Krisztusban drága jó testvéreim!
Sokszor és sokféleképpen meggyalázzák az emberi méltóságot. Ennek gyakori eszköze a leírt vagy kimondott emberi szó. Eredetileg az lenne rendeltetése, hogy kapcsolatot teremtsen az emberek között, a szeretet és az igazság hírnöke legyen. Ám gyakran megtörténik, hogy a hazugság és a gyűlölet megalázó szolgaságába kényszerítik. Ilyen sorsra jutott a sokat emlegetett béke szava, béke fogalma is. Olyan hányatott és véres a múltja, mint az emberi történelme. Sokszor olyan állapotot jeleznek vele, amelyben a félelem, a rettegés teremt hamis békét és az erőszak festi rá hazug színeit. Ilyen sokszor a világ békéje.
Mivel az igazi béke mindennél értékesebb kincse az emberiségnek, Jézus sem maradhatott közömbös iránta. Az evangéliumban ismételten halljuk ajkáról a köszöntést: Békesség veletek! Jóllehet mindenki békére vágyik, ennek ellenére a béke évei számbelileg messze elmaradnak a háború évei mögött. Vajon mi az oka ennek a szomorú jelenségnek? Kétségtelen, hogy az ok romlott természetünkben keresendő. Erről írja Kosztolányi Dezső a következőket: „Vajon elképzelhető-e, hogy a világháború minden halálbüntetés és zárótűz ellenére csak egy napig is tart, ha nem felel meg az emberi természetnek? Ez képtelenség lett volna. Ha arra kényszerítenék az embereket, hogy négy évig négykézláb járjanak, ami pedig sokkal kevésbé veszedelmes, fáradságos és megalázó, mint lövészárokban tetvesedni és meghalni, akkor bizonyára egyszerre föllázadnak, mert ezt valóban képtelenségnek tartanánk. De a háborút nem tartották esztelenségnek, mert emberi volt.”
Drága jó testvéreim!
Mindezek nyomán joggal állíthatjuk: Ha le akarjuk küzdeni a háború veszedelmét, mint pusztító jelenséget, emberségünkön kell, kellene változtatnunk. Ennek tudatában tette Jézus első helyre a metanóját, a megtérés, szívünk újjáteremtését. Azért hirdette meg tanítását, azért hagyta ránk élete példáját, azért adja kegyelmeit és mindezek foglalatát, az eucharisztiát, hogy megindítsa és mozgásban tartsa ezt az átváltoztató folyamatot. Be kell fogadnunk Jézust az életünkben, hogy megfékezhessük agresszív hajlamainkat és a szeretet legyen alapállásunkká. Ezt írja egy francia tudós: „A békét tehát nem az ágyúk tüzével nyerhetjük meg, hanem a szeretet tüzével, ahogyan Krisztus urunk tanította a keresztfán és a kereszt által. Azt hirdette ezzel minden követőjének: nem az fontos, hogy erősebbek, hanem hogy jobbak legyünk.”
Ezt az átalakulásunkat biztosítja az a körülmény, hogy a hitt által belép életünkbe az Isten, illetve csatlakozunk a Szentháromság szeretetközösségéhez. Gondoljuk meg, milyen döntő változást eszközölhet életünkben egy másik ember befogadása. Megváltozik a férfi és nő élete, amikor testi-lelki egységre lépnek a házasságban. Boldogok azok az emberek, akik részesülnek egy igaz barátság áldásban. Egyik írónk vallotta ezzel kapcsolatban: „Úgy érzem, nekem csak annyi boldogság jutott, hogy barátomnak mondhattam Weöres Sándort, egy-két télen át sakkozhattam Egry Józseffel és láttam Bartókot.” Anélkül, hogy leértékelnénk az emberi kapcsolatok értékét, mi keresztények azt valljuk, hogy mindezeknél értékesebb, átalakítóbb, gazdagítóbb Jézus barátsága.
