Krisztusban drága jó testvéreim!
Az Ószövetség népe a családi életet és benne a gyermeket tartotta a legnagyobb istenáldásnak. Ennek egyik oka az a remény volt, hogy az ő családjából származik talán a Megváltó, akit az Isten megigért őseiknek. Vagy ha erre nem is mertek gondolni, azt minden estre remélték, hogy az ő utódaik is részesei lesznek a messiási ország javainak. Ezért megérthetjük a „magtalannak” csúfolt Erzsébet asszony örömét, amikor Jeruzsálemből hazatérő férje ezzel a jóhírrel köszöntötte: fiú gyermekünk fog születni. Igaz, hogy maga Zakariás sem hitte el az angyal üzenetét, amikor ezt az örömhírt a tudomására hozta az áldozati oltár mellett. Ezért is némult meg és csak írásban tudja közölni Erzsébettel az örömhírt. Isten számára ugyanis semmi sem lehetetlen. Mikor aztán az ígéret beteljesül, a gyermek megszületik, ismét rendkívüli esemény történik. A névadásra érkezet vendégek előtt Zakariás egy táblácskára írja atyai döntését: János legyen a gyermek neve, és ebben a percben visszanyeri beszélő képességét. Ennek láttára meglepődnek és ezt kérdezgetik a rokonok: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? A Szentlélek által megvilágosítva Zakariás maga válaszol kérdésükre: A Magasságbeli prófétája lesz, az Úr előtt halad, hogy előkészítse az útját.
Ez a magyarázata annak, hogy egyházunk őt választja adventi útitársunknak és az ő vezetésével akar előkészíteni Jézus kegyelmi eljövetelére. Akárcsak Jézus, éppen úgy Keresztelő János gyermekkorát is homály takarja. A Szentírás mindössze ennyit ír róla: „A gyermek növekedett és lélekben erősödött.” A pusztában élt addig a napig, amig nyilvánosan fel nem lépet Izraelben. Ebből a néhány rövid szóból is kiviláglik, hogy János lelkében nem veszett el az isteni meghívásnak a magva. Gondosan ápolták a vallásos szülök, de leginkább a Szentlélek, aki már anyja méhében megtisztította az eredeti bűntől. Az előbb idézett szövegből „A gyermek növekedett és lélekben erősödött” az is kiderül, hogy korán elhagyta a szülői házat, bár az is meglehet, hogy szülei korán elhunytak. A pusztai magány lett az otthona, hogy egészen az Istenné lehessen.
Drága jó testvéreim!
Keresztelő János Isten törvényében találta gyönyörűségét és egyedül Őt akarta szolgálni. Ezét nem hízeleg és nem fél a világ hatalmasaitól. Bátran szemére veti Heródes királynak házasságtörő viszonyát Heródiással. Keresztelő János kemény szavai felébresztik a király alvó lelkiismeretét és megkíméli a próféta földi életét. A Heródes oldalán álló asszonynak azonban a szerelem és a hatalom az istene. A prófétai szó nem a bűnbánat, hanem a gyűlölet és a bosszú érzését fakasztja a szívében. Addig mesterkedik, míg sikerült Jánost elnémítani, börtönbe záratni. A rabságban sínylődő János elküldi tanítványait Jézushoz. Ekkor hangzik el néhány mondatban az a rövid jellemrajz Jánosról Jézus ajkáról, amelyben így nyilatkozik előhírnökéről: Miért mentettek ki a pusztába? Hogy széltől lengetett nádszállat lássatok? Vagy miért mentettek ki? Hogy kényelmes ruhába öltözött embert lássatok? Aki kényelmes ruhában jár, királyi palotában lakik. Miért mentettek tehát ki? Hogy profétát lássatok? Igenis, mondom nektek, profétánál is nagyobbat… Ó, testvéreim, hol vagyunk mi Keresztelő János jellemétől. Ha rólunk akarna Jézus véleményt mondani, nem kellene-e könnyen a széltől lengetett nádszálhoz hasonlítson? Milyen könnyen levetjük magunkról régi és hagyományos értékeinket, meggyőződéseinket, ha a világ, ha az érdekek úgy kívánják. Milyen könnyen túltesszük sokszor magunkat Isten parancsain, mert egyesek azt elavultnak tartják, és a világ hazugságait követjük helyette. Elfelejtjük, hogy isten törvényei erősebbek, mint a világ által összefabrikált követendő hazug törvények, amelyek az embert manipulálják és félrevezetik. De sajnos mégis ezeket követjük és nem a tízparancsolat két kőtábláját. Az Isten által adott két kőtáblát a ma embere széttöri és más törvényeket, parancsokat követ, amelyek tévútra vezetnek. Keresztelő János mindent tudja és ezért nem hajlik meg a világ hatalmasai előtt. Inkább életét áldozza fel, inkább a feje kerüljön Salomé tárcájára, mint a meggyőződése. Ő tudja, hogy életének akkor van értelme, ha teljesíti hívatását és az embereket Jézushoz vezeti. Vajon ami életünket mi a hívatása, mi az értelme?
