Krisztusban drága jó testvéreim!
Az ember mindig szívesen csinálja azt, amit hosszú évek gyakorlatával megtanult és megszeretett. Így lehettek az apostolok is a halászat mesterségével. Szívesen mentek vissza a Genezáreti tóhoz, ahol annyi éven át halfogással keresték kenyerüket. Kedves volt ez a hely számukra azért is, mert itt találkoztak Jézussal, itt kaptak meghívást az emberhalászat szolgálatára. Mennyi minden történt azóta! A húsvéti események után még nem látták világosan: hogyan tovább? Ezért volt szükségük a feltámadt Krisztussal történő találkozásra, amely itt a tó partján mindnyájuk örömére megismétlődött. Talán a lassan szétfoszló éjjeli homály és a parttól való távolság magyarázza, hogy nem ismerték fel a parton álló Jézust. Csak a hangot hallották: „Nincs valami ennivalótok?” Nemleges válaszukra jött a biztatás: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán!” Az apostolok engedelmeskedtek és tömérdek halat fogtak. Ennek láttán elsőként János apostol ismerte fel Jézust. „Az Úr az” – jelentette ki társainak. A történet első tanulsága, hogy minden munkánk, egész életünk eredményessége attól függ, hogy engedelmeskedünk-e Jézus szeretetből fakadó parancsának. Csak az ismeri fel Őt, aki hallgat szavára. Az Ő szava mindig igaz szó, a szeretet szava, rábízhatjuk magunkat. Minden keresztény azáltal keresztény, hogy engedelmeskedik – önként és szabadon - Isten szavának, üdvözítő akaratának. Abban a meggyőződésben kell követnünk, hogy parancsaival nem a hatalmát akarja fitogtatni, hanem szeretetét megmutatni. Neki aztán igazán semmi haszna sincs az emberekből. Úgy is mondhatjuk, hogy szeretete teljesen önzetlen és előtte jár a miénknek. Vállalja a visszautasítás kockázatát is. Akik azonban igent mondanak ajánlatára, hamarosan felismerik, hogy az engedelmesség útja egy teljesebb, gazdagabb élet távlatát nyitja meg előttünk. Aki megértette a dolgoknak ilyen végtelen egyszerűségét, aki a világ hangos zajongása mögött meghallja az egyetlen dallamot, a jézusi üzenetet, az az ember már kezében tartja a világot.
Drága jó testvéreim!
Megható Péter magatartása. Nem tudja kivárni, amíg a halakkal megrakott bárka partot ér. Úszva igyekszik a partra. Elsőnek akar találkozni azzal a Jézussal, akit nagycsütörtökön este gyáván megtagadott. Akkor azt mondta: nem ismerem azt az embert… Most elsőnek akar találkozni vele. Jézus mosolyogva várja a parton. Hányszor vagyunk jómagunk is úgy, hogy vergődünk, már-már elmerülünk a kételyek, az eredménytelenségek, a félelmek hullámaiban. Mily kegyelem számunkra, hogy életünk partján mindig ott áll Jézus. Hozzá folyamodhatunk életünk válságos óráiban, olyan mélypontjaiban, amikor senki emberfia nem segíthet. Jézus ott állt és ma is ott áll a parton. Mindnyájunk élete partján. Megkérdezi: „Van-e valami ennivalótok?” Van-e valami lelki táplálék birtokotokban, ami kielégíthetné szívetek éhségét. Ha őszinték vagyunk, be kell vallanunk: talán tele a gyomrunk, a hűtőszekrényünk, tele vannak üzleteink, de a lelkünk éhezik. Pedig nincs hiány a különféle programokban és az eszmék piacán is nagy a kínálat. Túltermelés figyelhető meg a szórakoztatóiparban és életünk minden sarkában élvezeteket kínálnak. De vajon jóllakik-e mindezekkel a szívünk? Aligha. Ennek bizonysága, hogy oly sokan a kábítószerek rabjai lesznek vagy az élet értelmetlensége elől a halálba menekülnek. Csak Jézusnak vannak életet adó igéi. Boldog az az ember, aki Liszt Ferenccel mondhatja: „Meggyőződéseim száma nem nagy, hiszek egy kissé művészetemben, de nagyon hiszek az Istenben és a szeretetben.” Ez a hit mindig biztos oltalom életünkben. Jézus olyan barát, aki szemrehányás nélkül emel ki bűneink mocsarából és örömét leli abban, ha kezébe helyezett életünket átváltoztathatja. Ennek az önátadásnak egyetlen varázs szava: a szeretet. Vannak szavak és belőlük gyúrt vallomások, amelyeket nem elég egyszer kimondanunk. Hányszor elmondják egymásnak a szerelmesek: szeretlek, nagyon szeretlek. Milyen boldog az édesanya és édesapa, amikor