A keresztény ember békéje tehát a Jézussal kialakított baráti kapcsolatból táplálkozik. Tőle tanulhatjuk meg szívünk iskolájában a másokért vállalt élet békeszerző értékét. 1988-ban a nemzetközi frankfurti Siegfried Lenznek ítélték a könyvkereskedők békedíját. A neves író e kitüntetés átvételekor beszédet mondott és ebben többek között kijelentette: „Nincs előfizetésünk az örökkévalóságra. Nem kell különösebb képzelőerő ahhoz, hogy földünket porral lepett, élettelen bolygónak lássuk. Fejfájára ezt a feliratot véshetjük: Mindenki jót akart, de csak magának…”
Ezzel a sötét, de nem alaptalan látomással ellentétben az élet, a béke útja Jézus nyomában vezet. Ő az, aki befizetett nekünk az örök életre, amikor föláldozta magát értünk a keresztfán. Ő adott és ad biztos eligazítást az élet békés elrendezése felé. Keresztjét nem a halál, hanem az élet jelévé tette, amelyhez ez láthatatlan felirata: „Mindenkinek jót akart, mindenkit szeretet.”
Carlo Carretto ezt írja: „Eláruljam nektek annak titkát, hogy futhattok gyorsan a szeretet útján, s hogyan élhettek a szív békéjében? Íme: - biztosítsátok az első helyet annak, akit szerettek, magatok válasszátok az utolsót. - alázzátok meg magatokat önként, amint isteni mivoltomban én is megalázkodtam. - azzal törődjetek, hogy szeressetek, s nem azzal, hogy titeket szeressenek. - ne az emberi dicsőséget keressétek, hanem szolgáljatok őket, ne játsszátok meg az áldozatot, hanem legyetek boldogok, hogy rejtett és örvendező áldozat lehettek. - ne higgyetek a fegyverek erejében, még ha azzal forradalmat is lehet végbe vinni. - a szeretet hatalmában higgyetek. - ne akarjatok megtéríteni a világot, saját magatok térjetek meg. - minél kisebbek és szegényebbek lesztek, annál boldogabbak. - amikor a szeretet keresztre feszít benneteket, ne felejtsétek, hogy mellettetek vagyok…”
Drága jó testvéreim!
Ha megfigyeljük a nagy tengeri kikötőket, mindenütt hatalmas mólót találunk. A part előtt kőből hatalmas gátat emeltek, ez tartja vissza a viharos hullámokat. Mögötte, bent az öbölben, sima a víz tükre, nyugodtan kiköthetnek a nagy és kis hajók. Az emberi szív is úgy van teremtve, hogy ilyen békés öbölre vágyik, ahol nem fenyegetik az élet viharai, ahol kipihenteti magát és emberi életet élhet. A béke szívünk leghőbb vágya, a béke a nemzetek kívánsága. Erről a békéről van szó, a mai evangéliumban mondja Jézus: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek, nem olyant, amilyent a világ tud adni.”
Mi a béke?
A rendből fakadó nyugalom az ellentétek összhangja, amit nem lehet kézzel megfogni, hanem olyan, mint a napsugár és mint a friss levegő. A béke légkör, ha hiányzik, az embernek nincs kedve az élethez sem. A béke láthatatlan fundamentum, maradandót csak ezen az alapon lehet építeni. A béke erőd, amely megvédi legszentebb emberi értékeinket. A béke egészség, kiegyensúlyozott kedély és rendben tartott idegek. A béke belátás, annak belátása, hogy nem én vagyok a világ közepe, belátása annak, kölcsönösen engedményeket kell tennünk. Hogy mi a béke, azt képekkel jobban lehet szemléltetni, mint szavakkal. Amikor a kisgyermek édesen alszik fehér ágyban, rögtön érezzük, ez a béke. Amikor az árnyas erdőt járjuk a nyugodt fák között, csak a madarak röppenek és dongók döngicsélnek, megint érezzük a békét. Amikor régebben vasárnap délután a falusi emberek kint ültek a ház előtti padon és beszélgettek, ez valóban béke volt. Legszebb képe az otthon és az édesanya: „Gyerekhang csilingel lágyan, puha, fehér kis agyban. Leül az anya a székbe és ajkán dalol a béke.”
