Krisztusban szeretett testvéreim!
A Kr.u. 2.sz. legnagyobb apologétája, hitvédője Szent Iréneusz, Lyon püspöke, a megváltásról szóló tanításában, arra a kérdésre kereste a választ, hogy: „Miért lett az Isten emberré?” Az egyházatya felelete egyszerű: „Azért lett az Isten emberré, hogy mi megistenüljünk”, pontosabban, hogy az emberiséget Istenhez hasonlóvá tegye. És ez egyáltalán nem túlzás, sem egy valótlan magyarázat, hanem egy elérhető valóság, hisz minden igaz kereszténynek ez a végső célja: Istenhez minél inkább hasonlóvá válni s ezáltal eljutni az Ő dicsőséges országába, szemlélni és dicsőíteni Őt egy örökkévalóságon át. Ugyanezt fogalmazta meg Szent János evangélista, csakhogy ő Jézusról, mint Isten testté lett Igéjéről beszél. Ő már „kezdetben” ott volt, mint örök Fiú, az „Istennél”. Benne mondja ki Isten teljes lényegét, általa hívja létre a mindenséget, benne hat át mindent, és általa részesít minden lényt a maga Fényében és Életében. Az Ige emberré lett, hogy Isten emberszeretete áradjon el bennünk. Valóságos emberi testet, természetet vett föl a názáreti Jézus személyében, hogy embernek lássuk az embert. Ez tulajdonképpen karácsony és a karácsonyi ünnepkör titka.
Ugyanezt a misztériumot költői képekben tárja elénk Damaszkuszi Szent János, aki lezárja a keleti egyházatyák sorát, a „Karácsonyi himnusz” című versében:
Csodás Urunk, ki megmentetted népedet a tenger lágy hullámait oszlatva szét, önként születve Szűztől, járható utat készítettél a mennybe nékünk. Áldva légy, ki egy vagy az Atyával s emberekkel is!
Megszentelt szűzi méh hordozta az Igét, ennek jelképe volt az el nem hamvadó csipkebokor. Közénk jött, ember lett az Úr, az ujjongásnak méhét megnyitotta már, s beteljesült, mit esdekeltek őskorok.
Fénylő csillag hirdette a bölcseknek Őt, a Szent Igét, ki eljött emberek közé, hogy értünk szenvedjen s bűnünket elvegye. Szegény barlangban, pólyák közt feküdt, s örülni látták Őt, ki Isten s ember is!
Drága jó testvéreim!
Karácsonykor az emberek valahogy megenyhülnek, megbékélnek egymással, bizonyítják, hogy megértik miért jött közénk az Isten. Azért, hogy az Általa megálmodott módon emberivé váljék az emberek világa. Ennek egyik alapfeltétele az, hogy földünkön egymásra találjon ember az emberrel. Ehhez viszont az kell, hogy felfedezzük egymásban az embertestvért, a velünk egy embert. Isten is így élt köztünk, így akart egyszerű emberként élni velünk. Többek között éppen azért, hogy Rá gondolva könnyebben lássuk meg azt, akik vagyunk, vagyis az embert.
Gyakran halljuk és hangoztatjuk is, hogy ’szeressük egymást’ vagy, hogy ’vegyük észre egymásban Jézust’. Ez mind szép és jó, azonban mindez csak akkor lehetséges, ha először meglátjuk egymásban az embert. Tehát itt valamiképpen hitünknek egyfajta próbájával állunk szemben. Akarva akaratlanul felmerül az emberbe a kérdés: Hogyan lennénk képesek egész lényünkkel elfogadni egy istálló gyermekéről, hogy ő Isten, ha nem tudjuk átérezni az emberekről, hogy ők testvéreink az emberségben? Mennyivel másabb, emberibb lenne a világ, ha pl. nem utasok, hanem emberek lennénk együtt a különféle közlekedési járműveken, és ha nem vevő és eladó, nem tanár és diák, nem főnök és beosztott, nem irigyelt vagy lenézett vetélytárs lennénk egymás számára, hanem mindenkor és minden helyzetben ember találkozna az emberrel. Mennyire más lenne a családi élet is, ha hitves a hitvesben nem ösztön - meg haszontársat látna, hanem embert, benső szeretetre éhes, gyakran vérző szívű embert.
Drága jó testvéreim!
