Krisztusban drága jó testvéreim!
Újra itt van advent. A kereszténység számára a Krisztusra való várás és a Vele való találkozás szent időszaka. Nagy költőnk Ady Endre utolérhetetlen zseniállítással ragadja meg az advent lényegét Az Úr érkezése c. versében, amikor így ír:
„Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul,
Átölelt az Isten.”
Az advent jelentése: ünnepélyes megérkezés. Ha pedig valakinek a megérkezésére szoktunk várni, általában felkészülünk rá. Igyekszünk, hogy elkészüljön az ünnepi étel, sütemény, virág, gyertya ott legyen az asztalon, kitakarítjuk a lakást, rendbe tesszük a szobát. Mennyivel érvényes ez akkor, ha a vendég maga az Isten. Karácsony négyhetes előkészületében erről van szó: várakozzunk, előkészülünk, felkészülünk, éberebbek vagyunk, virrasztunk, bűnbánatot tartunk. Ezek kell, hogy legyenek a keresztény ember jellemzői az adventi időszakban.
Mindenki tudja, hogy ami egyszer elkezdődött, annak egyszer vége is lesz. Nos, ez a világ egyszer elkezdődött, tehát egyszer vége is lesz. De az életünkkel is így van: valamikor elkezdődött és valamikor el is érkezzünk a végéhez is. Számunkra a halál pillanata lesz a világ vége. Az egész Ószövetség évezredeken át várta a Megváltó érkezését. Aztán eljött. Azóta több mint kétezer éven át várjuk az Úr második eljövetelét. És valamennyien várjuk halálunk óráján a Bíró érkezését. Ezt hallottuk az evangéliumban Jézus ajkáról: „Emeljétek föl fejeteket.” Amikor a gyerek rosszat tesz, lehajtja a fejét. Olyankor rászolunk: „Nézz csak a szemembe!” – és fölemeljük az arcát, hogy tekintetünkön olvashassa ítéletét. Így állunk majd egyszer mi is Bírónk előtt. „Emeld föl a fejedet!” – mondja majd Ő is. És Jézus személben látjuk mindazt a sok rejtett rosszat, amit az emberekkel cselekedtünk. De talán a jót is, amit nem látott más, csak az Isten.
A várakozásban benne van az izgalom, a drukkolás, vajon, ha megérkezik mit fog szólni, vajon meg lesz-e elégedve az én felkészülésemmel. És éppen ezért a várakozásunk nem tétlenséget jelent, hanem állandó tevékenységet.
Drága jó testvéreim!
Az advent, a karácsonyra való készülődésünk elkezdődött. Adventi koszorúnkon hála Istenek, hogy meggyújtottuk az első gyertyát. Ez a gyertya jelképesen is a közöttünk és bennünk egyre növekvő, és az egyre nagyobb tért hódítani akaró fényre utal. Látni fogjuk, hogy advent vasárnapjainak üzenete az éberségre, a bűnbánatra, a megtérésre, az eljövendő Megváltóra való várakozás megélése lesz. De nézzük csak meg, hogy mi is az advent üzenete? Az, hogy az Úr közel van. Milyen mélységes üzenet ez! Valóban ez egy adventi ige, közel van hozzánk és mi Őhozzá. Mi nagyon sokszor úgy gondolkodunk, hogy a mi adventünk, a mi készülődésünk. Ez valóban így van, mert készülünk arra, hogy megemlékezzünk Jézus születéséről. Most az advent kezdetén, megkérdezhetjük, hogy vajon lesz-e, vajon van-e nekünk adventünk? Ezt nem tudom és ezt mindenki maga, kell megválaszolja, de Istennek mindig volt és van adventje! Az igazi advent nincs naphoz, azaz négy vasárnaphoz kötve. Valahányszor a mi Urunk közeledik felénk, akár várjuk, akár nem abban a pillanatban advent van. Igen kedves testvéreim, Isten a világ és az ember megteremtése óta közeledik az emberhez. Az embert mindig a maga barátságába, közelségébe akarta fogadni, de az ember nagyon sokszor úgy viselkedett, mint az az állat, akinek fejét a járomba be akarják tenni, és az húzza el onnan. Pedig Isten nem rabszolgává akar tenni, nem járomba akar fogni bennünket, hanem Ő közel akar lenni hozzánk. Nem mintha neki lenne szüksége ránk, hanem mert az Ő életében akar bennünket részesíteni. Hányszor és hányszor, talán naponta tapasztalhatjuk emberi kapcsolatainkban ugyanezt a jelenséget. Valaki fele közeledni akarunk, valakit meg akarunk ajándékozni önmagunkkal, és azt tapasztaljuk, hogy kihasználnak, elutasítanak. Azt hiszem visszaemlékezünk arra, hogy milyen fájdalommal és keserűséggel jár ez. Az Úr közel van! Ő közeledni akar felénk, ha mi megnyitjuk szívünket, lelkünket, életünket és befogadjuk Őt. Nem nagy dolgokról van szó, hanem csupán elfogadni azt, hogy Isten közeledik felém. Sokszor fel sem tudjuk fogni, hogy mit jelent ez. Egy olyan Valaki közeledik felénk, aki nagyon szeret minket, függetlenül attól, hogy mi milyen álláspontra helyezkedünk. Ha nem fogadjuk Őt el, nem lesz Ő szegényebb, Ő nem fog üresebb lenni ezáltal, de mi annál inkább.