Milyen a világ békéje?
Két háború közötti fegyverszünet. A béke: fegyverkezés, készülődés az újabb összecsapásra. A megsértett nemzeti büszkeség bosszúja s a nagy népek hatalmi tébolya. Az egész földön a kiontott emberi vér szaga érződik, - ez a világ békéje. A Szentírás nagyszerűen szemlélteti Bábel történetével. „Építsünk magunknak tornyot, mely az égig ér.” Ez volt az első nagyhatalmi törekvés: minden nép összefogása egyetlen erőd építésére. Össze is vesztek rajta. Azt mondja az Írás. „Nem értették meg többé egymás nyelvét.” Vagyis nem tudtak többé egy véleményre jutni. Mert mi a világ békéje? A politikusok az asztal fölött szerződéseket írnak alá, az asztal alatt pedig a másik kezükkel fegyvert gyártanak.
De nemcsak a világnak nincs békéje, az egyes embereknek sincs. Belül maga a személyiség pártokra szakad: az észben ott a gőg, a szívben az önzés, az ösztönökben az indulat. Az egész fogyasztói társadalom a békét azonosítja a birtoklással: nem lesz addig békéd, míg nem lesz autód, aztán egy jobb autód, aztán egy nagyobb lakásod. „A telhetetlen elmerülhet benne és nem tudja, hogy van szívöröm.” Egyszer aztán világossá válik a belső üresség és jön a szorongás, a csalódás. Ezt akarja álcázni szexszel, kábítószerrel, alkohollal. Miért nincs béke a lélekben? Mert belül üres. „Megmértek – Megszámláltak – Könnyűnek találtak” – ez a világ békéje. Krisztus békéje
Figyeljük meg, mi Krisztus legelső szava a föltámadás után? „Békesség nektek!” És megmutatja sebeit. Azt akarja ezzel mondani: a békesség nem hullik ingyen az ölünkbe, meg kell szenvedni érte. Íme a sebeim, ez az ára, amit a ti békétekért fizettem. Egy fiatal asszonynak fölbomlóban volt családi boldogsága, férje inni kezdett, ő pedig egyre ingerültebbé vált. Egy délután fölment a padlásra, hogy régi képeslapokat hozzon le. Megtalálta nagyanyja imakönyvét. Az első lapon ezt a beírást találta: „Leányom, ha lelkedben harc dúl, állj a kereszt elé és három percig nézd Krisztus szenvedését. Utána mond el a Miatyánkot és megtalálod lelked békéjét.” A nagymama ezt valamikor leányának írta, de az unoka is tanulhatott belőle. Nincs házasélet szenvedés nélkül, és nincs béke Krisztus keresztje nélkül. Azután másodszor is mondja: „Békesség nektek!”, amikor a Vigasztaló Szentlélekről kezd beszélni. Azt akarja ezzel mondani, hogy a békét teremteni kell, teremteni pedig csak az Isten képes. Ezért küldi szívünkben a Szentlelket, annak erejében sikerülni fog. „Boldogok a békeséget szerzők, mert ők Isten gyermekei.” Végül harmadszor is mondja: „Békesség nektek!” Majd hozzáfűzi: „Akinek megbocsájtjátok bűneiket, azoknak meg lesznek bocsátva.” Jelzi ezzel, hogy a bűnbánat szentsége a békesség szentsége. Két mankóra támaszkodva segítettek föl egy asszonyt a vonatra. Nagy nehezen elhelyezkedett, s akkor megnyugodott. Ekkor tűnt föl, hogy kezei is deformálódtak. Ó, az ilyen ízületi bajok, mennyi gyötrelemmel járnak. A szemben ülő férfi rögtön meg is jegyezte: „Ilyenkor látja az ember, hogy nincs nagyobb kincs az egészségnél.” „Téved, Uram – válaszolta az asszony -, van ennél is nagyobb kincs.” „Vajon mi?” – kérdezte a férfi. „Béke Istennel, béke az emberrel, béke önmagunkkal, béke a családban és béke a világban.” Ámen
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
