Krisztusban drága jó testvéreim!
Sohasem szabad megfeledkeznünk arról az igazságról, amely szerint a keresztény élet nemcsak meghívást, hanem küldetést is jelent. Jézus nem azért gyűjtötte maga köré apostolait és tanítványait, hogy baráti közösségében elzárkózzék a világtól. Nem azért bízta rájuk tanítását, hogy saját magukban, mint elrejtett kincset őrizgessék. Az isteni meghívás mindig magába foglalja az apostoli küldetést. Nevezetesen azt a feladatot, hogy nagylelkűen osztogassuk az evangélium kenyerét.
Ennek hallatán joggal vethetjük fel a kérdést: vajon mi a célja minden hithirdető, apostoli tevékenységnek? Miért van szükség az evangélium hitet ébresztő, annyi, de annyi áldozattal járó terjesztésére? Nincs-e igazuk azoknak, akik ezt felesleges időfecsérlésnek tartják és a terméketlen munkák közé sorolják? Időszerű ezeket a kérdéseket felvetnünk, hiszen a tudományos-technikai haladására oly büszke korunkban gyakran találkozunk ilyen kérdésekkel és véleményekkel. Íme egy nyilatkozat a sok közül: „A világegyetem tanítómesterének, az embernek vezetése alatt, az egységes, a fegyelmezett, az atomok titkos erejével és a tudásnak eddig álmunkban sem remélt fegyverzetével felvértezve, az örökké elhaló és újra születő élet hamarosan úgy megveti lábát a földön, hogy birodalmát a csillagokig terjeszti ki.” Szép, szép ez a derűlátó jövendölés, de korunk emberének minden oka megvan arra, hogy kételkedjék benne. Véres századunkban olyan események történtek és történek, amely ugyancsak megkérdőjelezik a tudomány mindenható, boldogító hatalmát.
Testvéreim! További kérdés lehetne, hogy mi az igazi célja az apostoli küldetésnek. Miért kell kovászként életünkben elvegyíteni az evangélium tanítását? Jézus erre is nyíltan válaszolt: Hirdessétek. Közel van hozzátok az Isten országa! Erről az országról sokan és sokféleképpen vélekedtek. Jézus kortársai azt képzelték, hogy a messiási ország olyan politikai, társadalmi, gazdasági változásokat eredményez, amelynek elsősorban Izrael népe lesz a haszonélvezője. Azt remélték, hogy a Messiás visszaállítja az ország szabadságát, függetlenségét és a világfejlődést új utakra irányítja. Tudjuk, nem ez történt. Jézus nem űzte ki hazájából a római megszállókat és nem rendelte maga mellé ennek érdekében az angyali légiókat. Nyíltan kijelentette, hogy országa nem e világból való. Mozgalmának célja nem a politika, nem a hatalom megszerzése, nem a gazdasági élet átrendezése. Ő Isten országát akarja elhozni a földre. Amint a Miatyánkban tanította: Jöjjön el a te országod! Vajon hol és hogyan alakul meg ez az ország? Jézus ezt is megmondotta: Bennetek, bennetek van a mennyország! Abban az emberben, aki hitével elfogadja Isten gondolatait és akaratával. A kegyelemmel együttműködve tetteké érleli igazságát. A jézusi tanítás szerint élő ember belső világa az Isten földi országa. Olyan léleknyi hely, ahol megvalósul az örök élet házirendje. Így válunk olyan támaszponttá, amelyre fölépülhet az Isten országa.
