Krisztusban drága jó testvéreim!
Az evangélium olvasása nyomán sok hasznos és jó gondolatunk támadhat. Ennek egyszerű magyarázata az a körülmény, hogy mondanivalója olyan időszerűséggel rendelkezik, amelyet nem tehet avulttá a gyorsan szárnyaló idő. Hozzánk szól, itt és most. Üdvös lelkiismerti nyugtalanságot ébreszt bennünk vagy a dicséret koszorújával ékesít. Bíróként ítélkezik felettünk, vagy védőügyvédként kardoskodik mellettünk. Ezt teszi az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd, amely szeretetéletünket veti tüzetes vizsgálat alá.
Nincsen semmi, de semmi túlzás abban a megállapításban, amely az emberi élet a jerikói úthoz hasonlítja. Olyan úthoz, amelyen rablók leselkednek ránk, ahol sebesült áldozataikkal találkozunk. Ki tagadhatná, hogy oly sok kitüntető címmel ékesített századunkat az erőszak századának is nevezhetjük. Tovább él modern zsarnokainkban a kőkorszak erkölcse, bár bunkó helyett modern fegyverekkel gyilkolják és sebesítik meg az útjukban álló ellenállókat. Fennen hirdetik az ősi elvet: a hatalom mindent megtehet, a jog tehetetlen és béna. Folyik a különböző zászlók allati harc, népek, érdekek, ideológiák között. Milliók válnak a testvérharc áldozataivá: Káin gyilkos unokái ontják a drága embervért és az emberek szívébe beköltözik a hatalom, a zsarnokság kedvelt szövetségese: a félelem.
Minden korszakban történtek jogtiprások és a hatalomnak gyakran vált kedvenc eszközévé az áldozatok testi-lelki megkínzása. Az Egyesült Nemzetek Szövetségében annak idején 125 - 0 arányban elvetették a kínzások alkalmazását, de talán egyetlen olyan állam sincs, ahol ezt a határozatot becsületesen végrehajtották volna. Az erőszak nem áll meg sebeket osztó sátáni útján. Mivel gyorsan öregszik, hamis szólamai lelepleződnek, kénytelen a hazugság nyelvén szónokolni. Mivel nem tudja igazolni légjogosultságát, ígérgetésekkel, hazugságokkal próbálja aljasságát elkendőzni. Így alláza meg az emberi méltóságot és unalmas hazugságaival éppen azon a ponton támadja meg az embert, amit őt igazán emberré teszi, ez pedig az, hogy az igazsággal törődik. Csak az igazság érdekes, a hazugság borzalmasan unalmas.
Drága jó testvéreim!
Ennek az embertelen harcnak ideig-óráig győzelmi lehetőséget biztosít a gyávaság, a jók hallgatása és az erkölcsi lazaság. Ha engedünk a kegyetlen erőszaknak, ha föladunk minden tisztességes ellenállást, könnyen cinkosokká válunk, a gonoszságot bátorítjuk. Gondoljunk csak arra, hogy a második világháború előtt az angol és francia miniszterelnök Münchenben meghajolt Hitler előtt és ezzel mintegy utat nyitottak a világháború kirobbanásához. Így lett engedékenységük nagyobb tragédiák forrásává.
A jerikói utat járó emberiségnek másik fájdalmas sebe a rengeteg testi és lelki nyomorúság. Nem kell Bangladesbe, Etiópiában, Braziliában utaznunk, hogy szembe találjuk magunkat mindezekkel. A jerikói út nemcsak az úgynevezett harmadik világban kanyarog, hanem mint „negyedik világ” megtalálható Európában is. Gondoljunk csak a munkanélküliek millióra, az otthontalan utcán lakokra. Gondoljunk az alkohol, a kábítószerek, az AIDS áldozataira! Gondoljunk az éhezőkre, a tudatlanság, a fanatizmus, a magányosság, a hitetlenség sebeire!