Drága jó testvéreim!
Ha végignézzük a saját életünket, azt hiszem találunk olyan helyzeteket, amikor elutasítottuk Őt. Amikor más egyéni, vagy mulandó értéket választottunk Isten helyett. Isten a történelembe belépett, amikor egyszülött Fiát küldte a földre. Ennél közelebb az Isten nem jöhetett volna az emberhez, amikor felvette ugyanazt az emberi természetet, mint amilyen nekünk van, csak azért, hogy velünk sorsközösséget vállaljon, hogy velünk együtt legyen. Ma is, az én életemben is közeledni akar, ha nem is abban a formában, ahogy ezelőtt kétezer évvel tette. De közeledni akar azzal, hogy naponta akar találkozni velem az imádságban, találkozni akar az emberekkel való kapcsolataimban, a munkámban, egy - egy igazán rászoruló ember személyében, közeledni akar azzal, hogy egy segítségre szoruló embert küld hozzám és neki, ha tudok segítek, vagy legalább mellette vagyok és együtt érzek vele. Egy alkalommal, egyik embernek álmában megjelent Isten és azt mondotta neki, hogy másnap meg akarja őt látogatni, - kész lesz-e befogadni őt. Az ember nagyon meglepődött és azt mondotta, hogy szívesen befogadja. Ezért reggel korán felkelt, kitakarította a lakását, rendbe szedte magát, szépen felöltözött és várta az Urat. Délelőtt becsenget hozzá egy koldus, és egy darab kenyeret kér, mert már három napja nem evett semmit. A mi emberünk azt válaszolta, hogy most nem tud adni, mert várja az Urat és nem ér rá, ilyen kis dolgokra nem tud figyelni. A déli órákban bekopogtat hozzá egyik öreg szomszédja, hogy segítsen neki kirázni a szőnyeget, mert karácsonyi nagytakarítást végez és nincs aki segítsen neki. Elnézést kérek - válaszolta, de nem tudok segíteni, hiszen most szépen fel vagyok öltözve, és nem piszkolhatom össze magam, mert várom az Urat. Az este beállta előtt felhívja telefonon egyik munkatársa, és elkezdi panaszolni neki, hogy ma milyen rossz napja volt, mert már reggel fáradtan ment dolgozni, egy kicsit idegesebb volt ő is és a főnöke is és összekoccantak. Erre idegesen az ember belekiabál a kagylóba, hogy hát ne töltse az ő fejét most ilyen dumákkal, neki most nincs ideje végighallgatni a baját, mert várja az Urat, és akármelyik percben bekopoghat, és ezzel letette a kagylót. A nap is lassan lement, és ő furcsán kérdezte magában, hogy hát ilyen ez az Úr, megígéri, az ember várja, készül, kiteszi a lelkét, és nem jön. Na hát ilyen hangulatban lefekszik, és nagy nehezen elalszik. Az Úr ismét megjelent álmában neki és az ember első kérése az volt, hogy hát miért nem jöttél, hát annyira vártalak. Erre az Úr szelíden ránéz, és csak ennyit mond: még hogy én nem jöttem. Hát nem nálad voltam ma háromszor is és te mindig elutasítottál. Hát hogy - hogy nálam voltál, hiszen egész nap otthon voltam és ablakra szegezett szemmel vártam, hogy gyere. Na látod, ez a baj, hogy csak nézted, hogy jöjjek, de mikor ott voltam ma a koldus, a szegény öreg néni és a munkatársad képében nem láttál meg engem.
