Krisztusban drága jó testvéreim!
Ma a katolikus egyházunk Rómára, az örök Városra tekint, mert ott őrizzük a ma ünnepelt két apostolfejedelem csontmaradványait és sírjaikat. A sírjaik fölött szép bazilikák épültek az idők folyamán – Szent Péter bazilika Róma központjában és Róma falain kívül fekvő Szent Pál bazilika – ahol a hívek megszámlálhatatlan milliói borultak le, ma is borulnak le, hogy megköszönjék nekik a krisztusi tanítást és a példás életüket, amellyel példát mutattak, hogyan lehet keresztény életet élni. Szent Péter és Szent Pál a kegyetlen Néró császár uralkodása alatt szenvedtek vértanúságot 64 – 67 között.
Előbb Szent Péter apostol halt meg Néró császár cirkuszában a vatikáni dombon, ahol a mai is látható Szent Péter bazilika épült. Keresztre feszítették, de saját kérésére azonban fejjel lefele. Nem érezte magát méltónak arra, hogy úgy haljon meg, mint Jézus. Szent Pál apostolt, mint római állampolgárt Róma falain kívül lefejezték, ahol a ma is látható Szent Pál bazilika épült. Testvéreim ez a két ember szent volt! De sajnos ma élő keresztény emberek nem igazán tudjuk elképzelni, hogy valamiben tudnánk követni a szentek életét. Azt gondoljuk, hogy olyan dolgokat tudtak megtenni, amit mi emberek nem tudnánk. Nagyon keveset tudunk egy szentnek az életéről, vagy, hogy mit is tett földi életében, hogy a szentek között tisztelhetjük.
De ha egy világhírű futballistáról van szó, arról tudnánk beszélni, főleg a férfiak, mert az ma van. Sok gyerek is olyan híres futballista akar lenni. Ha egy híres énekesről kell beszélni, arról is tudnánk, azt is tudjuk, hogy melyik együttesben és milyen számokat énekkel. De a szentek életéről arról nem, vagy csak nagyon keveset. A ma ünnepelt Péter és Pál személyén keresztül betekinthetünk a szentek hétköznapi életébe, megnézhetjük, hogy ők is mennyire bűnös, gyenge emberek voltak, akiket kétezer év távlatából is érdemes követni.
Hol éltek? A mai Izrael területén, az akkori zsidó országban.
Péter apjától örökölte a foglalkozását. Halász ember volt. Tengerparton éltek, és a halászat biztosította a mindennapi kenyeret. Sem túl gazdagok, sem nyomorgó szegények nem voltak. Volt egy halászbárkájuk és egy házuk Kafarnaumba. Péter nagyon hamar felmérgelődik, és nem is tud mindig kitartani abban, amit megígér. Pál már előkelőbb származású. Szülei az akkori legjobb zsidó iskolában, Jeruzsálemben taníttatják, de közben megkívánják, hogy a tanulás mellett, tanuljon meg valamilyen mesterséget is, hogy tudja majd eltartani magát. Ő a sátorkészítést tanulja meg, és későbbi élete folyamán ebből tartja fenn magát. Pál a megfontoltság embere, nagyon meggondolja, hogy mit miért is tesz.
Azt is kérdezhetnénk drága jó testvéreim, hogy mi közünk nekünk két olyan zsidó emberhez, akik már kétezer évvel ezelőtt éltek? Hát elég sok közünk van hozzájuk! Nekik köszönhetjük, hogy keresztények, Krisztus követők vagyunk. Nekik köszönhetjük, hogy ismerhetjük Jézust. Hiszen Krisztus életét és tanítását ezek a zsidó emberek ismertették meg a világgal. És ők voltak az apostolok!Mit tudunk Péterről? Először is azt, hogy munkás, kérges tenyerű, gondokkal küzdő ember volt. Nagyon aggasztotta a sikertelenség, ha nem sikerült valami az életében, nagyon el volt keseredve. Kétszer is csak az Úr különleges segítségével sikerült hosszú, fáradságos éjszaka után valami hallat fogni, hogy legyen mit enniük. Az Úr szavára vettette ki a hálót és sikeres volt a halfogás.
Pálról szintén tudjuk, hogy nem szeret másra szorulni. Mindig két kezének a munkájával szerezte meg a betevő falatot. Nem akart soha másoknak a hátán élni. Nem győzi hangsúlyozni híveinek, hogy a semmittevésből nem tudnak megélni, hogy dolgozni kell. És ő jegyzi meg az egyik levelében, hogy aki lusta, aki nem akar dolgozni, ne is egyék.