Drága jó testvéreim!
Senki sem tagadja, milyen nagy és értékes találmány a televízió. Ma már szinte minden lakásban megtalálható. Láthatatlan sugarakon átjön az ismeretterjesztő és a szórakoztató műsor. Ezen készülék által a szobánkban található az egész nagy világ. Így terjed az emberek között a hír, a szenzáció, a szórakozás, de sajnos a félrevezetés, a hazugság is. És hogyan terjed az Isten országa? Úgy, hogy minden keresztény ember egy-egy tv készülék: az életén olvasható le, milyen számára az Isten országa. A mai evangéliumban hallhatuk János ajkáról: „Készítsétek az Úr útját egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá.” Ez egy adventi üzenet mindannyiunk számára. Készítsük igazságban, szeretetben és békeségben.
Testvéreim!
Készítsük az Úr útját igazságban!
A vadállat egyedül járja az erdőt, de az ember nem vadállat. Robinson is egyedül lakja szigetét, de az ember nem hajótörött. Az ember valójában csak közösségben képes emberré lenni. Ez azt is jelenti, hogy állandóan hatással vagyunk egymásra. Nemcsak annyit jelent ez, hogy a cipőmet más csinálta, a ruhámat más varrta, a kenyeremet más sütötte. Elsősorban úgy vagyunk hatással egymásra, hogy életemet, lelkületemet és fölfogásomat mások alakítják. Az egyik ember a másik számára lehet út az igazságra, de sajnos a hazugságra is, lehet út a jóra, de sajnos lehet a rosszra is, lehet az üdvösségre, de sajnos lehet a kárhozatra is. „Készítsétek az Úr útját” – ez most jelent, hogy küzdjünk a hazugság és a megtévesztés ellen. Miért tagadják milliós tömegek az Istent? Talán meggyőződtek róla, hogy nincsen? Miért hagyják el vallásukat és hitüket milliók? Talán rájöttek, hogy tévedtek? Dehogy! Egyszerűen áldozatai lettek a propagandának. Mert a hazugságnak is vannak apostolai. Mit érez Isten ítélőszéke előtt majd az a szülő, aki körülnéz és nem látja ott a gyermekét? Elvitte sajnos a hazugság. És miért vitte el? Mert a szülőtől nem kapta meg az igazságot. Mert a szülő vallásosága sem volt sokszor igazi, mert inkább taszított, mint vonzott. Legyünk hitelesek, igazságosak hitünkben és nevelésünkben!
Testvéreim!
Készítsük az Úr útját szeretetben!
III. Fülöp spanyol király feleségéről van feljegyezve, hogy a fényes palotában, a nagy semmitevésben és a folytonos szórakozásban megunta az életét. Búskomor lett. Akkor Luna gróf megígérte, hogy egészen rendkívüli szerenádot ad neki. Felcsigázta Izabella kíváncsiságát. Végre valami új, valami szokatlan történik! Luna gróf összegyűjtötte Madridban a bénákat, nyomorultakat és a testileg fogyatékosakat. Elvitte őket a királyi palota elé. A királyné kivilágított ablaka előtt elkezdtek könyörögni támogatásáért. A királyné kilépet az erkélyre és azt látta, mintha Madrid egész nyomorúsága ott állna a szeme előtt. Megértette a szerenádot. Megszűnt a búskomorsága. Ettől kezdve annak élt, hogy segítsen a rászorulókon. Megtalálta élete célját és tartalmát. „Készítsétek az Úr útját” – ma ez azt jelenti, hogy elsősorban nem anyagiakkal kell segíteni, mert sajnos a szeretett fogy egyre inkább el ebből a világból. Borzasztó ez a nagy szeretet fogyatkozás, amit tapasztalunk. Ha nem akarjuk, hogy megfagyon a világ és megdermedjenek a szívek, akkor nekünk kell osztani a szeretetet. Milyen jó a hidegben egy meleg szóba!!! Hát miért nem akarunk egy meleg kályha lenni mások életében? Mert a kályha nem ér semmit, ha hideg és a melegre van szükség! Ám velünk van Jézus szíve, velünk a szeretet lelke: ezért van amivel befűtsük szívünket, hogy áraszthassuk a meleget! Legyünk hitelesek a szeretetben!
