Krisztusban drága jó testvéreim!
A Szentírás beszámolója szerint Jézus harmincéves koráig Názáretben élt egy igaz ember, Szent József és a tisztaságos anya: Mária társaságában. Bizonyára nem zárkóztak el a rokonok és a barátok látogatásai elől, de szerény otthonuk hasonlított egy olyan szigethez, amelyet paradicsommá, a boldogság állapotához változtatott Isten különleges jelenléte. Ez az állapot azonban gyökeresen megváltozott, amikor Jézus elhagyta a názáreti családi otthont, elbúcsúzott édesanyjától, hogy megkezdje az emberek között nyilvános működését. A Jordán folyó partján beállt a bűnbánó bűnös emberek sorába és Keresztelő János tiltakozása ellenére jómaga is megkeresztelkedett. Tette ezt elsősorban azért, hogy közösséget vállaljon a bűnös emberiséggel, amelyet Ő akart megtisztítani szent vérének a fürdőjében. Nem hozott és nem hirdetett új gazdasági, új politikai programot, csak azt akarta, hogy megtisztulva a jó Isten tetszése szerint élhessünk.
Mióta ember él a földön, a folyóvíz mindig az élet és kultúra forrása volt. Vizek mellé építették a városokat, vizek mentén vezettek a fontos utak, a víz tette és teszi termékennyé a földeket, a víz tisztította és tisztítja ma is a levegőt. A vizek vitték és viszik a messzi távolba a hajókat és mosták és mossák tisztára, ami szennyezett. Jézus is a víz mentén építette fel Isten országát és a vizet tette meg az újjászületés szentségének. Testvéreim elmélkedjünk Jézus keresztségéről néhány gondolatot megosztva!
Elérkezett az idő, hogy Jézus megkezdje nyilvános működését. Keresztelő Szent János már meghirdette a bűnbánatot és a nép, minden irányból tódult a Jordánhoz. Jézus minden feltünés nélkül érkezett és észrevétlenül beállt a sorba, hogy megkeresztelkedjék. Semmi kivétel, semmi megkülönböztetés. Ezzel is jelezni akarja, hogy a kapu, amely Isten országába vezet, az alázatosság. A legtöbb ember ugyanis többnek, nagyobbnak és jobbnak tartja magát másoknál, ezért nincs helye az Isten országában. Maga Isten is tehetetlen a gőgös emberrel szemben, el van dugulva, nem engedi át Isten kegyelmét. Az egész ABC az A betűvel kezdődik: „Alázatosság.” Amíg itt hiba van, addig nem juthatnak tovább a B betűig: „Bűnbánat.”
János a bűnbánat keresztségét hirdeti, ezért döbben meg, amikor Jézus láp eléje. Hogyan keresztelje meg azt, akinek nincs bűne? Valóban, Jézus teljesen bűntelen, de azért jött, hogy magára vegye az egész emberiség bűneit. Tehát valamennyiük bűnével terhelve lép János elé. Ez a keresztelés, amit János osztott, még nem volt szentség, hanem annak csupán előképe. Ezért siet megjegyezni: „Én csak vízzel keresztellek beneteket a bűnbánat jeléül, de aki utánam jön… Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket.” A bűnbánó nem azt mondja: „Miért is tettem!? Hogyan is tehettem!?” – hanem egyszerűen, alázatosan azt mondja? „Uram, vétkeztem, bocsáss meg nekem.” Nem azt mondja: „Az ember bűnös”, hanem „Én, bűnös”. Ekkor Jézus fölött megnyílt az ég. Mit akar mondani ez a kép? Nem a fölöttünk lévő levegő-égre vonatkozik, amelyen most szétválnak a felhők. Nem a csillagos égről van szó, mintha fölötte állna Isten trónja. Az „ég” itt Isten belső világát jelenti. A mi belsővilágunk is zárt. Hogy mi lakik bennünk, milyen gondolatok és szándékok, hogy milyen a múltunk, azt egyedül mi tudjuk, és azok, akiknek föltárjuk. Nos, Isten belső világát is csak Ő ismeri, és azok, akiknek megnyitja.