Az ószövetségi Szentírásban olvassuk a vízözön történetét. A Szentírás szerzője ezt a természeti csapást Isten büntető ítéleteként értékeli. A bűnös szenvedélyekben fuldokló emberiség történetében így akart új, tiszta lapot nyitni. Mikor Noé és családja kilép a bárkából, szivárvány koszorúzza az eget, és Isten megígéri: nem bocsát többé vízözönt a földre. Isten meg tartja ígéretét, jóllehet a bűn újra meg újra befészkeli magát az emberek szívébe. Ez a körülmény arra készteti Istent, hogy tisztító erejével beavatkozzék történelmünkbe. Isten mindig megtalálja annak módját, hogy ígéretének fenntartásával kiutat találjon a bűn szennyes mocsarából és eljöjjön Noé bárkája, mely egy új világot zár magába. Ez történt az idők teljességekor, amikor Betlehemben, egy istállóban megszületett Jézus, hogy a szeretet vízözönét patakoztassa a világra. A bibliai vízözön, miután elvégezte pusztító, tisztító munkáját elvonult és Isten új szövetséget kötött az emberiséggel. Ezzel szemben a betlehemi, a karácsonyi, szeretetöröm olyan áradáskor hasonlítható, amely minden akadály ellenére végigvonul az emberiség történelmén. Ez a szeretet senkit sem akar elpusztítani. Nem az erőszak, hanem a szeretet erejével akarja új irányba terelni az emberiség életét. Mi történt karácsonykor? Nem kevesebb, mint az, hogy maga Isten jött közénk, hogy emberségünkben elvesse a szeretet magvát. A karácsonyi magvetés megtörtént, Isten szeretete kiáradt szívünkbe, de már meglevő szabadságunktól függ, hogy mikor és milyen mértékben bontakozik ki az életünk minőségét meghatározó szeretet. Már az eltelt kétezer esztendő során is megmutatkozott a krisztusi szeretetözön ereje. Az a körülmény, hogy Jézus kisdedként jött a földre, arra is figyelmeztet, hogy az isteni szeretet csak azokban fejti ki áldásos hatását, akik ezt a gyermeket a szeretet mozdulatával magukhoz ölelik. Csak azok emelkednek a szeretet magasságába, akik befogadják Jézust az életükbe. Tudnunk kell, hogy nem a tudomány, nem a művészet, nem a technika, nem az anyagi jólét, nem a rakéták repítenek az emberi élet csúcsára, hanem a szeretet. A technikai kultúra sírásója lehet az emberségnek, csak a szeretet kultúrája, a szív nemessége garantálja jövendőnket.
Drága jó testvéreim!
Joggal feltételezhetjük, hogy amikor a betlehemi angyalok Isten dicsőségéről énekeltek, a jövőre fordították figyelmüket. Látták Jézus életének és halálának üdvösséget szerző hatalmát. Szókratész negyven, Pláton ötven évig végezte tanítói tevékenységét. Jézus esetleg három évig prédikált, de tanítása sokkal nagyobb hatást gyakorolt az emberi történelemre, mint az összes bölcseké. Jézus nem festett képeket, ám a művészet legkiválóbb művelői: Michelangelo, Leonardo da Vinci tőle kapták ihletüket. Jézus nem írt költeményeket, de Dante és sokan mások tőle kölcsönözték témáikat. Jézus nem komponált zeneműveket, ám a legkiválóbb zeneszerzők: Bethowen, Mozart, Bach az ő dicséretére írtak számos zeneművet. Jézus egyedülálló ajándéka: az emberek megszentelése, az emberek üdvössége. Ezt nem adhatja sem a bölcselet, sem a tudomány, sem a művészet. Ez az Isten igazi dicsősége és ezt nem lehet meghiúsítani. Annak idején Amerika nyugati államaiban élő indiánok mindent elkövetek, hogy megakadályozzák a területükön áthaladó vasútvonal áthaladását. Mikor a sínek lefektetését nem tudták megakadályozni, egy gyorsvonatot akartak megállítani. Vastag kötelet húztak keresztül a síneken és mindkét oldalon ötven-ötven indián tartotta a végét. A mozdonyt természetesen így sem tudták megállítani, de a levegő tele lett repülő indiánokkal. Isten tervét nem lehet meghiúsítani. Minden emberi dicsőség porba hull és elenyészik, csak a szeretet dicsősége ragyog. Testvéreim az igazi öröm az legyen életünkben, hogy visszatalálunk Jézus Krisztushoz: MERT
„Ő nemcsak világit, hanem Ő maga a fény.
Ő nemcsak útmutató, hanem Ő az út.
Ő nemcsak valóságosan létező, hanem Ő a valóság.
Ő nemcsak élő, hanem Ő az élet.
Ő nemcsak nagy valaki, hanem Ő maga az Úr.
Ő az egyetlen, akiben Istent olyannak szemlélhetjük, mint amilyen a valóságban.
Ő az egyetlen, aki teljesen átlát, ismer bennünket, és mégis szeret.
Ő az egyetlen, akinél az ember teljesen megszabadul bűneitől.
Ő az egyetlen, aki lehetővé teszi az élet teljes újrakezdését.
Dicsőítünk Téged, áldunk Téged, imádunk Téged... ”
Ne hagyjuk kihűlni ezt a melegséget. Fogadjuk el Krisztusban az embert, azt az embert, aki ott él mindenkiben. Aki minden embert embernek fogad el, az képes befogadni az emberré lett Istent is. A végtelen szeretetében hozzánk lehajoló Istenünket fogadjuk szívünkbe, vigyük haza otthonainkba, őrizzük és adjuk tovább, hogy ezáltal örökérvényű gyümölcsöket teremhessünk az Örökkévalóság számára. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
