György Alfréd kamilliánus szerzetes az idei Csíksomlyói búcsú szónóka

Az idei, „A remény zarándokai” mottóval meghirdetett Csíksomlyói pünkösdi búcsú június 6. és 9. között közel félmillió hívőt vonz a Keleti-Kárpátok bükkösei közé, ahol a ferences hagyományok szerinti liturgiák és gyalogos zarándoklatok mellett különleges lelki töltekezést ígér György Alfréd kamilliánus szerzetes ünnepi szónoklata. Az alábbiakban Timár Sándor Asztrik OFM atya személyes köszöntőlevele olvasható a program részletes bemutatásával.

Zarándok Testvéreim!

Szeretettel köszöntelek a Kisebb Testvérek Szent István Királyról nevezett Erdélyi Rendtartományának nevében! Rendünk, amelyet röviden erdélyi ferencesekként szoktak emlegetni, immár fél évezrednél régebben lakja Csíksomlyó kegyhelyét, és őrzi legnagyobb ékességét, a Segítő Szűz Mária kegyszobrát. Bár Csíksomlyó Székelyföldön, a Keleti- Kárpátok egy eldugott szegletében található, az évszázadok során mégis a magyar anyanyelvű római katolikus hívek legjelentősebb zarándokhelyévé vált. Napjainkra pedig a Csíksomlyói Szűzanya szentélye a világ magyarságának találkozóhelye lett, hiszen a pünkösdszombati fogadalmi búcsúra évente csaknem félmillió zarándok érkezik szerte a nagyvilágból.

A csíksomlyói pünkösdi búcsúk csaknem ötszáz éves története egyúttal a székely nép története is. Ennek megfelelően számos hagyomány határozza meg az ünnep formáját, folyamatát. Talán a legismertebb a gyalogos zarándoklat, mert a székelyföldi falvak népe évszázadok óta keresztaljákba rendeződve jelenik meg a kegyhelyen a pünkösdi nagybúcsúk alkalmával. Nemcsak máriás lelkülettel, hanem szigorú rendben vonultak és vonulnak fel a települések küldöttei a Szűzanya szentélyéhez. A kommunista vészkorszakot követően, az 1990-től újrainduló legújabb kori zarándoklatok olyan hatalmasra nőttek, hogy a hívek tízezrei nem fértek már el a kegytemplom környezetében, ezért vált szükségessé áthelyezni a szentmisét a Kis- és a Nagysomlyó hegyek közötti nyeregbe, ahova a régi időkben is mindig kikerültek körmenetben a zarándoklat résztvevői. 1996 óta immár a Hármashalom-oltár köré gyűlnek a pünkösdi nagybúcsún a szélrózsa minden irányából érkező százezrek.

Ekkora embertömeg szabad és biztonságos mozgásához jól átgondolt logisztika és megfelelő rendszabályok szükségesek. Az erdélyi ferencesek, Csíkszereda város vezetői és a rendfenntartó hatóságok együttesen úgy tervezték meg a pünkösdi ünnepkör menetrendjét, hogy a gyalogosok számára biztonságos és védett útvonalak, a járművek részére alkalmas parkolóhelyek, a kereskedelemre pedig kijelölt területek állnak rendelkezésre. Az ünnepet megelőző hetekben és napokban a szervezésben résztvevő minden fél a kommunikációs tér minden formájában, rádióban, televízióban és a nyomtatott lapok mellett a népszerű digitális platformokon közli az aktuális tudnivalókat. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy időben és pontosan tájékozódjék a pünkösdi búcsú eseményeivel és helyszíneivel kapcsolatosan.

Programfüzetünkben nem a pünkösdi búcsúval kapcsolatos praktikus információkat közöljük, hanem az ünnep lelkiségére szeretnénk irányítani a figyelmet, arra a csodálatos kapcsolatra, ami ősidők óta jellemzi a Boldogasszony és a székely nép együttélését. A székely családok életében mind a mai napig jelenvalóság a csíksomlyói Segítő Mária. Az imádságokban és fohászokban megnyilvánuló lelki kapcsolat pedig a csíksomlyói szentélyre mutat. Ezért szent ez a hely: innen táplálkozik a rendíthetetlen hit, és innen erednek a hétköznapi csodák.