Jóllehet ezt az országot nem az erőszak fegyverével kell kiépíteni, mégis igen gyakran az erőszak eszközeivel harcolnak ellene. Gyakran elnémítják az evangéliumot hirdető szavakat és elutasítják a jézusi üzenetet. Ezt előre látva, arra figyelmeztette Jézus apostolait, hogy sohase erőszakoskodjanak, hanem az őket be nem fogadók utcáját úgy hagyják el, hogy még a port is rázzák le a lábukról, amely a visszautasítók városában lábukra tapadt. Ám akik ezt teszik, végzetes ítéletet vonnak magukra. Az ember szabadságából következik, hogy elutasíthatja az igazságot és a hazugság moslékosvedrei mellé telepedhet. Az ember szabadságából következik, hogy a szeretet országa helyett a gyűlölet, az erőszak hatalmának kiépítésén is munkálkodhat. Mindezt megteheti, de nem büntetlenül. Az igazság Istene bukásra ítél minden olyan törekvést, amely igazsága és szeretete ellen irányul. Nem fenyegetés ez, csak figyelmeztetés. Ha az úr szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!
Testvéreim! Napjainkban fájó szívvel tapasztaljuk, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Ennek egyik oka az a tévedés, amely szerint kizárólag a papok feladata az Isten országának terjesztése. Ez csak részben igaz. Ám arról sem szabadna megfeledkeznünk, hogy a papi szolgálatnak minden keresztény részese a keresztségben és a bérmálásban történt meghívás által. Nyugat-Afrikában történt, amikor még angol gyarmat volt. Az egyik bennszülött törzs megtámadta az angol helyőrséget, akik csaknem mind elestek a védekező harcban. Az angol parancsnok megtorlásra készülve így szólt katonáihoz: „A kockázatos vállalkozásra önkéntes jelentkezőket keresek. Mindazok, akik velem tartanak, lépjenek elő.” A parancsnok hátrafordult, hogy időt adjon katonáinak a szabad döntésre. Mikor visszafordult, a sort töretlennek találta. „Mi az, kiáltotta, senki sem vállalkozik a feladatra?” „Bocsánat százados úr” — szolt az egyik katona, az egész sor előlépett.
Az Úr Jézus ma is hív a lélekaratás, az Istenország szolgálatára. Minket is hív, de nem kényszerít. Bárcsak mindnyájan előlépnénk, legyőzve gyávaságunkat, kényelmességünket vagy közömbösségünket.
Drága jó testvéreim!
Az emberi történelem fordulópontjához érkezett. Az energiaválság előrevetíti árnyékát. Az emberiség kétharmada éhezik, segítségre van szüksége… És lelkileg? Nincs sokkal inkább lerongyolódva? Ki gondol erre? Pedig itt is van energiaforrás és atomerő: Jézus Krisztus! A nagy kérdés: hogyan tudjuk ezeket a lelki energiákat eljuttatni az emberekhez? „Az aratás nagy, a munkás kevés”, egyre kevesebb. A mai evangéliumban látjuk egyházi szervezetünk csíráit. A középpont, az energiaforrás Jézus Krisztus. A tizenkét apostol a távvezeték. De ez nem elég. Kellenek a leágazások, a transzformátorok. Erre választ ki 72 tanítványt. Nem papok és mégis küldöttek, nincsenek fölszentelve, mégis Krisztus követségében járnak. Adva van tehát a program: Krisztus ügyét s az Evangélium sorsát egyre inkább a világiakra kell bízni. Urunk, a lelki nyomor óriási! Ez a válság alakítja ki az Egyház új arcát. Nemcsak az emberiség, hanem az Egyház története is fordulóponthoz érkezett. Három dologról van szó a mai evangéliumban: küldetés, feladat és a magatartás!