gyermekük ajkán felcsendül ez a gyönyörű vallomás. Történik mindez azért, mert ez a legfontosabb emberi életünkben. Minden élet, minden öröm, minden igaz boldogság szeretetből születik. Ez teszi hatékonnyá munkánkat is. Nem a pénz, nem a dicsőség, nem a hírnév igazi indítéka a létet gazdagító és életet szépítő erőfeszítéseinknek, hanem a szeretet. Gondoljatok csak a nagy művészekre, akik közül igen sokan anyagi problémákkal küszködtek és mégsem hagyták fel alkotótevékenységükkel. Nem tették le a tollat, nem némult el zenét szerző zongorájuk, mert szerették művészetüket. Ha ezt a körülményt figyelemben vesszük, könnyen megértjük Jézust, aki megkérdezi Pétertől és minden követőjétől: Szeretsz-e engem? Az apostoli munka, az evangélium hirdetése olyan feladat, ami csak szeretetből lehet csinálni. A bűn és a gonoszság átka alatt nyögő világ sokszor üldözéssel fizet érte. Ám akárcsak Jézus sebe, a miénk is a szeretet jelévé fényesedik. Péter azt is megtudja Jézus végrendelkező szavaiból, hogy mivel kell bizonyítania iránta érzett szeretetét. Legeltesd bárányaimat! A hitet, a reményt, a szeretetet, az evangélium kenyerét tovább kell adnunk az embereknek!
Carlo Carretto atya írja, hogy sivatagi tartózkodása alatt gyakran találkozott sátorozó nomádokkal. Az egyik reggel egy francia asszony, aki lelki gyakorlatozni jött a sivatagban, megpillantott egy bennszülött lányt, aki a sátor előtt didergett. Megkérdezte: miért nem vessz fel valami melegebb ruhadarabot. Mert nincsen, hangzott a válasz. A francia asszony továbbment, de hiába próbált imádkozni. Vissza kellett mennie a szobájába, hogy egyik kabátját a didergő lánynak ajándékozza. Jézus szeretetére az emberek szeretete érdemesít. Vajon, ha itt és most Jézus tőlünk is megkérdezné: Szeretsz-e engem? – mit válaszolnánk? Ki-ki tegye meg ezt szíve rejtett kamrájában!
Drága jó testvéreim!
Mély értelmű legenda mondja el, hogy amikor Rómában kiütött a keresztényüldözés, a hívek kérték, unszolták Péter apostolt, hogy meneküljön, hiszen reá még szüksége van az Egyháznak. Péter végül is engedett a kérésnek s egyik éjjel sikerült észrevétlenül kilopóznia a városból. Mikor a Rómából kivezető Via Appián megy, a homályban egy férfit lát közeledni. Amint közelebb kerül, fölismeri benne Jézust. „Hová mégy, Uram?” – kérdi a meglepett apostol. „Megyek Rómába, hogy ott újra keresztre feszítsenek” – válaszolja Jézus. Ezekből a szavakból érti meg Péter, hogy életével és halálával egyformán a Mestert kell követnie. Visszatér tehát Romába, ahol valóban keresztre feszítik. A mai evangélium alapján még elmélkednünk kell arról, hogy
1. Péter örökölte Jézus hatalmát
A mi Urunk mondotta magáról: „Nekem adatott minden hatalom égen és földön” – és most ezt a hatalmat átruházza Péterre: „Legeltesd juhaimat…legeltesd bárányaimat…” Jézus tudatában van annak, hogy a test nem állhat fönn fej nélkül, márpedig ő azt akarja, hogy Egyháza ne holtest legyen, tudja, hogy a ház nem lehet fundamentum nélkül, ő pedig világegyházat alapít, tudja, hogy a nyáj nem lehet pásztor nélkül, mert farkasok leselkednek a bárányokra. Mi az egyház? Sokféleség az egységben. Ezt az egységet biztosítja Péter és utódai, a pápák. Ahol csak sokféleség van, ott bekövetkezik a szétesés, ahol meg csak egység van, ott zsarnokság keletkezik. Szent Péter hatalma is hatalom, de az igazság hatalma a hazugság fölött, a szeretet hatalma a fegyverek fölött, a világosság hatalma a sötétség fölött. Nyissuk ki a szemünket: mitől szenved legjobban a világ? Attól, hogy szét van szakítva, és nem találja meg az egységet. Tömböket alkot, szövetségi hálókat sző, aztán kisül, hogy a tömbök egymás ellen szervezkednek. Világnézet, társadalmi és gazdagsági ellentétek mindig a háború örvényes szélén tántorognak. Hiába van Nemzetek Szövetsége, a fegyverek folyton ropognak, a bombák folyton robbannak. Ezzel szemben micsoda fölséges látvány: Rómában a béke fejedelme, az egység foglalata, a rend záloga. Milyen boldog vagyok, hogy ehhez az egyházhoz tartozhatom!
