A 2025. évi ökumenikus imahét lelki-szellemi útmutatását a bosei (Olaszország) monasztikus közösség szerzetesei ajánlják hazai egyházaink s gyülekezeteink számára. A kolostorban élő testvérek egyszerű életet élnek. Munkával keresik életük szükségleteinek anyagi fedezetét. Különféle szakmákban dolgoznak, van gyümölcsösük és veteményes kertjük, ikonfestő és asztalos műhelyük, nyomdájuk és könyvkiadásuk. Teológiai, biblikus szolgálatot folytatnak. Napi háromszori elcsendesedésük kegyességi életük külső kerete.
A 2025. év igazi ökumenikus esztendő. A niceai zsinat 1700. évfordulója és az itt elfogadott egyik legrégebbi keresztény hitvallásunk keletkezésének esztendeje. Nagy Konstantin császár nevéhez fűződik egy új korszak kezdete, amikor is a keresztény hit elfogadott vallás lett a római birodalom területén, s befejeződik a keresztényüldözés időszaka.
A történelmi visszatekintés és emlékezés célja imahetünk alkalmain kettős: hálával emlékezni azokra, akik a IV. század elején felelős hittel fontosnak tartották keresztény hitünk összefoglalását, nyílt és őszinte megvallását. Ugyanakkor tükröt tartanak elénk s kérdésként hangzik lelkünkben: hisszük-e az ősi hitvallásban olvasott vallomást? Készek vagyunk-e keresztény hitünkről hitvallást tenni családjainkban, kortársaink körében? Szükséges-e a XXI. század nyelvén keresztény hitünk és erkölcsi meggyőződésünk újrafogalmazása tömör hitvallás formájában? Valljuk, hogy az Egyházat nem mi s nem is eleink hozták létre s tartották meg, hanem az, aki a mindenség, a teljes kozmosz teremtője, megtartója, megszentelője és megváltója, az egy igaz s imádásra méltó Mindenható, aki Atya, Fiú és Szentlélek. Egyedül Őt imádjuk, hívjuk segítségül és Ő minden reményünk forrása. Ebben a meggyőződésünkben erősítsen minket a Szentlélek, az igazság és egység Lelke.
Az imahét alapigéje
A fentieket szem előtt tartva a választott igeszakasz: Jn 11,17–27. A hét témája: „Hiszed-e ezt?” (26. v.) a Jézus és Márta közötti párbeszédből való, amint János evangélista elbeszéli Jézus látogatását Márta és Mária házában, Betániában testvérük, Lázár halálát követően. A fejezet elején az ige azt mondja: Jézus szerette Mártát, Máriát és Lázárt (5. v.), mégis, amikor megtudja, hogy Lázár súlyos beteg, kijelenti, hogy „ez a betegség nem halálos”, hanem azért esett meg, hogy „általa megdicsőüljön Isten Fia” (4. v.), és még két napig ott maradt, ahol tartózkodott. Amikor Jézus végül megjelenik Betániában − bár figyelmeztetik, hogy ott megkövezhetik (8. v.) −, Lázár „már négy napja a sírban van” (17. v.). Márta csalódását fejezi ki Jézus késedelme miatt, szavaiból talán még korholást is kihallunk: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem” (21. v.). De rögtön ezután következik a Jézus megváltó hatalmába vetett bizalom megvallása: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten” (22. v.). Mikor Jézus kijelenti, hogy feltámad a testvére (23. v.), Márta megvallja hitét: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon” (24. v.). Jézus egy lépéssel tovább vezeti. Kijelenti, hogy hatalma van az élet és a halál fölött, kinyilvánítja, hogy ő a Messiás. „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha” (25-26. v.). E meghökkentő kijelentés után Jézus kendőzetlenül Mártának szegezi a mélyen személyes kérdést: „Hiszed-e ezt?” (26. v.). Akárcsak Márta, a keresztények első nemzedékei sem maradhattak közömbösek vagy tétlenek, amikor Jézus szavai megérintették vagy válaszra késztették szívüket. Komolyan törekedtek arra, hogy érthető választ adjanak Jézus „Hiszed-e ezt?” kérdésére. A niceai atyák pedig arra törekedtek, hogy szavakba foglalják Uruk megtestesülésének, szenvedésének, halálának és feltámadásának teljes misztériumát. Míg az Ő visszatérésére várnak, a keresztények világszerte arra hívattak, hogy együtt tanúskodjanak a feltámadásba vetett hitükről,amely számukra a remény és öröm forrása, és amelyet minden néppel meg akarnak osztani.
Forrás: Imaheti füzet/2025