1. A küldetés
Minden ember belső világa mélységes titok. Igazán megismerni csak akkor lehet, ha ő maga föltárja. Nos, az Isten belső világa százszorosan nagyobb titok. Csak akkor ismerhetjük meg, ha kinyilatkoztatja önmagát. Ez a „kinyilatkoztatás” Jézus Krisztus. „Aki engem lát, látja az Atyát” - mondja magáról. „Én is az Atya egy vagyunk.” Jézus elsősorban az életével beszél s az ad súlyt szavainak. Az igaz Istent nem lehet megismerni és nem lehet hozzá menni, csak Jézuson keresztül. „Én vagyok a kapu” — mondja ismét magáról. Igen, de mi lesz akkor, ha Jézus elmegy. Nem elég a betű, a betűnek életre kell támadnia. Nem elég a Biblia, azt élni kell tanúságtévő élettel. Ezért küld Jézus tanítványokat: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” És „aki titeket befogad, engem fogad be.” Ránézek Krisztusra: kicsoda Ő? Kinyilatkoztatás. Ránézek a tanítványra, kicsoda ő? Kinyilatkoztatás. Jézusban meglátjuk az Atyát, a tanítványokban pedig Krisztust. Jézus nemcsak az Oltáriszentségben akarta megsokszorozni önmagát, hanem a tanítványokban is. Nincs kétségem afelől, hogy az emberiség egy szép napon arra is rádöbben, hogy kiapadtak a lelki energiái. Nem elég egyfelől a jólét és másfelől a törvény. Több kell! Ezen a sorsdöntő órán lesz-e Krisztusnak elég tanítványa, hogy elvezesse a kiábrándult és megéhezett embereket a forráshoz? Itt az idő, hogy fölkészüljünk erre.
2. A feladat
Azt mondja az Szentírás: „Jézus maga előtt küldte a hetvenkét tanítványt azokba a városokba és falvakba, ahová készült.” Mi hát a feladat? Előkészteni az embereket Jézus jövetelére. Megismertetni az emberekkel Jézus jóságát, szeretetét, békéjét, segítőkészségét. „Jézus körül járt és jót cselekedett” — ezt kell tenni a tanítványnak is. Milyen nagyszerűek azok a mai kis csoportok, melyek együtt imádkoznak, elmélkednek, lelkigyakorlatokat tartanak. De ez nem elég. Olyan, mint a sok szentostya egy kehelyben. Minden szentostyában ugyanaz a Jézus imádja az Atyát. De a szentostya elsődleges feladata, hogy kiosszák az emberek között. Ezeknek a tanítványoknak ott van a helyük a gyermekek mellet, hogy ne csak a katekizmust tanulják, hanem megismerjék Krisztust. Ott van a helyük a betegek mellet, hogy ne csak a testük, hanem a lelkük is gyógyuljon. Ott a helyük az elhagyatott öregek mellet, hogy Jézus közelségét érezzék. Milyen szép az a szokás, hogy családok egy-egy állami gondozott gyermeket vállalnak és nevelnek. A tanítványok azt a feladatot is kapták, hogy ördögöket űzzenek. Nem kell olyan ördögre gondolni, melynek szarva és patája van. A démoni erők ott laknak az ember szívében: a gyűlölet, a bosszúállás és elkeseredés. Ezeket a sötét hatalmakat csak világossággal lehet kiűzni.
3. A magatartás
Amikor Dél-Franciaországban terjedni kezdtek a szekták, az Egyház inkvizítorokat küldött ellenük. Szent Domonkos mezítlábasan állt az út mellet, amikor fényes kísérettel vonultak el. „Apáturak — kiáltott feléjük — szálljatok le pompás lovaitokról és mezítlábasan, kíséret nélkül, Krisztus nevében menjetek hozzájuk.” Magyarul annyit jelent ez, hogy Krisztust csak krisztusi módszerekkel lehet képviselni. A szó nem elég, abból csak gondolat fakad. Élet kell, mert élet csak életből fakadhat. Élni kell az Evangéliumot. A hármas magatartás: igazság, erő és igénytelenség. Az igazságot nem szabad hatalommal képviselni, mert akkor elveszük az emberek szabadságát. Az igazságot senkire sem szabad kényszeríteni. Azután erő kell hozzá. Jézus kifejezetten aratásba küldi tanítványait, már pedig az aratómunka egyike a legfárasztóbb munkáknak. Színészkedő széplelkekből sohasem lesznek apostolok. Végül igénytelenség kell hozzá: „Ne legyen sem erszényetek, sem tarisznyátok” — mondja Jézus képletesen. Egyedül az ad erőt a léleknek, ha nem merül el az anyagiak igézetében. Ámen!
Csiszér Imre, erszébetbányai plébános atya nem