De testvéreim, ez a két munkás ember, a munkájuk közben is tud az Úrra figyelni. Érdekes azt is megfigyelni, hogy mind a ketten munka közben találkozik Jézussal. Pétert halászás közben látja meg Jézus és hívja meg az Ő követésére. Pált éppen egy hivatalos út alkalmával hívja meg a szolgálatára, amikor mint keresztény üldöző, megy Damaszkusz fele, hogy kivégezze Jézus követőit. És az is érdekes, hogy ez a két ember azonnal megáll a munkája közben és tud figyelni, tud hallgatni Jézusra. Péterről azt jegyzi meg a Szentírás, hogy Jézus hívására azonnal elhagyta a halászhálót és ment az Úrral. Pál Damaszkusz kapujában, amikor az Úr megjelenik neki, és megkérdezi Jézus tőle mire készül, Pál csak ennyit kérdez Jézustól: Mit akarsz, hogy tegyek Uram! Megtér és a népek legnagyobb apostola lesz! És ennek a két embernek éppen ez az első tanítása. Igazi keresztény emberek csak úgy lehetünk, vagyis csak úgy juthatunk el a mennyországba, ha teljesítjük mindennapi kötelességeinket. Mindig kell mi is az Úrra figyelnünk, mindig kell, Reá hallgassunk, mindig meg kell tennünk, amit kér tőlünk. Nem szabad kettőség legyen az életünkben. Pontosabban mire is gondolok ezzel a kettősséggel: eljövők a szentmisére, talán gondolok az Istenre is, de közben máshol jár az eszem, hogy ez vagy az az ember ilyen vagy olyan, így van öltözve vagy úgy van öltözve. Vagy a templomon kívül nem is látszik rajtam, hogy vasárnap és talán hétköznap is járok templomban. Azt akarom ezzel kifejezni, hogy amit csinálunk, azt szívvel lélekkel csináljuk, ami a kötelességünk azt ne immel – ámmal végezzük el! Testvéreim a két apostol ugyanúgy érezte a kísértést, a gonosz lélek támadását, mint mi. Péter engedelmeskedik is a gonosz léleknek: megtagadja a Mestert! Fél, hogy mi lesz vele, ha számon kérik tőle, hogy miért Jézus tanítványa. És a félelem annyira eluralkodik rajta, hogy letagadja, hogy bármikor is ismerte Jézust, semmi közöm hozzá, mondja Péter. Pálnál ilyen nagyobb kísértésről és bűnről megtérése után nem tudunk, de ő is szüntelenül panaszkodik, hogy az élete tele van kísértésekkel. Elmondja, hogy tövist kapott testébe, amely szüntelenül zaklatja, utalva a kísértésekre. Bűnt is követtek el, mint ahogy nap, mint nap mi is követtünk el kisebb nagyobb bűnöket. És éppen ezért, hogy ők is követtek el bűnt, nagyon közel álnak hozzánk Péter és Pál apostolok. Sokszor kishitűek voltak, kételkedtek Jézus személyében, főleg Péter apostol. Egy alkalommal Jézus sátánnak nevezi Pétert, amikor azt mondja neki, hogy távozz tőlem sátán. De ugyanakkor hallhatták is az Úr biztatását, hogy elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyengeségben mutatkozik meg. Vagyis biztosítja őket az Úr, hogy segít nekik, velük van a rossz, a bűn elleni harcban. Jó tudni, hogy az Úr mindennapi harcainkban velünk van! Nagyon fontos testvéreim, hogy meglegyen a bűnös, nehéz földi élet során is az Úrhoz való hűségünk! Pál apostolban megvan, hisz elmondja, hogy Isten kegyelme, Isten segítsége benne nem volt hiábavaló. Elmondja, hogy nincs olyan dolog a világon, ami őt el tudná szakítani Istentől. „Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem hatalmasságok, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban van!” Péter apostol igaz, hogy háromszor tagadja meg a Mestert, de Jézus feltámadása után a Tiberiás tavánál meg is vallja háromszor, hogy mindennél jobban is szereti. És ezután a vallomás után, nincs semmi, ami elszakíthatná őt Krisztus szeretettétől, és ezt be is bizonyítja vértanú halálával.
Testvéreim, mind a két apostol alázatos ember. Péter apostol tudja, hogy mennyire bűnös, elismeri hibáját, és ki meri mondani az Úrnak: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” És Pál apostol sem szűnik meg mindig hangoztatni hibáját, bűnét, hogy méltatlan Isten kegyelmére, Isten segítségére, mert üldözte Isten egyházát. És vallja, hogy Istennek köszönheti, hogy még él, amit elért az életben az csak az Isten érdeme. Vajon testvéreim, bennünk mennyi van az alázatból? Alázatos szívű emberek vagyunk-e? Eltudjuk-e, betudjuk-e ismerni hibáinkat, bűneinket? Érezzük-e, tudjuk-e azt, hogy Isten segítségének köszönhetjük, hogy még élünk, hogy még van betevő mindennapi falat az asztalon? Érezzük-e, hogy Isten nélkül semmik volnánk? A keresztény ember sose felejtheti el, hogy követ el bűnt. A keresztény ember sose felejtheti el, hogy Istennek köszönhet mindent földi életében. Ez a két apostol, ez a két ember mindig hálásak azért, hogy mindig velük és mellettük van az Úr. Bennünk van-e hála testvéreim? Talán sok minden sikerült az életben. Talán sokat alkothattam, dolgozhattam. Talán vittem valamire és most van egy kis vagyonom. Ezért mind hála Istennek, és csak egyedül neki. Egyszer már rá kellene döbbenjük testvérek, hogy az életünkben sajnos több a bűn, több a rossz, több a gonoszság, több az embertelenség, több a hiba, mint a jó, mint a jóság, mint egyenesség, a jellemesség, mint az emberség. Egyszer már rá kellene, hogy döbbenjük arra, hogy az életet a jó Isten nekünk arra adta, hogy egymásnak testvérei legyünk, és nem ellenségei, nem egymás tönkretevői, egymás árulói. A két apostol szereti népét. Népért ez a két ember mindent megtesz, népüket el akarják vezetni Istenhez, hogy a népüknek Istennel együtt jövőjük legyen, mert tudják, hogy Isten nélkül nem lehet jövője egy népnek sem, Isten az, aki segíti a népek életét, jövőjét. A keresztény embernek is szeretni kell népét. Ennek a népnek a jövője kell bennünket is foglalkoztasson, hogy a jövő nemzedékének tovább adjuk mi is azt, amit őseinktől kaptunk, de legfőképpen az Istenhitet. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
