De így menjek én emberhalászni, szolgálni – kérdezed –, a mélyből? Éppen onnan? Bűnös, esendő ember vagyok. Lehet így egyáltalán szolgálni? Bármilyen kis szolgálattal is, csak egy embernek is?
Jól emlékezzünk: Jézus nem szenteket küld szolgálatba, hanem Simon Pétereket, a senkiházi, lázadó, rongy embert! A bűnös embert. Jézus nem kezd először hosszadalmas pszichoanalitikai kezelésbe, hogy rendbe szedje Simon Péter öntudatát, és kigyomlálgassa bűneit, csak annyit mond: Ne félj! – De ezt az Úr mondja, s ez elég! Azonnal a következő lépésre mutat: Indulj! Most! Máris! – Azoknak, akik a mélybe kerültek előtte, azoknak is az Úr mondja: Ne félj! – És ez legyen most is elég!
Ha Simon Péter asztalos lett volna, talán így mondja Jézus: „Ne félj, mostantól fogva embereket faragsz. De mert Simon Péter halász volt, így szólt hozzá: Mától fogva embereket halászol.” Mert Jézus mindig egyszerű és érthető, csak mi vagyunk oly sokszor érthetetlenül nehézkesek. Sőt, az eredeti szöveg még érthetőbben beszél itt, mert így szól ebben a mondatban Simonnak: Aki eddig halász, agron voltál, tehát halakat fogtál ki életeleméből, a vízből a halálba – mostantól kezdve azogron, azaz életre kihalászó leszel. Röviden: Mostantól fogva embereket halászol a halálból az életre, Péter! Jól értsük meg! Az életre kihalászónak, életre halászónak vagy életre mentőnek küldi Simont. Tehát nem olyan valakinek, aki a horgocskájára akadt áldozatát a maga számára sütögeti meg – ahogy annyiszor gyakoroltuk a kétezer év alatt az egyházakban is, egyéneiben is egyaránt. Az egyház Ura nem ezt a parancsot adta Simonnak, aki Péter lesz. Nekünk sem azt parancsolja most, hanem – hogy a halászati kifejezéseknél maradjunk – a hálóval összefogott „halakat” húzzuk Őfelé. Az élet Fejedelme felé…
Forrás: Gyökössy Endre - Döntő órák nagy pillanatok
