjuk tenyerűnket, beleszúr a húsúnkba és fájdalmat okoz. Így vagyunk az anyagi javakkal is. Ha tenyerünkön hordjuk, ha Isten dicsőségére, az emberek megsegítésére használjuk, akkor nem okoz lelki sebet. Ha azonban kapzsi módon szorongatjuk, és önző módon csak a saját magunk érdekében használjuk, akkor komoly veszedelmet jelent. Ez azért is ostoba magatartás, mert a halál úgy is kiragadja a kezünkből.”
Milyen kár, hogy a gazdag ifjú nem tudott helyesen dönteni és leverten távozott. Milyen sokan járnak ma is sajnos így az ő nyomában. Ha Isten dicsőségére és az emberek megsegítésére használjuk anyagi javainkat, gazdagságunkat, akkor a szeretet szempontjából mi is megtapasztaljuk, hogy milyen végtelenül nagyon gazdagok vagyunk. Minél többet adunk másoknak belőle, annál több marad nekünk.
Drága jó testvéreim!
Beszéljünk, elmélkedjünk egy kicsit a lemondás jutalmáról is. Péter apostol odaáll Jézus elé és ezt mondja Neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk és követtünk Téged.” Mintha azt éreznénk ki Péter szavaiból, hogy gyere Mester kössünk alkut, gyere fogjunk kezet, hogy ezért mi lesz a jutalom. Jézus viszont tudta, hogy Péter valóban mindent elhagyott társaival, sokakkal együtt! Jézus Péternek, társainak és sokaknak „százannyit” ígér és ráadásul az „örök életet.”
Jézus azoknak, akik le tudnak mondani a földiekről a mennyek országáért, azt mondja: „Százszorosan visszakaptok mindent.” Nem jár rosszul az, aki Istennek szenteli az életét. Lelkiekben gazdagodik olyan mértékben, amennyire lemond a földiekről. Látszólag odaadja mindenét: idejét, erejét, munkáját, vagyonát Istenért. De Istent nem lehet a nagylelkűségében felülmúlni. Az önzetlen Istenszolgálatért jutalom jár, már itt a földön és egykor az égben, a mennyországban is.
Aki például támogatja az Egyházat, a templomot, az evangélium terjedését, annak Isten valamilyen formában, de százszorosan vissza fogja adni. Ugyanezt mondhatjuk a karitatív munkáról, a rászorultak segítségéről is. A jótettekre fordított pénz a legjobban kamatozik.
Aki bőkezűen adakozik, nem egyszer jobb sorsban él, mint aki elzárja a szívét embertársai elől. Isten másképp gondolkodik, mint mi és más az Ő gazdálkodása is, mint a miénk. Még akkor is, ha csak ugyanannyit kapnak vissza, érdemes jót tenni, hát még jót tenni a százszoros jutalomért. Sőt, Isten önmagát ígéri nekünk. Ábrahámnak is ezt mondta: „Én leszek a te igen nagy jutalmad!” Kell-e ennél több nekünk testvéreim, hogy tudjuk jó tetteinkért a legnagyobb jutalom az Isten? Érdemes tehát Istennek kölcsönt adni a jócselekedetek által.
Lakodalomban jelentette ki egy gazdag ember a következőket: „Kár, hogy az ember a pénzét halálakor nem viheti magával.” A vendégek között jelenlévő pap rögtön meg is felelt ennek a gazdag embernek: „Téved uram! Mindenki magával viheti, ha akarja.” Csodálkozva kérdezte a gazdag ember: „Hogyan?” A pap így válaszolt: „Jézus ígérete szerint: Amit egynek a legkisebbeknek tesztek, azt nekem tesszitek. Amit jó szívvel embertársainknak adunk, annak odaát nyerjük el a jutalmát. Így vihetjük magunkkal a pénzünket halálunk után!”
Drága jó testvéreim!
Okos ember azt becsüli igazán nagyra, ami valóban értékes. Nem keveri a salakot össze az arannyal. A földieket csak eszköznek tekinti az örök üdvösség elnyeréséhez. Jól gazdálkodik, amikor vagyonát jóra fordítja. Vagyona által másokon is segít és saját magát is gazdagítja lelkiekben és jó cselekedetekben.
Szent Ambrus ezt mondja: „Sokkal jobb áldottnak és boldognak lenni, mint gazdagnak lenni.” Az igazi boldogságot azok élvezik, akik függetleníteni tudják magukat a földiektől. Erre a nagy bölcsességre segítsen el minket az Isten. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