2. Aztán Péter örökölte Jézus szeretetét
Péternek ott a Tibériás-tó partján kellet vizsgáznia: „Péter, szeretsz engem?” – kérdezte háromszor Jézus. Csak a szeretet vallomása után bízta rá a hatalmat. A földön minden más hatalom fegyvereken, erőszakon alapszik. Jézus azt akarta, hogy Egyházát a szeretet tartsa össze. „Szeressétek egymást úgy, ahogy én szerettelek titeket.” Tehát, mikor hatalmát átruházza Péterre, akkor szeretetét is átruházza. Jézus nem meghódítani akar bennünket, hanem azt akarja, hogy önként hódoljunk neki. A szívekhez pedig egyedül a szeretet a kulcs. A hatalom, lehet, hogy erősebb nálam, de a szívemet nem tudja meghódítani. Fegyver, erőszak, törvény, csak kívülről képes kényszeríteni, de amikor a Hatalom és a Szeretet közé egyenlőségi jelet tesznek, akkor föladom az ellenállást, kitárom szívem kapuját és átadom a kulcsát. Igen, őrizni kell az igazság egységét, de az igazság nem lehet bot, és a pásztorbot nem lehet furkósbot, amellyel összetereljük a nyájat. Jézust a Hatalom kényszerítette, Ő nem kényszerített és nem kényszerít senkit, Jézust megütötték, Ő nem ütött meg és nem üt meg senkit. Az Egyház csak addig Krisztus Egyháza, amíg a szeretet egyháza. Márpedig a szeretet mindent elvisel, mindent eltűr és nem keresi a magáét. Karddal ketté lehet vágni Krisztus köntösét, de összevarrni nem.
Drága jó testvéreim!
3. Péter örökölte Krisztus alázatát
A hatalom a legnagyobb kísértés a földön, hogy szívtelen, sőt kegyetlen legyen. A hatalom Istentől van, s aki a hatalom székében ül, azt hiszi, hogy ő az Isten: ítél élőket és holtakat. Emlékszünk, mit mondott Pilátus Jézusnak: „Nem tudod, hogy hatalmam van fölötted?” Nem fontos, hogy ártatlan vagy, vagy bűnös, hatalmam van elítélni vagy fölmenteni. Nem az a fontos, hogy hol az igazság, hanem hogy hol az erő. Hatalmamban áll a rablógyilkos Barabást szabadon engedni és az Ártatlan Bárányt keresztre feszíteni. Miért? Egyszerűen, mert hatalmam van hozzá. Ünnepélyesen kijelenti, hogy Jézus ártatlan, és mégis halálra ítéli. Ó, hányszor élünk mi is vissza hatalmunkkal, szülők, pedagógusok és sokszor mi papok is, csak azért, mert a gyermeknek sohasem lehet igaza. Jézus azt akarja, hogy egyházában a hatalom alapja az alázatosság legyen. Ezért Pétert, mielőtt megadná neki a hatalmat, finoman megalázza. Háromszor teszi föl neki a kérdést, hogy emlékeztesse hármas tagadására. Péter érzi, hogy nincs joga büszkélkedni, hiszen megtagadta mesterét. Talán azért is engedte meg Isten, hogy Péter előbb vétkezzék, így majd pásztori hivatását a szolgálatban és nem az uralkodásban látja. Az egyiptomi piramisokat micsoda mesteri tudással építették meg az ókorban. Most azt mondanánk az építőknek: ugyanezt a piramist építsék úgy, hogy a csúcsára legyen állítva s fölfelé szélesedjék. Azt mondanák: ez őrültség, lehetetlen. Márpedig Jézus így építette egyházát: „Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, és aki első akar lenni, legyen a cselédetek.” Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