Fogadalmi búcsúnk főcelebránsa Exc. és Ft. dr. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, ünnepi szónoka György Alfréd kamilliánus szerzetes.

György Alfréd 1975. április 22-én született Csíkszentdomokoson. Tanulmányait szülőfalujában, valamint Gyergyószentmiklóson végezte. A középiskolai évek befejezése után iskolakönyvtárosként dolgozott. 1996-ban lépett be a kamilliánus rendbe. Teológiai tanulmányait Vácott, Egerben, valamint Veronában végezte. 2006-ban tette le örök fogadalmát Nyíregyházán a kamilliánus kolostorban. 2022. augusztusától a nyíregyházi Kamilliánus Kolostor házfőnöke és a Szent Kamill Rehabilitációs Központ fenntartó képviselője. 2023. augusztus 01-től a Nyíregyháza-Borbányai Szent László plébánia, plébániai kormányzója. 2024. december 08-tól a Német Kamilliánus Tartomány osztrák-magyar delegátusa. Papi jelmondata: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28).

CSÍKSOMLYÓI PÜNKÖSDI BÚCSÚ 2025 – PROGRAM

Mottó: „A remény zarándokai!”

Június 6., Péntek

– 17 órától ünnepi rózsafüzér a Mária Rádió világcsaládjával, különböző nyelveken. – 18 órától nyitószentmise.

Péntekről szombatra virradóan virrasztás lesz a kegytemplomban

Június 7., Szombat

– 7.30 szentmise a kegytemplomban – 10.30 órától ünnepélyes rózsafüzér a Hármashalom-oltárnál – 10.30 a kegytemplom előtti térről elindul a kordon a Nyeregbe – 12.30 ünnepi szentmise a Hármashalom-oltárnál – 17.00 csángó mise a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, – 18.00 pünkösdi vigília-szentmise a kegytemplomban

Szombatról vasárnapra virradóan virrasztás lesz a kegytemplomban

Június 8., Pünkösd vasárnapja, a Szentlélek eljövetele

Szentmisék sorrendje: 07:00, 8:00, 10:30-tól és 18 órától.

Június 9., Pünkösdhétfő

Szentmisék sorrendje: 8:00, 10:30 és 18 órától.

Mindazoknak, akik reményekkel telve vagy lelki teherrel érkeznek Csíksomlyóra, javasoljuk, hogy végezzék el a programfüzetünkben közölt hagyományos imákat, hogy lelkileg is megérkezzenek. A kegyhely tágabb térsége további lehetőséget ad az elmélyülésre. A Jézus-hágóján elvégzett keresztút vagy a Kissomlyó-hegy kápolnáiban történő imádkozás egy-egy lépés a lelki megtisztulás felé. Búcsúba menni és búcsút nyerni lelki munka, amit el kell végezni! Ehhez biztosítják mindenki számára a feltételeket az erdélyi ferencesek. Lehetőség van a Szűzanyához járulni: megérinteni és imával, kérésekkel megszólítani. A szentgyónás és a szentáldozás is elengedhetetlen a teljes búcsú elnyeréséhez. Erre a kegytemplom udvarán folyamatosan, illetve a pünkösdszombati nagymise közben a nyeregben szintén adottak a lehetőségek. Aki aláveti magát az ilyenkor szükséges procedúráknak, és bekapcsolódik szeretetközösségünk egyesítő imáiba, részesévé válhat a csíksomlyói pünkösdi csodának, megtapasztalhatja magán a Szentlélek munkáját, a Csíksomlyói Szűz Mária anyai szeretetét és az irgalmas Atya kegyelmét.

Nyitott lélekkel, tiszta szívvel és ferences testvériséggel várunk mindenkit Csíksomlyóra!

A búcsúra való lelki felkészülésben segítenek a megjelent kiadványok: a Liturgikus és programfüzet, illetve egyéb kiadványok és nyomtatványok megvásárolhatók a csíksomlyói kegyhely kegytárgyüzletében.

A zarándokok figyelmébe ajánljuk a Csíksomlyó nevű telefonos alkalmazást is.

Folyamatosan frissülő információk: Csíksomlyó-kegyhely Facebook-oldal

Szeretettel és imával, Timár Sándor P. Asztrik OFM a kegytemplom igazgatója

About the author

Emese