Testvéreim!
Mint minden példa ez is sántít, de azt hiszem értjük, miről van szó. Nekünk nem adatott meg, hogy Isten közeledését úgy éljük meg, mint az ezelőtt kétezer évvel élő emberek. De, mint akkor, sokan nem ismerték fel, ma is sokan nem ismerik fel, hogy jön. Egy kicsit nézzünk szét magunk körül, járjunk nyitott szemmel, figyeljünk a mellettünk zajló életre és mindjárt, észrevehetjük, hogy Isten milyen sok formában akar hozzám közel férkőzni, velünk találkozni. Sokszor mi nagy kinyilatkoztatásokat várunk, nagy megrázkódtató élmények után futkorászunk, de Isten közeledése nagyon egyszerű, csak mi emberek, mint mindent szeretjük ezt is elkomplikálni.
Drága jó testvéreim!
A mai evangélium alapján gondolkodjunk el a jelekről és a fölszólításokról! A jelek: Jézus itt arról beszél, hogy a világot összetartó erők megrendülnek. Ez azonban nem csupán a világ végén jelentkezik, hanem az egész történelem folyamán, tehát napjainkban is. Egyik helyen földrengés, másik helyen szárazság, más helyen árvizek és sorolhatnánk még a sort sajnos. Ezek a jelek nagy figyelmeztetések: „Ember, ne bízd el magad!” Büszke lehetsz a tudományodra, technikádra, gépjeidre, építményeidre, de mindezt csak a földre építetted. De egyik pillanatról a másikra felmorajlik a föld és maga alá temeti emberi alkotásaidat, amelyekre oly büszke vagy. Büszke lehetsz fiatalságodra, egészségedre, kisportolt, kigyúrt testedre, de jön az öregség, jön a betegség, és hová lesz a büszkeséged? Mindezek figyelmeztetnek: „Ember, ne bízd el magad!” Jó volna, ha a ma emberre nagyon odafigyelne a jelekre!!! Aztán ott van az evangéliumban Jézusnak a felszólításai: - fegyelmezzétek magatokat: legyünk urai önmagunk cselekedeteinek! Fegyelmezetlen életed mennyi szomorúságot, mennyi keserűséget, mennyi szenvedést, mennyi könnyet okoz az életedben és környezeted életében. Légy ura önmagadnak! - virrasszatok: az élet nagy veszedelme, hogy az ember automatává válik: munka, étkezés, tv, szórakozás stb. Egyik nap csak telik a másik után. Nem szabad, hogy a körülmények irányítsák az életünket, nekünk kell a körülményeket irányítanunk. Ezért fontos, hogy szentmisére járjunk, Isten igéjét hallgassuk, hogy a mindennapok rohanása el ne terítsenek örök célunktól. Legyünk éberek ebben a rohanással teli világban! - imádkozzatok: amikor házasságot kötünk, még nem tudjuk igazán, kivel is kötjük össze az életünket, ezt majd az együttélés mutatja meg. Amikor hívatást választunk, vagy vállalkozásba fogunk, még nem tudjuk, mit hoz a jövő. Bármilyen körültekintők is vagyunk a döntéseinkben, mindig marad bizonytalanság bennünk: vajon jól döntöttem-e? Ami annyit jelent, hogy Istennek is van beleszólása sorsunk alakulásába. Ő pedig a rosszból is tud jót kihozni, a görbéből egyenest csinálni, a rosszhoz is add erőt, hogy el tudjuk viselni. Na ezért kell imádkozni kitartóan!
Drága jó testvéreim!
Már nem sok idő választ el a karácsony szent ünnepétől. Isten mindennap akar közeledni felém, most is ezen a szent ünnepen, a kérdés csupán az, hogy nekem személy szerint milyen adventem akarom, hogy legyen? Csak Jézus jöjjön felém, vagy pedig kettős legyen a találkozás? Az advent nagy misztériuma, titka: Ő indul felém, én indulok-e feléje!!! Adja Isten, hogy mindannyian itt a közösségben is, és külön – külön személy szerint is el tudjunk indulni az Űr felé, hogy ne csak Ő jöjjön felém. Kérünk Téged, most advent folyamán, hogy a szeretetet növeld bennünk. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
