Úton reményünk felé!

Mi, emberek, mindannyian keresünk valamit: nyugalmat a rohanó világban, választ a kérdéseinkre, erőt a mindennapok küzdelmeihez. Az adventi időszak arra hív, hogy ne csak a külső, hanem a belső fényt is megpillantsuk: keressünk és vigyünk reményt oda, ahol kilátástalanság és reménytelenség uralkodik.

December 1. és 24. között „Úton reményünk felé” címmel minden nap egy-egy rövid hangüzenettel készülünk, amelyekben közösen fedezhetjük fel az advent igazi lényegét. Olyan gondolatokat, morzsákat osztunk meg Önökkel, amelyek segíthetnek abban, hogy ezen az úton ne egyedül haladjunk, hanem egymásra találva erősödjünk meg. Olyan üzenetek lesznek ezek, amelyek rámutatnak arra, hogy a remény mindig velünk van, még akkor is, amikor a világ sötétebbnek tűnik.

Az adventi, reménykeltő üzenetek meghallgatására minden este 21 órától lesz lehetőség rádiónk hullámhosszán keresztül, illetve itt, a Facebook oldalunkon, melyeket püspökeink, papjaink, önkénteseink és munkatársaink készítenek.

Tartsanak velünk ezen a különleges úton, ahol minden lépés a remény, a béke és a szeretet felé vezet. Mert az advent igazi lényege nem a külső ünneplés, hanem az a belső átalakulás, amely ezen az úton történik velünk.

About the author

Emese