Ezek láttán felvetődhet a kérdés: Vajon mit tegyünk, mit tehetünk a sebek gyógyítása érdekében? Abban ugyanis nem kételkedhetünk, hogy nem mehetünk el szótlanul, részvétlenül a sebekből vérző emberek mellett. Igaz, nem tudunk minden bajt, betegséget orvosolni, de a ránk eső részt vállalnunk kell. A szeretet találékonyságával lehet és kell segítséget nyújtanunk. Páter Medits Nándor, az Oltáriszentség tiszteletének apostola, mikor elbúcsúzott a nővérektől, ezeket mondta: „Kaphatnak okosabb igazgatót és atyát, mint én. Olyat is, akinek hosszabb a lába. De, aki nálam jobban szereti önöket, olyat nem fognak kapni.” Büszke, de őszinte vallomás, bárcsak mindnyájan ajkunkra vehetnénk. Senki sem kételkedhet abban, hogy az emberi lét értelmére egyetlen igaz választ adhatunk: ez pedig nem más, mint szeretetet adni és szeretetet kapni. Ezért minden olyan társadalom, amely akadályozza a szeretet kifejlődését, hosszú távon halálra van ítélve. Minden emberi lény legalapvetőbb szükséglete, hogy hinni tudjon a szeretetben és részesüljön gyógyító, életet gazdagító áldásában. Minden társadalmi rend csak akkor biztosítja az egyes ember és az emberiség boldogulását, akkor méltó becsülésünkre, ha segít kifejleszteni a szeretet művészetét.
Drága jó testvéreim!
Nem tudunk pontosan válaszolni arra a kérdésre, hogy a zsidó pap és a levita miért mulasztotta el a segítségnyújtás a félholtra vert kereskedőnek. Talán félelemből tették. Mily sokan elhagyták barátaikat, megtagadták velük a közösséget, mert féltek a hatalom nemtetszésétől vagy az emberek véleményétől. Szeretni sokszor annyit jelent, mint bátornak lenni. Az irgalmas szamaritánus erről a bátorságról tett tanúbizonyságot. Nem azt kérdezte: Mi történik velem, ha segítek, hanem ezt: mi történik ezzel a sebesülttel, ha nem segítek rajta? Vállalta az önzetlen, de veszélyes segítséget és minket is arra figyelmeztet, hogy ez kereszténységünk igazi ismertetőjegye. Nem számít elsősorban, mennyit imádkozunk, hogyan vetjük a keresztet, hányszor látogatjuk a templomot, mennyit dobunk a perselybe. Ami Isten gyermekeit a gonoszság fiaitól megkülönbözteti, az kizárólag a szeretet. Igazi termetünket akkor érjük el, akkor nővünk fel igazi emberségünk magasságába, ha a szeretet konkrét gyakorlatában látjuk életünk igazi értelmét.
Egyik nyugati újságban jelent meg ez a rajz: a föld különböző pontjairól léggömbök emelkednek a magasba. Mindegyikre ez a szó van felírva: Segítség! Az asztalnál politikusok ülnek, és szótlanul rendezgetik papírjaikat. Ez a világ képe ma. A tárgyalóasztalnál az egyetlen cél a hatalom biztosítása és az előny megőrzése. Közben a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lesznek. Tárgyalnak, rendben van: de nem akadályozzák meg a háborút és a világ problémáit nem oldják meg. És ebben a légkörben hangzik el Jézus mai példabeszéde: a felebaráti szeretetről.
1. A jó Isten Krisztusban jelenik meg
Megszoktuk az Ószövetségből, hogy Isten mennydörgés és villámlás között mutatta meg magát. Megszoktuk a görög bölcsektől, hogy Isten hatalmas, fönséges, mindentudó és mindenható. Miután ezt természetesnek vesszük, menjünk el Betlehembe. Mit találunk? Barlangot, amit istállónak is használtak. Találunk ott két szegény embert meg szegény pásztorokat, - közöttük a jászolban egy gyermeket. Ki ez a gyermek? Az Isten. A megtestesült Isten. Ebben a gyermekben nemcsak isteni szikra és isteni szellem lakik, nemcsak olyan, mint a próféták, akiket isten Lelke szállott meg, - ez maga az Isten. Amit tesz, az Isten tette, ami vele történik, az Istennel történik. És mit tesz ott Mária? Pólyába takarja. Mit tesz József? Vizet hoz és tüzet szít. Mit tesznek a pásztorok? Szép ajándékot visznek magukkal… Miért mindez? Azért, mert Isten nemcsak nagy akar lenni, hanem kicsi is, akit szeretnek. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből…” De lehet-e szeretni azt, aki messze van? Imádni talán igen az ég felé emelt karokkal. És lehet-e szeretni azt, akit nem láttunk? Szolgálni igen, de szívből, teljes szívből szeretni alig. Íme, itt van minden szeretet végső gyökere: Isten azért lett ember, mert szeretetre vágyott, és azért lett gyermek, hogy szívből szeretni tudjuk.
