Erdélyben, Székelyföldön található közigazgatási terület, Alcsíktól délre, a Kászon völgyében. Területe magas hegyekkel jól körülzárt. Éghajlatát a medence zárt jellege és tengerszint feletti magassága határozza meg, mely enyhébb, mint a szomszédos Csíki-medencéjé. Legjelentősebb vízgyűjtője a Kászon-vize. Kászon legrégibb írásos említése 1324-ből való. Az 1332–1333-as regestrumban Kazun (Kasun) néven említik a ma öt településből álló ősi községet. Északon és nyugaton Alcsík, keleten a Kárpátok és Felcsík egy része, délen Kézdiszék és Felső-Fehér vármegye határolta. Kászonszék népe öt községben: Kászonaltízen, Kászonfeltízen, Kászonjakabfalván, Kászonimpéren, Kászonújfaluban él. A Csíki hegyek és a Nemere hegye között fekvő 3 helység Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonimpér, melyet együtt Nagykászon-nak neveztek, valamint a Kászonjakabfalva és Kászonújfalu Zsigmond király uralkodása idején vált el Csíkszéktől, melynek fiúszéke. Kiváltságait 1462-ben Hunyadi Mátyás király erősítette meg. Kászonszék élén hadnagy és bíró állt. Kászonszéket II. József 1784-ben csatolta Háromszék megyéhez. Az 1850-es években a Bach-önkényuralom megszüntette önállóságát, majd 1849-1854 között az erdélyi 6 kerület megléte idején ideiglenesen a marosvásárhelyi kerületbe, 1854-1860 között pedig az udvarhelyi kerületbe sorolták. 1860-1876 körül, a Bach-korszak bukása után a vármegyerendezésig ismét önálló lett, majd Csík vármegyébe osztották, melynek kászonalcsíki járása lett. Kászonszék népessége az 1786-os adatok szerint 2100 fő volt 420 családban. 1880-ban 7329 lakosa volt, melynek 86,35%-a volt római katolikus. Kászonszéket a 17. század elejének összeírása szerint 152 szabad székely katonacsalád és egyetlen birtokos primor család lakta, az udvarház köré telepített 12 jobbágycsaláddal. Az 1719-es összeíráskor a 4 falunak 1766 lakosa volt. A lakosság nagy része a közbirtoknak számító havasi legelőkön és kaszálókon ősi foglalkozásként barmot, juhot és lovat tenyésztett. Állatfeleslegét a csíki és háromszéki vásárokon értékesítette, emellett a közös fenyőerdőiből épületanyagot, tölgy- és bükkerdőiből tüzelőt és eszközfát termelt. A Kászoni-medence 5 faluja Impér, Altíz, Feltíz, Jakabfalva, Újfalu, évszázadokon át valódi népgyűléseket tartott az altízi piacon, melyek az egykori búcsúkból alakultak ki. A 19. század vége felé még rendszeresek voltak a kászonszéki vásárokon a kézdivásárhelyi iparosok, a szépvízi cipészek, a madarasi, dánfalvi és korondi fazekasok, a brassói posztósok, a kozmási szűcsök, a haralyi faedényesek, a háromszéki lencsések és a berecki szekeresek. Periferikus fekvése és elzárt helyzetéből kifolyólag ez a térség őrizte meg legtovább a székely népművészet hagyományos formáit. Kászonszék borvízforrásai vulkáni utóműködés hatására jöttek létre, a medence keleti peremén található mellékfolyók, Fehérkő, Kis és Nagy Répát, Farkas, Tekeres, Borvíz és Gubás völgyeiben törnek a felszínre. 1477-ből Gergely papja ismeretes. 1701-ben Kászonújfalu és 1783-ban Kászonjakabfalva önálló egyházközség lett. A román kori templom helyén gótikus templom épült – valószínűleg (1241-1301 körül. Ebből a templomból maradt meg a mai szentély. Az 1487-es évet egy mestergerendán találta meg Orbán Balázs. Az 1938–1942 közötti átalakításkor a szentély vakolata alatt egy férfit ábrázoló szénrajz került elő, valamint az 1585-ös évszám, mely János pap halálának évét jelölte. A templom legrégebbi emléke a ritka szép Árpád-kori keresztelőkút, 69 cm magas, valamint a szokatlanul magas szentségfülkéje a maga 2,52 méteres magasságával és egyszerű gótikus díszítésével. A régi templom két mellékoltárát Szent Péter és Szűz Mária tiszteletére 1648. január 11-én Vitus Pilucius marciopolitani érsek szentelte fel. Gyönyörű az aranyozott kehely, mely 1530 körül készült. A torony felső szintje 1770-ben épült, négy harang van benne, a legrégebbi 1642-ből való. A templomot nagyon szép berakásos ablakok díszítik, amelyeket Kászonból tehetősebb családok ajándékoztak az egyház részére. A plébánia épülete az 1977–78-as években készült, Magyarországon Zsellér Imre műhelyében. Római katolikus temploma Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében (1992) műemléképületként szerepel. Kászonaltíz egyik kiemelkedő dombján, az Egyházhágó dombján áll. Nagykászon temploma néven is ismeretes. A bástyás kőfallal körülvett templom a hajdaninak 15. századi szögletes szentélyét őrzi. A templom kriptájában található Andrási Mihály római katolikus pap közel 280 éves múmiája, aki 1732-ben halt meg. A templomban található dr. Lukács Mihály paptanár szarkofágja, az első csíki bentlakásos iskolarendszer alapítója. A temető csavart faragású fejfái három öles méretűkkel, verses sírfeliratukkal méltán vonták magukra a II. világháború előtt ide látogatók figyelmét.
Kászonimpéren van egy mára szépen restaurált kápolna, melynek búcsúünnepe: Úrnapja. E kápolna elődje az 1570-es évek előtt már létezett, ugyanis ez az évszám olvasható azon a kőlapon, amelyet ma is oltárnak használnak. 1713-ban Kászoni János és családja átépítteti, mivel a család ekkor kap bárói rangot, és a Kászoni nevet Bornemisszára cseréli. Kászonfeltíz egyik részét Pápaországának nevezik. Itt állt valamikor a Katalinkápolna, amely a 14. században épült. A feljegyzések szerint 1802. november 26-án, a búcsú utáni napon, nagy földrengés volt, és ekkor került romos állapotba. E romok ma is láthatóak. Nagykászonnak 1500-tól három katolikus iskolája volt: Kászonimpéren, Kászonaltízen és Kászonfeltízen, melyeket 1948-ban államosítottak. Ezeket most az egyházközség visszakapta. Nagykászonban jelenleg az egyházi szolgálatot Ft. Fülöp László plébános, Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás lelkipásztori felelős végzi és a kántori szolgálatot Barta Karola tölti be. A római katolikus templom búcsúját november utolsó vasárnapján, Krisztus király ünnepén tartják. Örökös szentségimádási nap: május 9.
Összeállította: Gábor Anna