„Megnyílik az ég” – vagyis leszáll a Szentlélek Jézus emberi lelkére és megnyitja azt, ugyanakkor megnyitja Isten zárt világát is, és az Atya kiáradó szeretete beleárad Jézusba. Beleárad Isten öröme, mikor látja Jézus tiszta lelkét, fönntartás nélküli odaadását és készséget. A Szentlélek egyszer a Szűzanya fölött lebegett, megnyitotta méhét és az ember – Jézus elindult létezni. Most Jézus fölött lebeg és Jézus elindul megváltania a világot. Egészen új világ indul el: a kegyelem folyamai hálózzák be a Földet. És mint a folyok mentén a mezők, a fák és a városok virágoznak, úgy a Szentlélek áradása nyomán is templomok és kolostorok létesülnek, tisztul az erkölcs, szépül a családi élet. „Megnyílt az ég” - termett a föld. Szent Erzsébet osztotta a szívét, Szent Margit az imádságát, Szent Ferenc az örömet, Kis Szent Teréz a mosolyát… Testvéreim, most pedig néhány szóban elmélkedjünk a mi keresztségünkről is. Régen az volt a szokás, hogy csak felnőtteket kereszteltek, akik tudatosan voltak képesek vállalni a keresztény életet. Alámerültek a vízbe, a habok összecsaptak a fejük fölött, mintha sírba szálltak volna. „Ezért tekintsétek magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, és Istennek éltek Krisztus Jézusban.” – írja Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében. A keresztségben meghal a régi ember és kilép az új teremtmény. A régi ember a világnak és önmagának él: gondjainak, örömeinek, szórakozásának. Az új ember Istennek él: egészen más szemlélete, mások a mértékei, mások a szándékai, új szívet teremt benne az Isten. A kívülállók ezt nem értik, esztelennek tartják, megvetik, kigúnyolják. Ki értette Szent Kolumbánt? Anyja a küszöbre feküdt, de ő átlépte, hogy hirdethesse az evangéliumot. Ki értette Szent Ferencet, aki osztogatni kezdte vagyonát és Krisztus szegénye lett? Ki értette Szent Margitot, mikor otthagyta a királyi otthont és kolostorba vonult? Fölöttünk is megnyílt az ég és Isten Lelke belénk áradt. Nézzétek a vasat: hideg, kemény és fekete. De, amikor áttüzesedik, ami hideg volt, most forró, ami kemény volt, az most formálható, ami fekete volt, az most tűzpiros. Jézus volt a kezdet, kell, hogy mi a folytatás legyünk. A keresztség előtt kemények és érdesek voltunk, a keresztség után Jézus formájára alakulunk. A keresztség előtt hidegen hagyott a mások baja, most szeretetre gyulladunk. A keresztség előtt a bűn foltja volt a lelkünkön, a keresztség tüze leégette. Nem elég csak vízzel keresztelkedni, Szentlélekkel is kell. Nem elég külsőleg kereszténynek lenni, szívünkben is azzá kell lennünk.
Drága jó testvéreim!
Jézus keresztelésének ünnepén gondoljunk vissza saját keresztségünkre és vizsgáljuk meg, mennyiben váltak valóra Isten hozzánk fűzött reményei. A Jordán folyó a Hermon hegyén ered, útja közben két tavat is alkot, de végül a Holt-tengerbe ömlik. Ez lesz bizonyos értelemben élő vizének temetője. Keresztségünk alkalmával mi is beleálltunk az isteni szeretet folyamába, amely Golgotán fakadt, Jézus megsebzett szívéből. Azóta is folytatja útját a történelem folyamágybában és Egyházunk közösségében a hívek nagy családjává szélesedik. Sajnálatos, ha e szent lehetőség ellenére sok megkeresztelt embernek a közöny, a tagadás Holt-tengerében végződik kegyelmi élete. Az elmúlt évtizedekben sokan elvesztették hitüket vagy legalábbis elrejtették. Szerencséjükre az elvesztett hit mindig megtalálható. Az elvesztés ugyanis nem azonos a megtagadással. A keresztségben és a gyermekkorban kapott kegyelem mindig újraéleszthető. Mindez emberi méltóságunkból következik. Gondoljuk meg, hogy egy gyári terméket, ha elhasználódott, eldob az ember. Ám a művészien megmunkált egyedi példány még roncsaiban is az alkotó szellemét sugározza. Ezért nem sajnáljuk a fáradságot, hogy aprólékos munkával restauráljuk a remekművet. Isten minden embert egyetlen példányban teremtett és mindig készen áll arra, hogy elrontott életünket restaurálja. Csak át kell adnunk magunkat művészi kezének és búcsút kell mondanunk bűnös életünk, hanyagságunk, közömbösségünk lomtárának. Esterházy Györgyről olvasom, hogy kilencéves fiát 1897-ben egy Bécs környéki jezsuita kollégiumban helyezte el. A beszélgető szobában így szólt a kollégiumot vezető páterhez: „Önökre bízom egyetlen fiamat. Ha netalántán azt írják nekem, hogy fiam gyenge eredményeket ér el a tanulmányaiban, emiatt nem fogok kétségbe esni. Ha azt írják, hogy betegeskedik, Isten segítségével ezt is elviselem. Ha azonban arról kellene értesülnöm, hogy fiam a bűn útjára lépett, ez már elviselhetetlen lenne számomra.” Érdemes elgondolkoznunk egy keresztény édesapa aggodalmán. Bárcsak minden szülőnek ez lenne a legnagyobb aggodalma! Ezt kérjük a mai ünnepen magunk és minden keresztény számára. Mennyei Atyánk! A keresztségben Krisztus nevét bélyegezték a lelkünkbe, ne engedd, hogy később mi magunk távolítsuk el róla. Nyisd meg fölöttünk is az eget, hogy a Szentlélek áradjon belénk, a szeretet, az erő, a béke és az öröm Szentlelke. Ámen.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