2. Krisztus az emberekben jelenik meg
Elnézem Krisztust… a Szentszűz dajkálta, Szent József simogatta, Mária Magdolna csókjával árasztotta el lábait, temetésén könnyek között kenték meg balzsammal. De mi lesz akkor, ha Jézus elmegy s vele együtt Isten is eltűnik az emberek közeléből? Hogyan szerethetjük akkor tovább? Jézus erről is gondoskodott. Elmondotta csodálatos példabeszédét az ítéletről. „Jöjjetek, Atyám áldottai, mert amikor éhes voltam, ennem adtatok, amikor szomjas, innom adtatok, amikor ruhátlan voltam, fölöltöztettetek, és amikor betegen feküdtem, meglátogattatok.” Ámulva kérdezik majd ezek a jó lelkek: „Mikor tettük mi ezt veled?” És Jézus válaszol: „Amit egynek tettetek e rászorulók közül, azt nekem tettétek.” Világos beszéd ez? Világos. Fölmutatom az Oltáriszentséget és megkérdem: Mi ez? Kívül kenyér, belül Krisztus. Rámutatok egy szűkölködőre: Ki ez? Kívül éhező, belül Krisztus, kívül szomjazó, belül Krisztus, kívül beteg, belül Krisztus. Egyszer azt mondotta: „Én is az Atya egy vagyunk.” Most azt mondja: „Én is a rászoruló egy vagyunk.” Szeretni akarod Krisztust? De fölment a mennybe, aki messze van, azt nehéz szeretni. Ezért beköltözött a rászorulóba, hogy szeretni tudjuk. Káin egyszer méltatlankodva kiáltott föl: „Talán őrzője vagyok testvéremnek?” Krisztus óta tudjuk, hogy nem őrzője, hanem segítője, vigasztalója és őrangyala. Ezt értette meg a középkori legenda: Szent Erzsébet egy szerencsétlen bélpoklost saját agyába fektetett, sebeit kimosta, bekötözte. Hazatérő férjét már a kapunál fogadják a rémes hírrel. Felbőszülve rohan a szobába, valóban ott fekszik az ágyban? Kicsoda? - kérdezi Szent Erzsébet. A bélpoklos válaszolja a férje. A szenvedő Krisztus fekszik ott válaszolja Erzsébet! Ezt a keresztény szeretetet kell magunkévá tennünk. Csak tárgyaljanak a politikusok, mi meg szeressünk!
3. A felebarát önmagában jelenik meg
Ki a felebarátunk? „Minden ember, akár jóakarónk, akár ellenségünk.” Így tanultuk a katekizmusban. Most azonban föl kell figyelnünk. Jézus elmondta a példabeszédet: az arra menő pap nem segített, a levita is gyorsan tovább ment, az idegen és megvetett szamaritánus azonban irgalmasságot gyakorol. Jézus ekkor fölteszi a kérdést: „A három közül, ki volt a felebarátja?” Az, aki irgalmasságot gyakorolt vele. Az emberek tehát lehetnek honfitársaim, polgártársaim, munkatársaim, politikusaim, - de felebarátommá én teszem őket. A pap kezébe veszi a kenyeret, ez is csak egy darab kenyér a sok közül, akkor átváltoztatja és Krisztussá válik. Ez történik akkor is, amikor a sok ember közül valaki elém áll és kér, hogy segítsek rajta, - és ha szeretetből segítek, akkor ő is Krisztussá válik. Már nemcsak embertársam, hanem felebarátom is. „Istentől kaptuk a parancsot: aki Istent szereti, annak felebarátját is szeretni kell.” „Szeresük egymást, mert a szeretet Istentől származik.” Régen, amikor a pap beteghez ment, a ministráns égő gyertyát vitt, és csengetett, az emberek pedig az utcán térdre ereszkedtek. Ma ez már nincs szokásban. De ha egy keresztény ember beteghez, elhagyotthoz, segítségre szorulóhoz megy, láthatatlan angyalkezek ma is gyertyát visznek előtte és csengettyűznek, mert azért megy, hogy Jézussá tegye a másikat. Tegyük egymást Jézussá és nem egymás ellenségeivé. Merjünk egymásnak segíteni és ne féljünk attól, hogy vajon mint mondanak az emberek, az a fontos, hogy Isten dicsérjen meg és az emberek, ha el is ítélnek jó tetteim miatt tudjam Isten velem van! Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