Testvéreim!
Készítsük az Úr útját békességben!
Ez az, amire vágyik a szívünk: a békesség! És miért nincs béke? Három oka szokott lenni: túl érzékenyek, túl önzőek és túl erőszakosak az emberek. A túlérzékeny folyton megsértődik, mindenben célzást gyanít. Bezárkózik keserűségébe, és nem tud fölengedni. Az önző mindig azt akarja, hogy övé legyen az utolsó szó, az ő kívánságát teljesítsék, körülötte forogjon az egész világ. Az erőszakos piszkálódik, kritizáló, támadó. Felfújja a kis dolgokat, csak hogy veszekedhessék. „Készítsétek az Úr útját” – ez azt jelenti, hogy elsősorban magunk legyünk békességesek. Nem sértődünk meg mindenen és nem is kesergünk mindenen. Megtanuljuk, hogy nem érdemes a kisdolgokat teljesen az élére állítani. Regensburgi Berthold ezt írja: „A világon minden a békét óhajtja, minden ezt az egyet akarja. Amikor éhe és szomjas vagyok, akkor eszem és iszom és megbékél a testem. Amikor fáradt és álmos vagyok, lefekszem, és megbékélnek idegeim. Amikor fázom, a kályhához megyek, és elönt a béke. Amikor pedig a meleg elől bemenekülök a hűvös szobába, ismét békét lelek. Békére szomjazik a madár a levegőben, a hal a vízben, a vad az erdőben…” Ezt a békét akarja hozni Jézus: kibékíteni az embert az Istennel, kibékíteni az embert az emberrel! Ezért énekelik karácsony estéjén az angyalok: „Dicsőség a magaságban Istenek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” Mi is csak akkor énekeljük az angyalokkal együtt, ha valóban a szívünkből érezük ezt a vágyat és nemcsak a szájunkkal akarjuk megvallani!
Drága jó testvéreim!
Egyik lelkipásztor panaszkodott egyszer, hogy az aznapi prédikációja nem tetszett sem saját magának sem és a híveknek sem. „Ők unták, az órájukat nézték, és ők is, én is vártam az Áment. Pedig elkészültem, de azt éreztem, hogy nem mondtam semmit. S ez egész nap bántot. Lelki beteg voltam.” – írja a lelkipásztor. Másnap egy levél volt a postaládába, bélyeg nem volt rajta, tehát személyesen dobta be valaki. A levélben ez állt: „Köszönöm, amit a tegnap mondott a templomban. Aznap feloldottam egy marék erős altatott, hogy végezek az életemmel. Aztán arra gondoltam, hogy előtte még elmondom a Miatyánkot: de a közepén elakadtam, elfelejtettem. Letettem a poharat, és elindultam abba a kis templomba, ahol kereszteltek, ahová édesanyám járogatott. Én sose mentem vele, pedig sokszor könyörögve hívott! A templomban meghúzódtam az utolsó sorban, s felfigyeltem egy mondatra: Az életnek az az egyik értelme, hogy megtalálja benne mindenki a maga útját, és azt is mondta: Kérjetek és kaptok, keresetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér az kap, aki keres az talál, s aki zörget annak ajtót nyitnak. Hazamentem, és kiöntöttem a pohár tartalmát. Most a magam keresésére indulok. Már tudom a Miatyánkot. Isten áldja meg ért!” S az érdekes az volt még a történetben, hogy a lelkipásztor nem emlékezett arra, hogy ezeket a szavakat mondta volna… Testvéreim! Adja meg a jó Isten, hogy ebben az adventben mindenki megtalálja a maga útját és az Istenhez vezető utat. Bárcsak el tudnánk dobni magunktól mindent, ami ez út megtalálását akadályozza. Bárcsak mindenki tudná a Miatyánkot, mindenki tudna tiszta szívből imádkozni.
Bárcsak mindenki az örök élet útját választaná! Istenünk arra kérlek, hogy tanításod által mindenki megtalálja e rohanó, békétlen világban a helyes utat. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
