Az 5–6. századi legendás szenvedéstörténet szerint Lúcia Siracusa városának előkelő családjából származott. Elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet Cataniának adott az ő vértanúsága által.
Lúciát állítólagos vőlegénye, egy pogány ifjú hurcolta a bíróság elé bosszúból, mert elesett a házasságtól és a hozománytól. A legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni.
Végül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet. Egyes legendaváltozatok szerint önmaga tépte ki szemét, melyet a kérő oly szépnek talált.
A hagyomány a Diocletianus-féle üldözés áldozatai között tartja számon Lúciát. Tiszteletének első bizonyítéka egy 5. századi sírfelirat a siracusai Szent János-katakombában, neve belekerült a római kánonba is.
Rómában a 6. század óta ünneplik, a középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Neve a lux (fény) szóból ered. Legendájából írók, költők és festők merítettek. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (Dante, aki sokszor fájlalta a szemét, Lúciát különösen tisztelte), a földművesek és a különféle kézművesek.
Urunk, Istenünk, védelmezzen és óvjon minket Szent Lúcia szűz és vértanú dicsőséges közbenjárása. Add, hogy égi születésnapját buzgón megüljük itt a földön, egykor pedig találkozzunk vele az örökkévalóságban. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Forrás, fotó: Magyar Kurír
